A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

HOFFMANN Tamás: Mit írnak a néprajzosok a történelmi korszakokról?

udvarházakban, a városokban (az antikvitás óta) középfolyosóvá tágították az egymásba nyitott előteret és hálókamrát, a konyha viszont megmaradt eredeti helyén, a raktárnak vagy istállónak használt helyiséget pedig hálókamrának rendezték be. Ha emeletet húz­tak a házra, a hálókamrák felkerültek a második szintre, a földszinten a cselédek kamrája és az istálló sorakozott egymás mellett, a másik oldalon pedig a bejárat felől (az utcára nyíló ablakkal) egy ebédlőt, a későbbi szobát alakítottak ki. A mintát Itáliában alkották meg és a középkori urbanizációval együtt terjedt Északnyugat- és Közép-Európában, sőt valamivel később, az újkorban Délkelet-Európában, illetve Skandináviában is, mert ­mondhatni - az egész kontinensen megkedvelték. Az Elbától nyugatra, a feudalizmusban élő kisemberek mindennapi értékrendje Ugyanakkor az Alpoktól északra mégis összekeveredtek - döntően a kiszolgált katonák letelepítése révén - a régi törzsi társadalmakban szokásos, a föld tulajdonlásával kapcsolatos érdekviszonyok a városokat fenntartó kereskedés és az ipari szolgáltatásokat nyújtók gazdaságának tényezőivel. Ekkor - akarva-akaratlan - az antikvitástól befolyá­solt európai tereken létrehoztak egy egészen sajátos, különleges rendszert, a feudális földbirtokosok láncolatának hierarchikus kapcsolatait. Ebben a mechanizmusban a föl­desúri elit játszotta a döntő szerepet. Összehasonlítva az itt kialakult állapotokat a medi­terrán földtulajdonlási szokásokkal további különbséget kell érzékelnünk, minthogy a kontinentális tájakon gazdálkodóknak nem csaknem kopár domboldalakon, hegyi plató­kon kellett megtelepedniök, hanem a völgyeket is borító sűrű erdőkben, ahol bőven termő a talaj, de itt a mezőgazdaság üzemágait úgy kellett egymáshoz igazítaniuk, hogy valamennyien ugyanazt a - kultúrtájjá alakított - földdarabot hasznosítsák. Ezért itt mindig is fóldszükében éltek. A tanyák ugyan szerekké terebélyesedtek, de ekkor még sehol sem alkottak falvakat. Az őskori tanyavilág sok helyütt napjainkig túlélte a gazda­ság és a társadalmi feszültségek okozta megrázkódtatásokat, noha a középkori földes­urak munkaerő-gazdálkodása az első évezred elmúltával sok helyütt változtatott a települések állapotán: az őserdőkbe telepített parasztoknak egy út mentén sorban (egyik vagy mindkét oldalon) örökíthető telkeket mértek ki. A történelemben először hoztak létre évszázadokon át fennmaradó falvakat. Erre mindenhol sor került, ahol csak remél­hették, hogy kultúrtájként hasznosíthatják a lakatlan erdőrengeteget. A falvakban a me­zőgazdasági munkálatokat (mivelhogy több gazdasági ágazatot működtettek ugyanazokon a területeken) a családok összefogásával lehetett csak megszervezni. A beruházásokat kooperációk helyettesítették. A „faluközösség" szokásrendjének ez a kényszerhelyzet volt az alapja. A parasztok közötti vagyoni különbségek kifejlődését főként gazdálkodásuk rendje, a családok egymásrautaltsága akadályozta meg. Már a prehistóriában adva volt ez a kényszerpálya. Csakhogy már ebben a civilizálatlan közegben sem mondhattak le azokról a luxus­cikkekről, amelyekkel egy szűk vásárlóréteg igényeit elégítették ki. A provinciákban a törzsi előkelőségek és a gyarmatosító új földesurak akartak pompázni, de igényeiket a helyi készítményű, gyatra küllemű és minőségű iparcikkel nem tudták kielégíteni. Az Alpoktól északra tehát, a kényszerítő okok miatt dél-európai eredetű vagy közvetítésű importra kellett berendezkedniök, miáltal Európának ezen a részén is működött a távol­sági kereskedelem. Amikor a gazdaság energiaforrásai kimerültek és az impérium össze­omlott, a korai középkorban a kontinens belsejében még mindig szükség volt kereskedőkre és iparosokra. A kézművesek többsége eleinte főleg a majorokban talált 275

Next

/
Oldalképek
Tartalom