A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

BACSÓ Ildikó: A fekete könyv

elnyomást leplezi le - újból a végtelen sorban! -, tehát nemcsak társadalom-képet rajzol, hanem egyéni indulatait, szenvedélyét, sérelmeit is kifejezi. Sérelmeit elsősorban pályatársai részéről, aztán az urak részéről, és végül - ami a legújszerűbb - parasztjai, hívei . részéről. Erre alig van példa az előtte járó íróknál. Vádja azonban nem a paraszt személye, hanem a társadalom elleni vád, mint később Móricznál. A költő Tompa - mint már Arany János is megjegyezte - legtöbbször ,»álarcot« visel. Nemcsak allegóriáiban, hanem sok már versében is. Leveleiben már sokkal nyíltabb, de még ott is észrevehető bizonyos tartózkodás. A fekete könyvben teljesen magának ír! Nem kell tekintettel lennie írótársaira, kortársaira, olvasóira, senkire. Meztelenül léphet fel, álcázás és gátlások nélkül, a maga mivoltában szólalhat meg végre! A fekete könyv nem annyira mint mű, inkább mint megnyilatkozás nagy fontosságú Tompa irodalmi hagyatékában. Tárgya, tartalma valóban nem egyéb, mint élete némely eseteinek följegyzése és egypár anekdota. De rendkívül jelentős a szándék és az indulat, amellyel írta. Mint a hajótörött, a tengerbe vetett palackba rejti üzenetét: úgy rejtette Tompa is A fekete könyvbe, a jövő számára utolsó üzeneteit, amiket olyannyira fontosaknak érzett. Azt akarta, hogy amikor már sem ő, sem az érdekeltek nem lesznek, tudja meg a jövendő: milyen emberek között élt, milyen világban kellett élnie!"

12 A fekete könyv mégsem maradt teljesen visszhangtalan megjelenésekor. Hatvány Lajos a lelkesedés hangján ír róla 1919-es tanulmányában. „Soha még Tompáról nem olvastam semmit, ami ennyire érdekelt volna. Persze, hogy csak anekdoták és hogy csak jelentéktelen emberekről szólnak. Kis parlagi esetek - nem is esetek, csupán esetkék. De az esetkék valami vészes egészbe tömörülnek, valami haragos, viharfelhős világnézetbe gomolyulnak. Ez a Gömöri Chamfort. Mert a tiszteletes is úgy érzett, mint a francia szomorú elmére, aki elsőnek mondta ki azt a megdönthetetlen igazságot: „Reggelire egy varangyot kell nyelned, hogy ezután napközben meg ne utálj semmit." Tompa lenyelte a varangyot. Haragja sosem enyhül bele a művészi teremtéshez kellető ihlet nyugalmába. Csupa veszettkutyamarás minden sor."

13 Feltehető a kérdés : „ez volna a nagytiszteletű úr igazi hangja, ha ahogy torkában érezte, szabadon kiereszteni merné. De nem meri, csak ritkán, véletlenül. Mert Tompa, az ember, Tompának a tiszteletesnek tartozott vele."

14 Valószínű, hogy ez is, hiszen időnként átérezhető versein is. Példája ennek úgynevezett válságköltészete. (Éjjel, Ha, Isten akaratja stb.) De A fekete könyv ugyanakkor már egy végsőkig elcsigázott lélek megnyilatkozása. Akkor írja, amikor már minden apróság a végletekig ki tudja hozni béketűréséből. S valóban felfedi azt az embert is, aki a verseiben allegóriái álarca mögé rejtőzik. Hatvány Lajos szavaival summázunk: „A Fekete könyv s ez a próza adja a kulcsot Tompához, ki költeményeiben magáról hallgat, illetve csak véletlenül jut kifejezésre. Ebben a prózában van ideg - a Tompa-vers ernyedt. Nincs zamatja, íze,...Tompa leggyakrabban csak épp verselt, de nem költött igazán. Csak írt, kívülről adott témákra változatokat, ahelyett, hogy önmagát írta volna meg. S erre a régi, bizonytalan sejtésünkre most íme bizonyos bizonyosság: A Fekete könyv."

15 A Fekete könyvhöz hozzátartozik az a sok találgatás is, ami az 50 éves titkolózást övezte. Egész kis „mitológia" alakult ki körülötte. Még 1868-ban megalapozódott, amikor a „Hon" költői kincsként írt róla. Éveken keresztül folyt a találgatás „A hírlapok szokott kíváncsisággal űzték-fűzték a titkos letétemény mivoltát és történetét. Mester12 Uo. 56-58. 13 Hatvány Lajos: Irodalmi tanulmányok II. Budapest, Szépirodalmi, 1960. 278. 14 Uo. 281. 15 Uo. 284. 534