A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Dobrossy István: Az avasi református (műemlékké nyilvánított) temető története

avasi temetőben tíz, a tetemvári temetőben egy van. Ezeket részben a földből ásták ki, és felirataik már annyira elmosódtak, hogy azokat teljesen kibetűzni, illetve róluk az évszámokat leolvasni már nem lehet. A sírirat bevésésére e köveknek mind a két felfelé eső lapját használták. Némelyikre az elhunyt címere is ki van faragva, a melyek természetesen éppen olyan elmosódottak, mint a betűk. A legépebb feliratú két ilyen síremlék az avasi temetőben van."

24 Ahogy a feliratok elmosódnak, s olvashatatlanná válnak, úgy jelennek meg, s élnek a köztudatban nevek, amelyekhez kötik az emberek a sírjeleket. Novotny Gyula is írja, hogy az egyik vélhetőleg az 1683-ban elhunyt gályarabprédikátor Köpeczi Haller Balázsé, a másik az 1707. évi ónodi országgyűlésen lekaszabolt, s az avasi temetőben titokban eltemetett Okolicsányi Kristóf Turóc vármegyei követé, a harmadik a Négyesi Szepessy család valamelyik tagjáé lenne, akit egykor a templom külső, északi fala mellett temettek el. A negyedik a Miskolcon nagy karriert magukénak mondható Dőry-család valamelyik tagjára emlékeztet. Az 1869-ben meghalt, egykori városi főbíró Soltész Nagy János (sz. 1802) az avasi református egyház dokumentumaiból kigyűjtötte a jeles személyeket, s azok adományait.

25 Az 1767-ben meghalt Négyesi Szepessy István közel 10 000 forintot, 1768ban Négyesi Szepessy Zsigmond közel 3000 forintot, 1773-ban Szepessy Péter főgondnok - szintén halála után - „236 db hollandus aranyat" hagyott az egyházra. 1783-ban Négyesi Szepessy Ferenc a Kossuth utcai új templom telkét adományozta a közösség számára. 1793-ban Szalay Sámuel superintendens 4000 forinttal gyarapította az eklézsia vagyonát. A jótevők sorában találjuk Vay Ábrahámot, a „magyar tudós társaság" egyik alapítóját, Kazinczy Péter tanárt és Bódogh Mihály orvost. A 19. század elején Óváry Fodor Miklóst, a későbbi évtizedekben pedig Palóczy Lászlót is a nagy mecénás elődök követőiként iktatták be. A mecénásokra vagy alapítványtevőkre az jellemző, hogy a templomra, a templom berendezésének jobbítására, az iskolára, a tanárok fizetésére, a fiatalok külföldi útjának támogatására, vagy éppen kórházi alapra hagynak összeget. Az áttekintett több, mint egy évszázad alatt (1735-1855) egyetlen olyan alapítvány sem született, amely a temető állagának megőrzését, jelesebb személyiségek sírhelyének gondozását, vagy történetesen saját családja vagy utódai emlékének ápolását szolgálta volna. Ennyire nem fordították volna figyelmüket a múlt megőrzése felé? Ennek ellentmond az, hogy a temetéseken való megjelenést, az ottani „közszereplést vállalást" még az iskolai szabályzat is előírta. Kovács Gábor a városi és az egyházi vezetés elkülönítéséig, vagy különválásáig 1735-ig vezette vissza az iskola, illetve az iskola diákjainak részvételét és közreműködését a temetéseken. 1735-ben jelent meg az a statútum is, amely előírta, hogy „az egyház négy, különböző színű temetési drapériát fog készíttetni, amelyeket a város lakosai a temetésekre mérsékelt díj ellenében bérbe vehetnek, hogy ne gazdagítsák az idegen kereskedőket ezeknek a szöveteknek a megvásárlásával is."

26 (Ez a rendelkezés a görög kereskedők gazdag és drága árukínálatának korlátozására irányult. A kereskedők ekkortól élték fénykorukat Miskolcon.) A szerző szerint 1735-ig az iskola a magistrátus felügyelete alatt állott, de „az egyházzal akkor is oly szoros viszonyban volt, hogy úgy a templomi, mint a temetési éneklést itt is az iskolás gyermekek a rector, s később a kántor vezetése alatt végezték, éppen mint ma is a falusi egyházközségekben. ...a temetések díszesebbé tételének czéljából nagyobb deákokra ruházták az éneklés teljesítését és e Schmitt Gy. 1926. 50. Soltész Nagy J. 1859. 977-983. B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 2. k. 461. 343