A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

VIGA Gyula: A gazdaság, társadalom és kultúra változása a Bodrogköz 18-20. századi műveltségében

szegénység számára közönségesen a megélhetés egyik formája, különösen a FelsőBodrogközben él a ruszin vándoraratók emléke. Fel-felbukkan nyomuk a táj délebbi részének uradalmai kapcsán is. A Felső-Bodrogköz falvaiban kimutatható a ruszin szolgalegények nyoma, akik nem csupán munkát vállaltak, hanem olykor le is telepedtek falvainkban. A második világháborút közvetlenül megelőző években, s a háború elején a bodrogközi falvakból is vonzott munkaerőt a németországi summásmunka. A hagyomány szerint Németországból hozták haza az időszaki munkások a modern, szögletes kormányú kerékpárokat az 1940-es évek elején. A gazdálkodás modernizációja szempontjából is meg kell említenünk az amerikás kivándorlók problematikáját. Zemplén vármegye korábbi munkaerőmérlegét a 19. század utolsó harmadában alaposan átalakította az Újvilágba áramló kivándorlás. A vármegyéből - jobbára annak felső területeiről - mintegy 50 000 ember vándorolt ki. Ezek többsége zsellér volt, akik korábban az időszaki mezőgazdasági munkásság derékhadát alkották. Távozásukkal munkaerőhiány alakult ki, ami nagy számban hozta Zemplén középső és alsó részeinek uradalmaiba Galícia, a kárpáti peremterületek, nem ritkán a magyar Alföld munkavállalóit. Az Amerikában munkát vállalók közül számosan hazatértek néhány év után. A szerencsésebbek némi pénzt hoztak, amiből megvehettek egyegy darabot a korábban áhított földből, módosítva valamelyest falujuk népének birtokstruktúráját. A bodrogköziek szerint az amerikások kezdték el - kinti minta alapján - a háztetők bádoggal való befedését. Voltak közülük, akik cséplőgépet vásároltak, többen béreltek, s kisvállalkozóként csépelték a parasztok gabonáját. Az egészségtelen birtokstruktúra, a faluhatár gyenge megtartó ereje, a kezdetben kényszerből vállalt vándormunka, az időszakos elvándorlás mind olyan tényező, ami bontja a tradicionális paraszti társadalmat és kultúrát. Ezek révén olyan új ismeretek, javak kerülnek a közösség birtokába, amelyek - kisebb-nagyobb területen - segítik a modernizációt, urbanizálódást. Ugyanakkor a paraszti mentalitás, a földéhség konzerválja a hagyományokat: a földhöz jutás vágya, az elődöktől tanult munkaeszközök és technikák jobbára a reprodukciót segítik, s nehezebben változtathatók. A konzervatív parasztfalvak működése és kultúrája, az ott élők műveltsége és habitusa a 20. század elejétől egyre inkább elüt a gazdálkodásában, társadalmában tagoltabb településektől. Ennek regionális részletei és a táji tagoltságra gyakorolt hatása további vizsgálatok tárgyát képezi. Mind a gazdálkodás, mind a társadalom, de hasonlóan a paraszti kultúra változásának is döntő állomása a közös gazdálkodás létrejötte. Mindez messze nem természetes fejleménye a paraszti gazdálkodás üzemszervezetének, s az egész paraszti életmódnak, mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül, mert hozzá foghatóan gyors és mélyreható változást más módon nem tanulmányozhatunk. A kollektivizálást követő folyamatok - éppen a paraszti társadalom rendkívüli differenciáltsága miatt - ellentmondásosak, s „felülről" érkező gazdasági, társadalmi és politikai hatásokkal terhesek. Ebben a vonatkozásban igen sok hasonlóság van a határ két oldalán fekvő bodrogközi falvak históriájában: a kollektív gazdálkodás hasonló elveken nyugodott. Ugyanakkor aligha tévedünk, ha úgy véljük, hogy a bodrogközi falvak marginális helyzete, az alternatívák hiánya is hozzájárult a kollektivizálás viszonylag gyors elfogadásához. Egészében nem vitatható, hogy a kollektív gazdálkodás modernizálta a bodrogközi falvakat, megnyitotta azokat a nagyvilág felé, s felgyorsította a polgárosodás tendenciáit. Egészében természetesen nem lettek jobbak a Bodrogköz táji adottságai és gazdasági térkapcsolatainak rendje sem alakult pozitívan, kezdetben a szövetkezetek is továbbviszik a magángazdálkodás helyi hagyományait. 398