A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

GULYA István: A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei múzeumi hálózat jövőjének alternatívái az új évezred kihívásai, a regionális politika és az európai uniós csatlakozás tükrében

közönsége igényeit, sőt az saját maga alakíthatja kénye-kedve szerint a műsort. Ezzel szemben a múzeumokban a közönség többnyire szemmel láthatóan régi vitrinekben tárgyakat és hozzá feliratokat talál, jó esetben hall egy többé-kevésbé érdekes tárlatvezetést. A múzeumokról a köztudatban maradnak a sztereotípiák a poros tárgyak közt gubbasztó szemüveges tudósokról, ami nem csoda, ha alacsony társadalmi megbecsülést eredményez. A még mindig ezer sebből vérző, problémáikkal befelé forduló múzeumok többsége nem tudott kellő figyelmet fordítani közönségére az elmúlt évtizedben. Néhány sikeres kiállítás és némi múzeumpedagógiai munka kevésnek bizonyult a társadalom érdeklődésének felkeltésére a múzeumügy iránt. A nehéz időkben a tudományosság színvonaláért aggódó és azt fenntartó szakemberek bizalmatlanok a közönség igényei iránt, amire a kultúra felhígulása épp elég indokot is ad. A „szakmának csináljunk kiállítást vagy a közönségnek" kérdés felvetése alapvetően téves a múzeumok rendeltetése szempontjából. Természetesen a közönségnek kell kiállításokat rendezni, azonban ez a közönség alapvetően más, mint évtizedekkel ezelőtt. Igényei vannak, melyeket bizonyos fokig a múzeumok kénytelenek lesznek figyelembe venni. Témájában érdekes, figyelemfelkeltő és látványos kiállításokat akar látni, hiszen az elektronikus média erre szoktatja. A túlzsúfolt vitrinek, a sok szöveg elriasztja, nem szeret már olvasni, készen, könnyen fogyaszthatóan várja az információkat, lehetőleg multimédiás eszközökön keresztül. Ezek a kívánalmai jelenleg alig teljesülnek, a kiállítások számára unalmasak, túl szárazak, ezért inkább nem megy el a múzeumba.

4 Első olvasásra lehet, hogy ezek túlzásnak tűnhetnek, hiszen a kiállítások látogatói többnyire pozitívan nyilatkoznak tapasztalataikról, de be kell látnunk, hogy ők a társadalomnak csupán a töredékét képviselik. Nem tudom, végeztetett-e valaha valamelyik múzeum közvélemény-kutatást, melyből kiderült volna a helyi társadalom véleménye az intézményről, mindenesetre nem lenne haszontalan. A szakmáért aggódó muzeológusok feladata elsősorban a szakmaiság és a közönségigény összehangolása lenne, új formák és módszerek kidolgozása, mellyel ismét vonzóvá válhatnának kiállításaink. A közönségkapcsolatok másik fontos aspektusa a múzeumok közművelődési tevékenysége. A rendszerváltást követő években a művelődési házak egy részét bezárták, a megmaradtak a túlélés érdekében kiszélesítették tevékenységi körüket, de elveszítették régi rangjukat a kultúraszervezés területén. Számos üzleti alapon működő kulturális vállalkozás indult, de ezek többsége sajnos nem tesz a kultúra elsekélyesedése ellen. A múzeumi közművelődésnek tehát nagyobb szerepet lehetne vállalnia az igényes kulturális értékek közvetítése terén, így a múzeumok (a „hőskorhoz" hasonlóan) a helyi kulturális élet igazi központjává válhatnának. Ezt a múzeumi törvény nem írja elő a múzeumok feladatai között, ami nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos a múzeumok jövője szempontjából. A város, megye kulturális életében tevőlegesen részt vevő, esetleg annak egyik központjává váló múzeumi intézmény, ahol mindig történik valami, természetszerűen vonzza a sajtót és ezáltal a közönség, illetve a lehetséges szponzorok érdeklődését is felkelti. Az iskolai csoportok maradtak a múzeumok leghűségesebb látogatói, ezért az oktatási intézményekkel való kapcsolatok ápolása kiemelten fontos. A múzeumpedagógia megújításával vonzóvá lehet tenni a legfogékonyabb fiatal korosztályok számára is a kulturális örökséget. Az iskolarendszer teljesítménycentrikusságának 4 A közönség igényeinek feltérképezése szempontjából érdekes eredményeket hozhat a sokat vitatott Terror Háza és a Millenáris Park látogatottsági adatainak más nagy fővárosi múzeumokéival való összevetése. 425