A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

DOBROSSY István: Miskolc 19-20. századi városrendezési tervei és megvalósulásuk

Miskolcon ez a hagyományos technológiával történő, 1952-1962 közötti építkezések időszaka, amikor az építkezésre lehetőséget adó területek az egykor önálló közigazgatású egységek, települések közötti szabad területek voltak, vagy olyan részei a városnak, ahol szanálás nélkül lehetett egy létesítendő útvonal mindkét oldalát beépíteni. (Első esetben a Győri kapu északi és déli oldalának a beépítése a példa, a második esetben a Selyemrét észak és dél, vagy a Zámenhoff u. I—

II. tömbökre gondolunk.) Egymásra vetítve Miskolc 1940-ben és 1960-ban készült térképét, pontosan érzékelhető, hogy „az önálló közigazgatási egységek között megvalósított létesítmények így mintegy varratát képezik a ma Miskolcának, anélkül, hogy egységes városképekről, hangulatról beszélhetnénk."

60 * * * A város 1948-as általános rendezési tervét tehát 1951-ben a VÁTI (=Városépítési Tervező Vállalat) 250-300, majd 350 ezer lakos befogadására alkalmas tervjavaslata követte. 1954-re készült el az ún. városkompozíciós terv, amelyet városgazdasági vizsgálatok kísértek. (Ezeknek 1960-ban majd 1968-ban „lett" a következménye az I. és II. ütemben elfogadott általános terv.) Az 1954. évi vizsgálatok zárójelentése várostörténeti fontosságú, mert visszautal a korábbi állapotokra, ugyanakkor üzenete van napjainknak is. „Miskolc néhány főbb útvonalán (Széchenyi, Szemere, Kazinczy, Hunyadi utcákon) az emeletes épületek vannak túlsúlyban, viszont a mezőgazdasági népesség igényeinek megfelelő, hézagos városias és fésűs beépítési mód az uralkodó. Kisvárosi jellegű a Martintelep földszintes családi házakkal, ugyanilyen (a miskolci belvárosban) a Rácz György utcától nyugatra, a Szinvától délre húzódó terület is. Korszerű villanegyed jellege csak a Csabai kapu és Győri kapu egy részének, továbbá a Béke tér (vö. Búza tér) északi részén kezdődő, úgynevezett tisztviselőtelepnek van. A legegészségtelenebb lakóterület a Vörösmarty utcától délre nyíló, úgynevezett Mester utcák területe, továbbá az avasi pincékből és borházakból átalakított ideiglenes lakások, melyek elbontására elkerülhetetlenül szükség van. A vasgyári és újdiósgyőri lakótelepek legnagyobb részben kertes, földszintes házakkal épültek be, Diósgyőr túlnyomó részben földszintes település, helyenként teljesen falusias, fésűs beépítési jelleggel. Pereces szűk völgybe szorított bányászlakásokból áll, az újabb építkezések már kénytelenek voltak a dombokra felkapaszkodni. Hámor a vasművek kiszolgáló személyzetének lakótelepe, lakóinak nagyobb része ma is gyári munkás. Görömböly, Szirma és Hejőcsaba nagy része, valamint Ómassa teljesen falusi települések, itt a városias jelleg legminimálisabb követelménye is hiányzik. Lillafüred és Tapolca üdülőhely jellegét a lakáshiány veszélyezteti."

61 Amikor a városképnek ez a fél évszázaddal ezelőtti állapota ennyire áttekinthetően megjelenik, az a Nagy-Miskolc áll előttünk, amelynek határa egy évtized alatt több, mint négyszerezésre növekedett (9 ezer kh-ról 39 300 kh-ra). A város belterülete 5040 kh, vagyis a teljes terület 13%-a. A belterület 69%-a lakóterület, 21%-a ipari terület, s a meglévő lakóépületek 1/3%-a pedig 1900 előtt épült. A nagy dilemmát, illetve szakmai feladatot az jelenti, hogy a két háború közötti városi népesség száma - az ipari tevékenység elvárásainak megfelelően - ha négyötszörösére nő, s a város már beépítette az önálló települések közötti szabad területet, hogyan lehet növelni a befogadóképességet. „Az 1949 óta folyó lakásépítés - hangzik el 1957-ben - felhasználta már az újgyőri szanálás mentes területet teljes egészében, a 60 Horváth B., 1972. 193. 61 VirághP., 1958. 11. 190