A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

HOFFMANN Tamás: Mit írnak a néprajzosok a történelmi korszakokról?

A „mindennapi történelem" a kisemberek életútjának rekonstrukciója. Ez a szakstúdium több tudományág egyesítése nyomán kezdte meg működését és (természetesen) napjainkban is átalakulóban van. Országa válogatja, milyen „iskolatörténeti" előzmények ösztönözték az irányzat első képviselőit. Angliában például a helytörténet minden másnál elsöprőbb ereje szolgáltatta a keletkezéséhez szükséges energiákat. Franciaországban a szociológia és a néprajz felfedezései bizonyultak irigylésre méltó példáknak. Németországban a romantika látványos kudarca (amelyet a III. Birodalom ideológiájának szégyenletes bukása tett kétségtelenné) váltotta ki néhány kutató érdeklődését a kisemberek mindennapi tetteinek történelemformáló szerepe iránt. Döntő befolyásuk volt tehát mindenütt az eseményekben a történészeken kívül a néprajzosoknak és a szociológusoknak. A „mindennapi történelem" kutatója felismerte, hogy a kisember céljai és teljesítményei mások, mint az elitnek (a történetíróktól számon tartott) diadalai vagy bukásai. A „mindennapi történelem" a hétköznapok története. Időhatára nincs, a mindennapok egymásutánja egyfelől a múlt végtelenjében vész el, másfelől napjainkban ér véget és persze, holnap (talán másként?) ismét folytatódik. A régészettől a szociológiáig és a futurológiáig számos tudomány érdekelt a mindennapi élet tényeinek felderítésében. Az előadottak értelmében ezeknek a diszciplínáknak középponti problémája egyrészt a civilizáció és a civilizáció előtti társadalmak történelmi antagonizmusa, másrészt a civilizációkban élő néptömegek (osztályok, csoportok) és az elit életvitelének összefüggése és különbsége. A mindennapi történelem időrendje (Európában) A mindennapok történetét csak egyetlen időrend szerint lehet mérni. Az idősort nem az egyik vagy másik etnikum, a „mi-tudat" (illetve a „másság" szembeállítása) szolgáltatja. Az idősor segítségével minden etnikum mérhető, összehasonlítható egymással. A prehistória és a história egyetlen folyamat része. További kérdés azonban, hogy hol vonhatók meg benne a szakaszhatárok. Milyenek a formációk és milyen korszakokban mely formációk dominálnak? Melyek a folyamatokat alkotó jelenségek: az általánosak vagy a tipikusak? Nyilvánvaló, hogy ezek a problémák csak az egyetemes történet, a világ, az emberiség mértékével mérhetők. A korszakok időrendje értelmet nyer, ha társadalmi formák egymásutánjaként fogjuk fel a történelmet. Ekkor azonban tudomásul kell venni, hogy a formációelmélet a történetírás zsinórmértéke. Nemcsak a céhbeli történészek számára. Formációnként mások a történelmi minőségek. A formációknak saját törvényeik vannak. Ez utóbbiakat kell értelmezniök a társadalomtudományoknak. Végül is egyetlen humán tudomány van: a történelem. Ami a prehistória fogalomhasználatát illeti, magától értetődőnek látszott az egyetemes történeti kategóriák, legalábbis az őskor betagolása a kronológiai rendbe. Az őstársadalom = őstörténet = prehistória - mindmegannyi polgárjogot nyert kategória. Bár értelmezésük korántsem egységes, de használatuk elfogadott. A problémák azoknak a társadalmaknak értelmezésével kapcsolatosak, amelyek összetettebb, szövevényesebb és magasabb rendű formációkat képviselnek. A néprajzosok ezeknek a társadalmaknak az értelmezésekor nem használják ki a formációelmélet adta lehetőségeket. Aki az etnikai hagyományt akarja látni, nem törődik az egyetemes történelemmel. Nincs szüksége világtörténelmi horizontra, megelégszik mindazzal, amit csőlátása áttekinteni enged. Az etnikai hagyományok kutatója az „őstársadalmak" kultú266