A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Sümegi György: „Egyetlen dimenziónk a jelen” Szalay Lajos és László Gyula levelezéséből (1970–1991)

24. László Gyula Szalay Lajosnak 1985. I. 7. Szalay Lajos képíró úrnak, aki New Yorkban él, de idehaza gondolkozik és csodálatos gazdagságban beszéli szépséges anyanyelvünket. Szervusz Lajos! Áldott Újesztendőt kívánok Jucinak és Neked s szeretteiteknek. Kicsit megkéstem a levéllel, de hát nálam, aki hivatása közben száz éveket tévedhet, akaratán kívül, ez a néhány nap bocsánatos bűn. Karácsonyra megkaptam Szenei Molnár Albert zsoltárfordításait, gyönyörű magyarságát szavanként ízelgetem, de - ? No, mi az a de! Az, hogy Borsos Miklós kedves barátunk megint odarottyantott egy csomó illusztrációt! Borzalmasak, a legprimitívebb rajztudás hiányzik, fölényes hányavetiséggel odadobott rossz vonalakkal teszi tönkre ezt a gyönyörű könyvet. Nincsen Miklósban önismeret, vagy legalább céhbeli becsület, hogy nem szabad handabandázni? Persze Illés Endre könyvkiadásunk hatalmassága jóbarátja neki s az ad új s újabb megbízásokat, úgy hallom legújabban Dantéra feni a fogát. Ady, Arany János és többi nagyjaink elriasztó kísérője az ő illusztrációs tevékenysége.

77 Csináljon érmeket ebben elsőrangú, szobrokat, amik közt ugyancsak kitűnő dolgok találhatók, de hagyjon fel dilettáns rajzi kísérleteivel! (Persze nem hagy fel, mert sokan „leborulnak nagysága előtt"). Nos, kidühöngtem magamat az Újesztendőben, de hát kinek, ha nem neked? Most nyugalmam érdekében megiszom 3 korty bort s úgy folytatom. Noshát ugyancsak karácsonyra kaptam meg Pilinszky János rövid, prózai írásait. Gyönyörűek, emberiek és istenesek! Szinte megrázóbbak mint versei! Nem lehet végigolvasni a könyvet, csak egy-egy rövid részletnél elidőzni! Látomások és sejtések teszik gazdaggá napi szürkeségünket. Megjelent a 10 kötetes Magyar Történelem első kötete (2 kötetben) s abban két kollégám, aki nem osztja a kettős honfoglalás feltevésemet elítélően beszél róla. Megvan tehát a „hivatalos" vélemény, persze ha két másik embert kértek volna fel, akkor másként hatna. Engem nem bánt, mert vagy az igazság felé tapogatóztam s akkor előbb utóbb ez szilárdul meg, vagy tévedtem, ami emberi dolog. Magamat illetően olyan megfogalmazáshoz jutottam, amit - azt hiszem - mindannyian elfogadhattok. Nem vagyok én festő, még kevésbé „festőművész", hanem egy ember „aki néha fest". Ugy-e így jó lesz? Barcsay Jenő a napokban lesz 85 éves és szokatlanul öntelt nyilatkozatot tett a Vigília című katolikus folyóiratnak, úgy vélte, hogy életmüve koronáját tette fel egyik legutóbbi képével. Ilyent nem illik írni. A kép különben valóban monumentális mű, nagy fekete mezőben világító kis fehér négyszög az egész, de megnyugtató, reménytsugárzó mű. Ahányszor csak elnézem rajzaid mappáit, mindig meg kell állapítsam, hogy nagy boszorkánymester vagy Lajos! Egy dolog azonban lappang a feltétlen „hódolat" alatt. Nevezetesen: nem tudom milyen nyelven beszélnek embereid! Ugyanez az érzésem Barcsay Jenő és Kondor Béla

78 embereivel kapcsolatban is. Gondolom, a hiba tehát bennem van, de valóban nem tudnék szóbaállni velük, nem tudnék családjukról, szerelmükről kérdezősködni, nem egy nyelven beszélünk! Talán dadogó kérdéseket fel tudnék nekik tenni, mintha angolul szólnék néhány keserves szóval, de nem tudnám megsimogatni őket. Kotty belé szilvalé! Újévi köszöntésnek indult levelem íme panaszkodóvá változott, pedig nyilván bennem a hiba, hogy nem tudok szóbaállni velük. Holbein Rotterdami Erasmusával fél órát folyt a hangtalan párbeszéd, csodálatos mü mind a négy, amit ismerek (3 Bázelben, egy a Louvreban). De hát ezeket Lajos rajzolta - gondolom - és figyelmemet szeretet váltja fel s mégis megtalálom a kapcsolatot alakjaiddal. Ennek jegyében Mindannyiatoknak kívánok áldott Újesztendőt, szeretettel László Gyula 25. Szalay Lajos László Gyulának A borítékon 1985. márc. 11-i bélyegzés, gépirat, autográf aláírással. Kedves Gyula! Tavaly nyáron pár nap híján öt hónapot töltöttem otthon, de mégsem találkoztunk, mert egyikünk mindig másutt volt éppen. Én például két hetet töltöttem szanatóriumban. Nézegettek, hogy hol feslik a férc erősen kopó egészségemen. Találtak is több foszlást, mint amennyi cérnájuk nekik és tartalék erőm nekem volt. Úgy, hogy darabokra esve érkeztem vissza, annyira, hogy még most sem bírtam összeszedni magam. A szemem is és a lábam is rendetlenkedik, és ami a legkülönösebb, nem a cukrom miatt: erre okuk és joguk lenne, hanem a korom miatt. Nem öreg lettem, ami már természetes, hanem vén. Időm előtt. Valami olyasmi kujtoroghat Borsos Miklós könyvillusztrációi. Bp., 1986. OSZK/kiállítási katalógus. Kondor Béla (1931-1972) kiemelkedő jelentőségű festő és grafikus. 492