A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

HOFFMANN Tamás: Mit írnak a néprajzosok a történelmi korszakokról?

Miként ítéljük meg, ítélik meg a társadalomtudományokban a történelem korszakváltásait? És egyáltalában hányféle nézőpontból szemléljük a történelmet, hányféle történetírás van? Nem kell szakembernek, „tudós"-nak lenni ahhoz, hogy bárki legalább két irányzatot el tudjon különíteni egymástól. Elég szemügyre vennünk egy könyvkereskedés kirakatában a közszemlére kitett választékot és már a könyvcímekből kiderül: kettő. Egyfelől királyok, politikusok, csaták, háborúk, kormányzatok, parlamenti szópárbajokat ismertető kötetek foglalják el a helyet, másfelől ott szerénykedik néhány megtűrt könyv is, amelyeket az egyes korokban élt kisemberekről, a közállapotokról, az „utca emberének" egykori és mai hétköznapjairól, munkájáról, lakásviszonyairól, a divat áramlatairól és mindezeknek történetéről írtak és ott vannak a mindennapi életben használatos technikai eszközökről írottak, meg szakácskönyvek is, amelyek idővel a múltról szóló beszámolók rangjára emelkednek. Főleg jelen állapotainkról készített összefoglalásokban tájékozódhatunk továbbá gazdasági helyzetünk, népmozgalmi teljesítményeink, az emberiség vagy annak egy csoportjában értékelhető felekezeti, nyelvi megoszlás tényeiről, sőt könyveink szerzőinek választott témájuk okairól és következményeiről alkotott véleményéről. Az előbbi csoport fő erőssége, hogy a könyvek szerzői kronológiai rend szerint adja elő mondanivalóját. Minden szerző igyekszik tehát bemutatni, hogy az események egymás után következtek be. A másik csoportba tartozó értekezések írói inkább állapotrajzot adnak közre, azon egyezések és különbözőségek ismertetésével töltik meg kiadványukat, amelyek egy-egy időpontban - közösséggé - tartottak össze valamely társadalmat. Ami a kötetek többségét illeti, mindannyian olyan történetírói müvek,jobbára krónikák, amelyeket évezredek óta írtak, egy-egy király vagy miniszter, hadvezér, jó esetben emberöltőnyi idővel mérhető tetteinek szóló beszámolók töltik meg tehát a lapokat. A probléma azonban abból adódik, hogy a szerzők szándékain túlnőnek az általuk bemutatott események. Noha ezek az olvasmányok a történelemben részt vevő törpe kisebbség cselekedeteiről szólnak, a motivációs problémák tulajdonképpen még ezekben is főleg a névtelen kisemberek életvitelével, az abban meghúzódó problémákkal kapcsolatosak. Másfelől itt vannak a mindenkori „utca embere" nehezen áttekinthető magánéletéről szóló beszámolók kötetei. Nemcsak azért történetírói munkák ezek, mert a múltról íródtak, hanem azért, mert a mindenkori társadalmak történetéről is tájékoztathatnak, akár a jelenben való történetről is adhatnak számot. Beszámolók, a társadalom működésének összefüggéseit feltárni igyekvő szerzők írásaival van dolgunk, kortársi elemzésekkel, amelyekben a kiadványok írói a tényeket bemutatva a legközvetlenebbül láttatják választott témájukat. A könyvek két csoportja között fordított értékviszony áll fenn. Az első csoportba sorolhatók tematikája jobban vonzotta a leendő szerzőket, mint a másiknak. Az egyik könyvhalmaznak elsősorban azért nagyobb a tömege, mert szerzőik, noha hőseik a társadalom kisebbségéhez tartoztak, látványos tetteiknek nagyobb jelentőséget tulajdonítottak, mint a kisemberek problémáinak. A könyvtermés kisebb tömege viszont olyan dolgozatokból áll, amelyekben arról lehet olvasni, hogy a kisemberek mindennapi életkörülményei miként alakultak egy-egy időmetszetben. Aligha állíthatjuk, hogy az első könyvcsomag szerzői önkényesen jártak volna el, mégis azt kell mondanunk róluk, hogy - a történelmet bemutatni akarván - gyaníthatóan a kényelmesebb megoldást választották. Azok, akikről a második csoportba tartozó könyveket írták, összehasonlíthatatlanul többen voltak, mint a kiemelkedő személyiségek, akiknek befolyása a múlt eseményeinek alakulására természetesen jóval látványosabban érvényesült, mint ahogyan a kisemberek életfolyamatai - olykor észrevétlenül 259