A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Csíki Tamás: A kassai zsidóság a Holocaust idején

hogy a tíz ujjamon megszámolhatom őket. Hogy itt egy általános kitörést lehetne megszervezni, arra senki sem gondolt. Sokszor, de nagyon sokszor gondolkoztam azon, hogy mi történne, ha a 12 000 ember egyszerűen megszökne, kitörne, próbálna eltűnni, hiszen az egész tábort alig őrizte 10-15 rendőr vagy német. Kitörni a hegyekbe, erdőkbe, Pestre, ki merre lát. Ezt mindenesetre nagyon meg kellett volna szervezni, és erre az emberek úgysem lettek volna kaphatók. Hiszen mindenki szentül meg volt győződve, hogy a haja szála sem fog meggörbülni, tehát minek szökjön. És ha valaki mégis megszökött, fel voltak háborodva, és nemhogy fedezték volna az. egészet, hanem az irodában bejelentették. Hála istennek, ők kapták az első pofonokat. Az egyszerű rendőrökre nemigen panaszkodhatok. Tanúja voltam annak, ahogyan elősegítették a szökést egyes zsidóknak, anélkül, hogy jutalmat vártak volna. "... „Hogy még egy példát hozzak a kassai zsidók naivitására, visszatérek a Statter családra, akiktől az utolsó napon, közvetlenül a szökésem előtt búcsúzkodtam. Véletlenül az ő adataiknak megfelelő iratokhoz jutottam, amelyeket el akartam nekik küldeni. Először azonban megírtam, hogy azonnal válaszoljanak, ha hajlandók szökni. Semmi válasz nem érkezett. Ismertem egy keresztény asszonyt, aki éppen Kassára utazott. Odaadtam neki az iratokat, hogy vigye el a levelemmel együtt Statterékhez. Aztán ezt mesélte nekem: Mikor becsengettem, és megmondtam, ki küldött, az asszony, aki kinyitotta az ajtót, azt mondta: - Nem ismerem, és nem veszek semmit át - azzal becsapta az ajtót. Tudtam, hogy féltette a fiát, és abban reménykedett, hogy mint orvos Kassán megmaradnak, annak ellenére, hogy levelemben figyelmeztettem, őket is deportálják előbbutóbb. "

33 Az egyéb önmentési akciók szórványosak és esetlegesek voltak, s az országosan jellemző formákat mutatták. Többen a „zsidó utcákban" létrehozott gettón belül próbáltak elrejtőzni (emiatt még júliusban is 30-40 főt tartóztattak le a városban); az Országos Zsidó Tanács tagjai közül Freudiger Fülöp váltságdíj fejében orthodox hitközségi vezetőket mentett ki a kassai (miként más) gettóból, a helyi születésű Wilhelm Károly, a 3 fős elnökség tagja pedig két nővérét hozatta Budapestre.

3 Az önmentési kísérletek legdemonstratívabb és országosan ismertté vált példája volt, hogy május 17-én, miután az első szerelvények elhagyták a várost, a Zsidó Tanács kérésére (!) Gotterer Sámuelné, a kassai izraelita nőegylet elnöke és a leányárvaház alapítója levelet írt Horthynénak, amelyben a zsidóság elszállításának kezdetére és brutalitására hívta fel a figyelmet, s a kormányzó feleségét arra kérte, járjon közben annak leállítása érdekében, vagy - ha ez nem lehetséges - legalább a 18 éven aluli gyermekek, a 60 évet meghaladó férfiak és az 50 éven felüli nők, továbbá a betegek elhurcolását 33 Offiier Róbert: Véletlenül életben maradtam. Budapest 1944; Dálya Kibuc, 1996. 6, 8, 10, 41. Offnernek, aki 1944-ben 19 éves volt, sikerült a rendőrségtől egy engedélyt szereznie, amellyel éjjel-nappal szabadon mozoghatott a városban. Ezt kihasználva, az izraeliták kilakoltatásánál és gettósításánál, valamint egy néhány fős csoport élén a városi népkonyhán segédkezett. Segített továbbá néhány társa Budapestre juttatásában, s május elején maga is a fővárosba szökött. Itt bujkált, illetve cionista csoportokkal került kapcsolatba, majd a háború után Izraelben telepedett le. Az idézett sorok egyébként jelzik az izraeliták önáltató magatartásának, a legrosszabb: a deportálás alternatíváját mereven elutasító védekező mechanizmusának főbb fázisait. Az asszimilálódott, illetve a helyi társadalomba integrálódott közösség védelmének reményét („mi kassai zsidók vagyunk"), majd már az egyéni önfenntartás ösztönéből táplálkozó, „rám nem fog sor kerülni" illúzióját. Emellett az idézetekből kitűnik, hogy Offner - ugyanarra az eseménysorra emlékezve - a Zsidó Tanács egykori tagjánál, Görög Artúrnál lényegesen kritikusabb az izraelitákkal szemben (a tapasztalat és az emlékezet egyediségének nyilvánvalóságát igazolva). Hiszen példákat idéz a morális értékek önérdekkel szembeni relativizálódására, sőt - a németek által racionálisan kalkulált - erkölcsi züllésre (a hatalomnak való szolgai alárendelődés, a szökevények elárulása). Ám e talán nem is tudatosodó kritika, mint emlékezői attitűd mögött Offnernél, miként Görög Artúrnál (a generációs, kulturális és mentalitásbeli különbségek mellett) az önigazolás, ám ezúttal a közösségtől való utólagos elhatárolódás, illetve a szökés önigazoló szándékát is feltételezhetjük. Lásd 24. sz. jegyzet. Vö. pl. Zygmunt Baurnan: A modernitás és a holokauszt. Budapest, 2001. 47-49, 202-204, 207-208. 34 The Destruction... Doc. 289; Braham i. m. (A népirtás...) 438, 1022. 395