A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

VIGA Gyula: A gazdaság, társadalom és kultúra változása a Bodrogköz 18-20. századi műveltségében

Az erdők kiirtása visszavetette a gazdálkodás ezen ágazatát, majd amikor az 1880-as évekre egészében átalakult a földhasznosítás szerkezete, s a reliktum-szerüen megmaradt külterjes legelők és a falvak közös legelői mellett egyre inkább a téli istállózás lett jellemző. A szarvasmarhák száma 1895-1911 között megnövekedett. Az állattartás, főleg a szarvasmarha gazdasági dominanciája azonban vidékünkön egészen a közös gazdálkodás kezdetéig kimutatható, jóllehet a tájon belül erőteljesen differenciálódott ezen ágazat jelentősége. A tájátalakító tevékenység hatására a szántóterületek aránya megnőtt (a domborzati tényezők miatt a Bodrogköz felső illetve alsó területein nem egyenlő mértékben). Amíg - Frisnyák Sándor számításai szerint - 1865-ben az összes földalapból a FelsőBodrogközben a szántók 37,4%-kal, az Alsó-Bodrogközben mindössze 19,6%-kal részesedtek, addig a folyószabályozási, árvízmentesítő és lecsapolási munkák eredményeként 1897-re ez az arány már 57,1%, illetve 49,2% volt. A gyep területe a FelsőBodrogközben 31,0%-ról 21,6%-ra, az Alsó-Bodrogközben pedig - a mocsarak lecsapolása révén - 24,7%-ról 34,7%-ra növekedett. Leginkább kifejező azonban a hasznavehetetlen területek változása: 17,2%-ról, illetve 42,9%-ról 7,5%-ra, illetve 9,9%-ra zsugorodott a müvelésbe nem fogható részek aránya. Megnőtt a mikrotáj népességeltartó képessége, s az ártéri gazdálkodás elemei egyre inkább reliktumkent mutathatók ki a termelő gazdálkodás mellett. A természeti táj átalakításának az egész paraszti társadalmat és kultúrát átformáló hatása volt: ezeknek egy része közvetlenül, másik része közvetve hatott vissza a műveltség állapotára. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy ezt a nagy munkát éppen a paraszti társadalom alsó rétege végezte el. A nagy tájátalakító tevékenység mögött azonban - s ez a műveltség históriájában az előzőhöz hasonlóan fontos -, napi küzdelem zajlott a táj, a közösség és az egyén természeti környezetének formálásában, a termesztés és a tenyésztés napi sikereinek érdekében. A fentiek együttesen a gazdálkodás strukturális változását jelzik, ami azonban annak ellenére ellentmondásos folyamat - elsősorban a helyi társadalom szerkezete, a népesedéstörténet és birtoklástörténet sajátosságai miatt -, hogy a tájátalakítás és a lassú paraszti polgárosodás közötti párhuzam a Bodrogköz műveltségének alakulásában kitapintható. Az ármentesítés, a vízrendezés sok tekintetben átformálta a települések létfenntartási szisztémáját, vele együtt átalakította a korábbi település-hierarchiát is. Mindez azonban elsősorban a mezőgazdálkodás extenzív növelése, s nem jelenti azt, hogy a parasztüzemek termelési szerkezetében is lezajlott volna a változás. Továbbra is megmarad az eladásra nevelt/hizlalt szarvasmarha tartásának túlsúlya, valamint a gabonatermelés prioritása. Az utóbbi azonban - az ármentes térszínek és az árterek hasznosítása közötti differenciák másodlagossá válásával - a búzatermelés szerepének növekedését is jelenti a homokhátak tradicionális rozstermesztésével szemben. Az ugar fokozatos elhagyásával a kapás takarmánynövények és a vetett takarmányok is terjednek a századfordulótól, ezek azonban sokfelé - a kétnyomásos határhasználat keretei között - a homokos fordulóföldekben, a rozzsal felváltva kapnak helyet. Egészében növekszik az istállózás jelentősége, az állattartás azonban nagyon sokféle üzemszervezetbe illeszkedik, s a nagy, jobbára víz menti legelőkkel rendelkező falvak gazdasági előnye megnő a szűk határú, kis legelőterületű településekkel szemben. Az értékesítés nehézségét elsősorban az okozza, hogy a Bodrogközt jobbára hasonló adottságú tájak veszik körül. A belső piacok gyengék voltak, a társadalmi munkamegosztás kezdetleges fokon állt, hiányoztak a városok, így jószerével az önellátás lehetőségei voltak biztosítva. Kivételt a már jelzett állatkereskedelem képezett, amit elsősorban Kárpátalja területe felé hajtottak eladni. Az értékesítés lehetőségeivel is összefüggött, 396