A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Sós István: A regéci vár tisztviselői és lakóinak élete a 17. század első felében

Regéd udvarbírók és porkolábok A magyar birtokigazgatásban a középkortól kezdve ismert az udvarbíró vagy provisor személye. Munkája a kora újkori tisztviselőkéhez sok tekintetben hasonló volt, a 16-17. századra feladatai azonban a már megváltozott társadalmi, gazdasági és politikai feltételekhez igazodtak. Befolyásuk és illetékességük a 16. századtól folyamatosan növekedett, de területenként eltérő jelleggel. Más szerepe volt egy kamarai ellenőrzés alatt dolgozó és egy, a birtokos mellett tevékenykedő udvarbírónak. A birtokok irányításában ekkor bekövetkezett változások elsősorban a szakszerüsödés és a specializáció felé való elmozdulásban voltak érezhetőek. A provisornak olyan feladatokkal kellett megküzdenie, mely egyre inkább magasabb fokú szakmai ismereteket igényelt. A regéci udvarbírók tevékenységét is leginkább utasításaikból ismerjük, s megállapíthatjuk, hogy az uradalom területén alig volt olyan tevékenység, melyről nem volt tudomásuk, rendelkezéseik nélkül az uradalom ügyeiben mások nem tevékenykedhettek. Szerteágazó feladatai: az uradalom természetbeni és pénzbeli jövedelmeinek kezelése, a tisztviselők ellátása, a termények raktározása, a birtok épületeinek állapota, beleértve a várat és a palánkot is, a borkereskedelem kézben tartása, igazságszolgáltató jogköre, mind a tulajdonos gazdasági érdekképviseletével álltak összhangban. Az udvarbírói tisztet a 17. század első felében 1621-től talán Alaghy haláláig Aszalay Miklós, 1633-ban Alattiany Pál,

43 1635-től 1639-ig Miskolczy György töltötte be. Ezután Szluha Mátyás lett az udvarbíró, aki 1637-től már tiszttartó volt.

44 Szluha 1642-től regéci prefektus, 1641-42-ben abaúji táblabíróvá is megválasztották.

45 Tevékenységük egyaránt kötődik a vár és az uradalom területéhez és az ott élőkéhez, ez a korszakban szerves egységként működött. A gazdasági, politikai és lakóhely funkciókat ekkor még egyaránt betöltő vár szerephármasából esetenként más-más dominált, s az udvarbírónak, mint a várnak is, az aktuális birtokos igényeinek kellett megfelelnie. Az Alaghyak népes udvartartása idején a vár leginkább lakóhelyként, az Eszterházyak alatt elsősorban birtokközpontként működött. A várban lakók ellátása és az uradalmi termények raktározása azonban a változó körülmények ellenére is egyik kulcsfeladata volt a mindenkori udvarbírónak. Közülük Miskolczy György

46 tevékenysége ismert leginkább. Aszalay Istvánnal folytatott levelezésében főleg az uradalom ügyeiről és személyes élményeiről nyilatkozott. A levelek keltezése szerint Szántón és Regécen tartózkodott leginkább, de egy borszállítás alkalmával rövid ideig Eperjesen is megfordult. Munkáját két dolog nehezítette meg. Papi Gáspár, Aszalay sógora, aki 1636-tól viceporkolábként szolgált, a levelezés szerint már ez évtől megkeserítette a tisztek életét. Valószínűleg ő mártotta be Miskolczyt Aszalaynál azzal, amivel valaki más a porkolábot is, hogy az erdőn a tiltott területek fáját a maga hasznára termelte ki. Ez ellen az udvarbíró erélyesen tiltakozott. Szerinte Papi a porkolábi tisztet, amire jelentkezett semmiképpen nem érdemli meg, mert olyan erkölcsei vannak, a főtisztek többségét Papi semmibe nézte. Miskolczy több ízben kérte az urat, hogy ő maga, vagy embere jöjjön mihamarabb a birtokra, mert különben károk lesznek az uradalomban.

47 A viszálykodás az évek során Korponay, 1878.239. P 108 Rep. 34. Fasc. D. Nro. 136. Korponay, 1878.409. Nemeslevele 1625-ben kelt Sopronban. Korponay, 1878. 142. E 168 1.1. 524. sz. levél. 233