A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)
HEGYESSY Gábor: Természetrajzi kutatások a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban (1992-2002)
1996-ban és 1998-ban a Tisza árterének futóbogarait vizsgáltuk, erre kért fel a Gávavencsellő és Tiszabercel közötti biomonitorozó program keretében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága, majd 1998-ban a Bükki Nemzeti Park akarta védett területeit bővíteni, így Tokajtól és Rakamaztól Tiszaújvárosig térképeztük a faunát mindkét parton. 1998-ban ezen kívül az Aggteleki Nemzeti Park is terjeszkedni akart, a Cserehát északi részén, a Rakaca-völgyben és a Bódva mellett jelöltek ki számunkra mintaterületet. Olyan kutatásunk is volt (pl. a Sajó mellett, Kazincbarcika körzetében vagy Rudabánya mellett), ahol magunk nem voltunk terepen, csak a mások által begyűjtött anyagokat értékeltük. A múzeum ezekből is gazdagodott. 1997-ben a Zempléni-hegység belső részeit jártuk Felles Gáborral, több, addig nem járt élőhelyről származnak ekkor vett mintáink. A Bodrogközben folytattuk a gávavencsellői Remete-zug és Görbe-tó vizsgálatát, mert nem elégedtünk meg a korábbi év eredményeivel. Kísérletet tettünk egy partifecskék által lakott kenézlői homokbánya bogárfaunájának felmérésére, de kudarcot vallottunk, mert a tavasz végén az egész kolóniát a dombbal együtt eldózerolták, felszántották. Cigánd széles homokpadú Tiszapartján több alkalommal is kutattunk. A környező beregi tájak faunájával és a szabolcsi, hortobágyi szikesek élővilágával összevethető taktaközi ismereteink gyarapításának okán együtt jártuk ebben az évben ezeket a vidékeket dr. Szél Győzővel és Retezár Imrével. Munkánkban a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai segítettek. Elért eredményeinkről jelentést készítettünk számukra. Egy akadémiai kutatásban is segédkeztünk: a magyar és szlovák határon átnyúló Zempléni-hegység egyenesszárnyú rovarfaunáját térképeztük dr. Nagy Barnabás és Anton Kristín vezetésével. A terepbejárás négy napig tartott, a kutatók, köztük dr. Szentkirályi Ferenc és Jan Patocka a sátoraljaújhelyi síházban szálltak meg. Az eredményekről a következő évben jelent meg közös dolgozatuk nyomtatásban. 1998-ban a Tisza mente és a Cserehát futóbogár-kutatása mellett csak néhány napnyi szabadidőnk maradt. Ekkor végeztük a Bodrog mellett haladó régi országút mentén hiánypótlónak szánt első felmérésünket Bodrogolaszi, Sárazsadány és Vámosújfalu természetközeli növényzetű pontjain. Ugyanebben az évben vettünk mintát Filkeháza, Füzér, Hollóháza és Füzérkomlós gyepjeiből, a Hotyka-patak és a Komlóska-patak völgyéből valamint Mikóháza területén. Szabóky Csabával az htván-kúti vadászháznál, 2000. (Boíh V. felvétele) 411