A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Sümegi György: „Egyetlen dimenziónk a jelen” Szalay Lajos és László Gyula levelezéséből (1970–1991)

kart. Csupán Leonardot neveztem magamban továbbra is Mesternek és félénken jegyeztem meg, hogy a Sziklás Madonna gyönyörű angyalának jobb lába nem a testből jön ki, nincsen helye sem elegendő: tükörképe a kis Keresztelő Jánosnak. Meg észrevettem - de szólni már nem mertem -, hogy Szent Annak harmadmagával földje nincsen rendben, réteges, hogy „alája menjen" az alakoknak, de bizony nem szerencsés. A Bacchus és a Szent János félig női, félig férfi mosolya megborzongatott. Hát így beszélgettem egykori elődeinkkel és mégis jó volt társaságukban lennem, ha néha idegesítettek is. De Velencében kimenekültem a San Marcóból, a Palazzo Dúcaiéból, mert nagy tömeg ember áramlott ott. Nizzában fürödtem a kavicsos tengerparton és csodásan emelkedett és süllyedt velem a hullámzó nagy víz, ezt még sohasem éltem át. Itt többször is együtt voltam Francois Gachottal,

54 egykori főiskolás francia tanárunkkal és magyar feleségével. Melengettük a régi emlékeket, de azok már csak aranylottak, nem melegítettek. „Emléked már oly módon aranylik, ha este véle búsan bíbelődöm" (Tóth Árpád). Igen az emlék lassan szómágiává változik, szavak idézik újra s szavakon hatódunk meg, nem is annyira az emléken. (Ma reggel vettük le a falról egyik önarcképemet, amit Feleségem orvosának adok, merthogy pénzt nem fogad el: egyetemi tanár és volt osztálytársam), elnézegetem a képet - és sajnálom! Mégis csak egy darab az életemből. Emlékszem Medgyessy Feri bácsi mondta el, hogy kérdezte Nagy Baloghot, hogy miért nem ad el képet: hát eladhatom az életemet? - felelte, merthogy a képek voltak igazi élete. Hát így engem is elfog a szomorúság, bár nem tartozom a nagyok s megbecsültek közé, de jó nekem így. Lajoskám, nem unod még azt az élveboncolást, fájdalomcsillapító nélkül? Gondoltam arra, hogy most öreg koromra keresem a kapcsolatot azokkal, akikkel fiatalon barátságban voltam, de aztán elhidegültünk, többek között Barcsay Jenővel is, aki egy hülye pletykának felült, mintha én azt mondtam volna, hogy én rajzoltam meg nagy mozaikját, holott én meg is írtam a Művészetben azt ami igaz: én rajzoltam fel a 3-as mintáról 1/1-be! De egye fene, ő sértődős én meg büszke vagyok, hát hadd fogjunk ismét kezet. Ő konok önmegtagadással művelte a piktúrát s jutott el végül a színek és formák hieroglifáiig, amit talán csak maga tud elolvasni. Értem én ezt is: családja tele volt idegbetegekkel, öngyilkosokkal s ezért félt az érzelmi képektől netán belevész ő is az örvénybe. Ezért száműzött képeiről mindent, ami nem kristálytiszta forma. S ezekkel a megtisztított formákkal játszik, ezeket ékel egybe, sőt egyidőben összevissza vagdalt színes papírokkal is játszott képötleteket vadászva. Mindig mondtam neki: rajzold le Édesanyádat, amíg él, mire olyasvalamit felelt, hogy az nem művészi téma. Többször mondta nekem is: Gyuszi, mikor embert rajzolsz, ne gondolj arra, hogy ember, csak a formát lásd. Hát ilyen különbségek vannak közöttünk s talán éppen azért voltunk vagy négy évtizedig jóbarátok. Panaszkodik Incze János

55 kiváló dési festő barátomnak, hogy nem értem a modern művészetet, egyszóval zsémbes öreg ember lett s ez bocsánatos vétek csupán. Te Lajos! Van-e valami nagy terved, valami újabb sorozat, vagy majd összeáll magától? Érdekelne, hogy „nálad ez hogy van?", merthogy én mindig vágyakozom arra, hogy összeszedjem amit tálentomként kaptam s valami maradandót hagyjak örökbe. Tudod, nagy szomorúsága fiamnak, hogy már 7 éves házasok és nincsen gyermekük. Most 2 fajta külföldi orvossággal is próbálkoznak. Ha van szakorvos jóbarátod, érdeklődd meg ott is, hogy van-e spermaszaporító medicinájuk. Látod milyen szórakozott vagyok, most jut eszembe, hogy a Magyarok Világszövetsége feltehetőleg kiküld jövő tavasszal az Egyesült Államokba s akkor László Gyula visszaadja Szalay Lajos látogatását! Tudod (ha nem tudnád tudd meg addig s írjad is meg) Leonardo Ginevra Bencije az egyik főok, hogy kimegyek. Fiatalkorom nagy élménye volt a Lichtenstein Képtárban Bécsben, aztán eladták Amerikának (Washingtonban van?). Másik ok, hogy van ott egy jóbarátom: Szalay Lajos. Voltaképpen azért küldenének ki, hogy honfoglalásunkról tartsak előadásokat, de én úgy gondolom, hogy akit érdekel olvassa el, ne várja, hogy kényelmesen, székében hátradőlve László Gyula úgy is elmondja s így szellemi erőfeszítés nélkül könnyen hozzájuthat ahhoz, amit tudni szeretne, esetleg még okos, vagy hülye kérdésekkel is zaklathatja, mert ő fölényben van az előadóval szemben, mert eljött, hogy meghallgassa. No hát addig van az ami „szentbeszéd", Isten tartson meg egészségben, hogy még sok Mária Siralomhoz hasonlóval ajándékozd meg magyar népünket. Ölel László Gyula 4 Francois Gachot (1901-1986) irodalomtörténész, műfordító, a Képzőművészeti Főiskolán a francia nyelv tanára (1926-tól). Könyvet írt Rippl-Rónai Józsefről (Bp. 1945) és Ferenczy Béniről (Bp., 1948) is. 55 Incze János (1909-1999) festőművész. 479