A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

SISKA József: Bodrogközi átkelőhelyek

feleségével, Balassa Annával 1000 Ft kölcsönt vett fel Soós Istvántól, a nagykő vesdi vár urától. Az 1599-ben kelt szerződésükben megállapodtak, hogy Pachoték a szerdahelyi birtokrészüket ajánlják fel zálogul, ha meghalnának, mielőtt a pénzt visszafizetnék. Az ott lévő Bodrog révet viszont nem adják, csak az örököseiknek.

30 A révátkelőknél alkalmazott tarifák különbözősége is okozott feszültséget a szomszédos birtokosok között. A 18. században jelentősen javultak az útviszonyok a korábbi időkhöz képest. Ez tette lehetővé, hogy az Alföldről a hegyaljai vásárokra tartó szekeresek az olcsóbb kenézlői révet vegyék igénybe, a drágább tokaji helyett. Tokaj város elöljárói ezért 1732-ben jogi úton próbálták megállítani a bevételüket érzékenyen érintő tendenciát.

31 A szabolcsi oldalon bérelt földjeik müvelésére átjáró bodrogközieket csak megfelelő ellenszolgáltatásért engedték a révek közelében fekvő birtokaikra az ottani nemesek, akik az idő múlásával egyoldalú zsarolásba kezdtek. A cigándiak Zemplén megye elöljáróihoz felterjesztett panaszukban leírják: Balogh János dombrádi révtulajdonossal 1760-ban megegyeztek, hogy 20 kaszás három napig ingyen vágja a füvet a Tisza árterében, amiért majd egész éven az ő területén közelíthetik meg szántóikat. Balogh úr azonban mindig feljebb srófolja a robotot. Az 1770-es években 40 kaszást követelt. 1780-ban, a panasz benyújtásának időpontjában már az az óhaja, hogy minden átjáró család adjon egy embert, akit akár két hétig is ingyen dolgoztathat bárhol fekvő birtokrészén. A cigándiak azért is felháborítónak, pofátlanságnak tartják ezt, mert soha, semmit nem kértek ellenszolgáltatásként az újhelyi, pataki vásárokra az ő földjeiken jövő-menő dombrádiaktól.

32 A karádiak 1783-ban fordulnak először hasonló panasszal a megyéhez. Ők a berceli határban bérelnek földeket, amelyek megközelítését az első egyezségük idején évi 70 Ft taksáért engedi bizonyos Olasz nevű nemes. 180l-es újabb beadványukban meg arról írnak, hogy 100 Ft-ra emelkedett ez az összeg. Majd egy későbbi irat már arról tudósít, hogy a berceli révbirtokos megunva a karádiak állandó reklamálását, bérbe adta a hidat egy zsidónak. Annak ellenére, hogy ezt az akkor érvényben lévő 1530. évi törvény 15. cikkelye határozottan megtiltja. A zsidó pedig szép fokozatosan az elviselhetetlenség határáig srófolja felfelé a viteldíjakat.

33 Az egyes révek jövedelméről nincs kellő számú és évről évre meglévő adatunk, így azok elemzésére nem vállalkozhatunk. Zsigmond király 1435. évi 23. törvénycikkének 5. paragrafusa arra szólítja fel azokat a birtokosokat, akik a révek és hidak használatáért díjat, vámot szednek, hogy az odavezető töltések, a műtárgyak és eszközök karbantartásáról, azok biztonságos üzemeléséről folyamatosan gondoskodjanak. Akik ezt elmulasztanák, velük szemben a vármegyék hozzanak a munkálatok elvégzésére szorító rendelkezéseket és intézkedéseket.

34 Werbőczy István 1514-es Hármaskönyve átfogóan, sok századig etalonként szabályozza a vám- és révjogot. A beszedett viteldíjból a tulajdonosnak tehát biztosítani kellett az utak karbantartását, a hidasok megépítését, az előforduló sérülések javítását, a révészek fizetését. Egy 1820-ból származó összeírás mindössze két bodrogközi rév jövedelmét jegyezte fel. A premontrei szerzetesek birtokában lévő leleszi átkelő évi 80, a Klobusiczkyek zétényi réve pedig 220 Ft-ot hoz a 30 Magyar Országos Levéltár (MOL) Budapest. P.599. A 'Sennyey család levéltárának mutatója, 1819. 196. No.257. A bodrogközi révekre, hidakra, utakra vonatkozó adatok itt, 1245 és 1819 közötti iratok mutatóiban kivonatosan megtalálhatók. 31 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Levéltára (SZSZBL) Fasc.33. No.226. 32 ZL. IV. 1001/a. 95.k. 118-126. 33 ZL. IV. 1001/a. Loc.19. No.386. 34 Csorba Cs., 1982. 11., MT. I. 273. 35 Werbőczy!., 1517. II. 9-10. cím. 306