A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)
RÁCZI Győző: Tompa virágai
TOMPA VIRÁGAI RÁCZI GYŐZŐ Tompa Mihályt sokan úgy emlegetik, mint a Virágregék költőjét, a virágok szerelmesét. Ha eltekintünk Tompa hazafias költeményeitől, mint a Gólyához, a Pusztán vagy az Új Simeon című művétől, vagy allegorikus költészetének legszebb darabjaitól, mint a Madár fiaihoz vagy a Terepélyes nagyfa, ezek után sorrendben tényleg népregéi és virágregéi a legismertebb két versciklusa. Virágregéi tükrözik a költő természetszeretetét. Természetszeretetéből fogantak a természetben magát otthon érző költő lelkivilágának tükörképei, szellemének kedves gyermekei. Honnan ered költőnk természetszeretete? Erre választ kaphatunk, ha követjük életútját, annak egyes állomásait. Ismerjük, hogy Tompa korán árvaságra jutott. Ötéves korában édesanyja meghalt és még ebben az évben Igricibe került a nagyszülőkhöz. A nagyszülők egyszerű parasztemberek, akiket szokás durvalelkűeknek nevezni, de nyilván nem erről volt szó. A paraszti élet abban az időben nagyon kemény életforma volt, ami eltompította az emberek érzéseit, de nem ölte ki a jót az emberekből. A Tompa nagyszülők, ha kevés látható szeretettel is, de felnevelték a gyermeket, és ha dolgoztatták is, az nem haladta meg a szokásos mértéket. A kisfiúnak volt ideje arra, hogy eleinte a ház körül ismerkedjék a természettel. Felnőttként elmesélte, hogy naphosszat játszott, ismerte a kert minden fűszálát, gyakran nézegette a kert virágait, gyönyörködött bennük. Kijárt a kis patakhoz kavicsot szedni. Igrici határa ma is elég vadregényes, hát még az ő korában. Vizes, fás rétek, ligetek, erdők, mocsarak váltogatták egymást. A nagyobbacska fiú pajtásaival gyakran bolyongott a természetben. Ő maga tesz említést az oláh erdőről, ahova egyszer elbujdosott. 1832-ben 15 évesen került Sárospatakra, ahol a Bodrog-part és a zempléni hegyek vannak rá tudatformáló hatással. Később sok versének ihletője a zempléni táj és a Bodrog-part. Tanulmányait 1838 tavaszán ideiglenesen megszakítja és Sárbogárdra megy segédtanítónak. Itt is a természettel találkozott. Szabad idejében a mezőre vagy a temetőbe ment elmélkedni. Sokat járt vadászni. Egy későbbi levelében írja: Mintha most is látnám a gyönyörű sásrétet, sűrű káka- és sásbokraival, ezer meg ezer vízi vadaival, melyek után hónajig érő vízben, sárban gyakran reggeltől estig a legnagyobb élvezettel jártam. Ne feledjük, a vadászat csak a laikus szemében egyenlő a vad leterítésével. A vadászat normális ember számára ettől jóval több, természetismeret, megfigyelések özöne, szellemi pihenés és csak utolsósorban vadűzés. Tompa 1840-ben ismét megszakítja tanulmányait és nevelősködik Hernádkakon. Itt ismét vadászgat, barangol a természetben. Nem akarom életének valamennyi állomását felsorolni, egyedül Eperjest említem még, ahol barátaival, elsősorban Kerényivel és egy ideig Petőfivel járják a hegyeket543