A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 41. (2002)

CSÍKI Tamás: Zemplén vármegye dualizmus kori rajza (Egy 19. század végi szöveg értelmezéséhez)

A szokások, az erkölcsök, az ízlés persze ma már megváltoztak. Jelenleg a zongora lármája pótolja a rokka pergését, s a mechanikai orsóval készített és az appretúra által tetszetős külsejűvé változtatott olcsó vászon felel meg a közönség ízlésének. Csak a paraszt maradt hű a rokkához és guzsalyhoz. Nincs olyan falu vármegyénkben, ahol a parasztnők ne szőnének, fonnának, s ahol saját kezök munkájával el ne látnák magukat fehérneművel. Csakhogy míg a magyarlakta vidékeken a szövést inkább csak időtöltésül és a házi szükséglet ellátása végett űzik: a felvidéki parasztnők saját szükségletükön felül még a piacra is dolgoznak. A vásárokon az otthon készült, napon fehérített hazai vászon sikeresen versenyez a vegyileg fehérített osztrák gyártmánnyal. Még egy más különbség is észlelhető az alvidéki és a felföldi paraszt háziipari tevékenysége között. Amaz azonkívül, hogy asszonyait a rokkához ülteti, legfölebb munkaeszközei egy részét állítja maga elő, s a házának rendben tartásához szükséges könnyebb ácsmunkát végzi el: emez ellenben a fehérneműn kívül bútorokat, mindenféle szerszámokat, gazdasági eszközöket, halinát és egyéb posztót, szekeret, kosarakat készít eladásra... A tőketerebesi, nagyruszkai, kazsui és hardicsai paraszt igen szép és tartós asztalneműt sző. Sztropkó vidékéről gazdasági eszközök, kosarak; Szécs-Ker esztúr vidékéről lópokrócok kerülnek nagyobb mennyiségben a piacra. Az abarai, deregnyői, rátkai parasztbodnárok készítményei — addig, míg a hegyaljai szőlő el nem pusztult - különösen bő termés idején versenyeztek a gyárilag készült hordókkal, melyek formásabbak voltak ugyan, de nem sokkal jobbak. Az alvidéken csak néhány bodrogközi magyar község és Kesznyéten lakói kereskednek saját készítményű háziipari cikkekkel. A két Cigánd, Kisgéres, Vajdácska szatyorral, szakajtóval, gyékénnyel, méhkassal, lábtörlővel ellátják jóformán az egész vármegyét; Karád és Kis-Cigánd pedig lópokrócot készít nagyobb mennyiségben. Ahol, mint Zemplén megyében, évenkint százezreket érő háziipari cikk készül eladásra; ahol vannak községek, különösen Szinna vidékén, melyek a háztartási eszközöktől a legutolsó ruhadarabig mindennel képesek ellátni magukat anélkül, hogy a nyersanyag beszerzésén kívül egyébre egy krajcárt is költenének: ott bizonyára meg van vetve a háziipar alapja. Nálunk tehát ezen a téren nem annyira teremteni kell, mint inkább fejleszteni azt, ami megvan, s aminek teljes kifejlődésére a szükséges előföltételek nem hiányzanak." Közvetett politikai állásfoglalásra a közigazgatást bemutató fejezetben nyílik leginkább lehetőség. A kiindulópont azonban a helyi „állapotok" bírálata, ami a nemesi hagyományú, korszerűtlenül működő vármegyével szemben a Sennyey Pál vezette egykori 67-es ellenzék centralizáló célkitűzéseinek elfogadásával kapcsolódik össze. „A magyar közigazgatás napirenden lévő reformja érdekében az első nagyobb szabású akció - dicsekedve mondhatjuk el — 1875-ben vármegyénkből indult ki. A híres »zempléni 12 pont« - mely Sennyey pártjának programját foglalta magában - a közigazgatás gyökeres átalakítását nemcsak sürgeti, de egyszersmind erre vonatkozólag az alapelveket is megállapítja. Az egyik pontban kifejezi a párt abbeli óhajtását, hogy egyfelől a közigazgatási tisztviselők és a központi kormány közt szorosabb kapcsolat hozassék létre, másfelől, hogy az önkormányzat köre tágíttassék, mivel ily módon fog az állam érdekeinek fenntartása és törvényeinek pontos exequálása a végrehajtó közegek szerves közreműködése által biztosíttatni, viszont a központi kormány intézkedései a közvetlenül érdeklett autonóm testületek törvényes és beható ellenőrzése, illetőleg közreműködése mellett csakis így lesznek végrehajthatók. Kívánja továbbá a zempléni progUo. 33-35. 141