A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

TÓTH Arnold: 18-19. századi vőfélyversek egy kisgyőri népi kéziratos gyűjteményben

Édes násznagy uram, mi újság valóba, Ez a sült tyúk odaki ellankadt a hóba. Az másik mellette ott volt kóborlóba, Úgy meglőttem, kiment a... forgóba. Hát az puskaszóra a tyúknak serege Úgy jött rám, mint a télnek fergetege. Minden tetemimet úgy megrettentette, Mondhatom, hogy voltam a félsznek betege. Egy vén kotlós engem mind nyomba kapott, Kirúgta fejemből mindján a kalapot. Rúgott, vágott utoljára pofon vágott, Úgyhogy jobb szememmel nem látom a napot. Hallottátok is talán a jajdulásom, Midőn az a vén kotlós vágta a szemem világom, Nem is bántottam volna, de nagy volt rá bosszúságom, Mert mindján kikaparta nyárba a dohányom. Nem látott ily dolgot még anyja palok, íme, vakon kellett bejönni hozzátok. Minden tetemeit feltrancsérozzátok, De a vadászt is a nélkül ne hagyjátok! C/15. Disznófej bevivéskor. A szárnyas állatok közt legnevezetesebb, A sertésnek húsa leg is felségesebb. De ha rizskásával hízik, még édesebb, Itt van az a mondás, meggynél nincs becsesebb. A mi nagyobb uraim diákul is tudott, Mert ha háborgatták mikor ő aludott, Vagy ha költögettük, mikor ő nyugodott, Morr, morr, ilyen diák szókat adott. C/16. Kis vőfély feleltet, verselhet. Állj félre barátom, hadd én is beszéljek, Még olyan legénytül hidd el, hogy nem félek. Magányos éltemmel veled nem cserélek, Éljél te párostul, én egyedül élek! Sok szerencsétlenek voltak e világon, Kik nagy mohón kaptak a szent házasságon, 363