A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Tarcai Béla: A négyesi Szepessy család története

1835-ben az utódok felújíttatták a Karács Intézet tanárával. Zsigmond halála után Péter, a soron következő testvér lett a főgondnok, haláláig, 1773-ig. Végrendeletében ő is gondoskodott az egyházi intézményekről. A sárospataki és a miskolci iskolákra 293 holland aranyat hagyott, de gondolt a miskolci kórházra is, amely 100 Frt-ot és 60 hordó bort kapott. 1783-ban a legfiatalabb fiútestvér Ferenc három házhelyet adományozott a miskolci református egyháznak a Czikó (Kossuth) utca nyugati oldalának végében. Ezeken a telkeken épült fel később az un. Kakas templom. Ugyanebben az esztendőben László a Hunyadi utcában volt telkét ajánlotta fel az evangélikus egyháznak templom és iskolaépítés céljára. 1796-ban Sárospatakon mozgalom indult az oktatás korszerűsítése érdekében. Ebben fontos helyet foglalt el a magyar nyelvű oktatás bevezetése. A kezdeményezés Miskolcon is kedvező fogadtatásra talált. Az egyházközség vezetősége a református gimnáziumban érvényesítendő reform megvalósítására 16 tagú szenátust nevezett ki, s ennek tagja lett Szepessy László is,

35 ugyanaz, akit az előző pontban említettünk. 1897-től idősebb Szepessy Gyula, a reformpolitikus László fia volt a berentei egyházközség főgondnoka. Az utolsó Szepessy Gyula a felső-borsodi református egyházkerült tanácsbírája volt. A katona Szepessyek A nemességet az ősi törvények alapján a státuszához és vagyoni helyzetéhez kapcsolódó honvédelmi kötelezettség terhelte. Ez a kötelezettség kétféle volt: az egyik a nemesi felkelés, amelyben minden nemes személyesen, a nádor parancsnoksága alatt volt köteles részt venni. A másik forma a helyi jellegű, banderiális kötelezettség, amelyben a vármegyék és a főurak saját zászlóik alatt működtek. A földesúr birtokának terjedelme és jobbágyainak létszáma arányában volt köteles közkatonákat is kiállítani és felszerelni. Mindkét forma a reguláris hadsereghez hasonló szervezetben működött. A bandériumok tisztjeit és a felkelés alacsonyabb rangú parancsnokait a vármegye, a magasabbakat, kapitánytól fölfelé a nádor nevezte ki. Ez utóbbiak kinevezésére a vármegye tett javaslatot. A bandériumok a honvédelem mellett díszelgési feladatokat is elláttak, pl. királykoronázás, a szent korona kísérése, nemzeti ünnepek stb. esetében. A felkelési és a banderiális kötelezettség természetesen szükségessé tette, hogy a nemesek és jobbágyaik katonai kiképzésben is részesüljenek. A honvédelem ilyen szervezete mellett AusztriaMagyarországon létezett a reguláris hadsereg is, amelybe a tiszteket önkéntes jelentkezés, a legénységet sorozás, „katonafogdosás" útján toborozták. Mivel a honvédelem a nemesség birtokigazgatási tevékenységével szorosan összefüggött, úgy véljük helyénvaló, hogy a Szepessyek katonáskodásáról a közéleti feladatok ellátása körében emlékezzünk meg. A család történetének áttekintése arról győz meg bennünket, hogy a Szepessyek a honvédelem szervezetének valamennyi formájában kiváló teljesítményeket tudnak felsorakoztatni. Az első híradás arról szól, hogy Eger 1552. évi védelmében hét Szepessy fiú halt hősi halált. A következő, hadvezetési erényeket is csillogtató férfi a vagyonszerző Pál volt, aki a kuruc-labanc csatározások idején, 1672-ben vitézül harcolt Wesselényi Pál csapatában Kassa ostrománál, Szinánál megverte a labancokat, de Györkénél csatát vesztett, s menekülnie kellett Erdélybe. A labancok nagypipájú, kevés dohányú Pálnak csúfolták. Ua. IÜ72. 758. 323