A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Dobrossy István: Az avasi református (műemlékké nyilvánított) temető története

felkérjük, miszerint az avasi temető határainak végleges rendezése, megállapítására az egyház segédfőgondnoka, Bizony Tamás miskolczi lakosnak jól eleve tudtul adandó időben, hely-színi szemlével egybekötve tárgyalást tartsanak, s a kölcsönös érdekek méltányos kiegyenlítésével a határvonalak kijelölésére javaslatot terjesszenek hatóságunk elé."

30 A bizottság néhány helyszíni bejárás után sem tudott eredményt felmutatni. Ennek oka az volt, hogy a temetőkert használt részén túl (a dombtető és az Avas nyugati irányában) még nagyszámú régi sírhelyet találtak. A sírokat már nem használták, emlékjelek még néhol voltak, de a természet „visszafoglalt" régi temetőrészeket. Egy-két közgyűlési kirendelés után a bizottság jelentései elmaradtak, s nincs tudomásunk arról, hogy elkészült volna a temető területén, s azon belül a használt és a már nem használt parcellákat feltüntető térkép. Ha a térkép nem is készült el, a temetőügyi bizottság megalakult, s minden egyházi temető (s az egy köztemető) felügyeletét ellátta. A tízfős bizottságnak hivatalból tagja volt az avasi őr, az avasrendező bizottság és az egészségügyi bizottság egy-egy tagja.

31 A temetőügyi bizottságnak minden temetőhöz kijelölni, vagy választani kellett egy „írni, olvasni tudó, feddhetetlen életű őrt, illetve felügyelőt, akinek a temetőben, vagy annak közelében kell laknia". (Ez a „rendszer" az 1980-as évek közepéig működött az avasi temetőben is, de lassan negyedszázada, hogy őr, vagy temetőgondnok nincs ebben a sírkertben.) A 19. század végén a halottak kevés százaléka hunyt el kórházban. Ezért rendelték el a temetői hullaházak kötelező építését. Ezt a város négy szélső temetőjében, műszaki tervek alapján kellett kialakítani, s boncasztallal is ellátni. Indoklása az volt, hogy sokan halnak meg lakásuktól távol, vagy a lakházakban általában nincsen olyan hely, ahol az elhalálozott elkülöníthető lenne. (A temetések túlnyomó többsége azonban az első világháborúig a lakóházakból történt.) A szabályzat előírja, hogy olyan temetői térképet kell szerkeszteni, amelyben méretarányosan fel vannak tüntetve a kripták (és mauzóleumok), a magánsírhelyek, az ún. köztemetői helyeket csak parcellaszerűen kell jelölni. A térkép alapján kellett elkészíteni a temetői törzskönyvet, amelyben az eltemetett személyt, a temetés évszámát és a sír tulajdonosát kellett feltüntetni. Az egykori 19. századi térkép és a helyrajzi számmal (parcella, sor, soron belüli sírhely-szám) ellátott temetőkönyv már elenyészett, de a rátemetések miatt ki is kellett azt cserélni. Erre került sor az 1920-as (Mindszenten az 1930-as) években. A mai I/A-B-C, II/A-B-C-D., III/A-B-C-D. és IV/A-B-C. valamint a már nem használt V. számú parcellák ennek az egykori temetőbeosztásnak az emlékét őrzik. Amikor a szabályrendelet megszületett, a családi sírboltok már mérnöki tervrajzhoz, s városi engedélyhez kötöttek voltak. Néhányuk rajza a városi Mérnöki Hivatal anyagában megőrződött, többségüket azonban kiselejtezték. Az építési engedélyeket viszont 1910-től közölte Miskolcz THJF. város Hivatalos Értesítője. így értesülünk a Fodor, vagy a Rácz családok avasi sírboltépítéséről.

32 (A statisztikai adatok szerint a századfordulón és az azt követő évtizedben évente 10-15 sírboltépítési engedélyt adott ki a város.) Ha az építmény föld feletti volt, sírboltháznak vagy mauzóleumnak nevezték. (Ilyen csak ritkán fordult elő a miskolci temetőkben.) A kripták esetében kötelező volt, a magánsírhelyek esetében viszont csak ajánlott a faragott kőszegélyre emelt rács30

B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1914. 887/1881. 31 Gombár I.-Peiker B. 1910. 51-62. 32 Miskolc THJF. Város Értesítője, 1911. december hó 154-155. 347