A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

PORKOLÁB Tibor: Tompa és az akadémia (A Kazinczy-óda különös története)

rom kiadásban kapkodta el, mig Vörösmartyt a könyvárusok polcain hagyja a molynak: teljesen tisztában vagyok."), hanem sokkal inkább az, hogy az Akadémia vállalt feladatának, küldetésének ellentmondva nemcsak teret adott a „zajgó" közízlésnek, de - a Szász-ódát „újra díjazva" - egyenesen ki is szolgálta azt: „mi szükség volt a m. akadémiának a publicum gyengeségét, tévedését erőnek erejével magáévá tenni? Mi szükség volt saját kebelében, a maga részéről demo[n]strátióig vinni azt, ami a publicumnál megrovást érdemel?" Külön sérelmezi Tompa, hogy az Akadémia olyanynyira „elmellőzte", „szégyenlette", sőt „martalékul vetette" „az általa megkoszorúzott pályamunkát", hogy még a széphalmi ünnepségen sem olvastatta fel, „holott a vers épen a széphalmi sir mellől van irva s épen Széphalomra".

18 Úgy tűnik, hogy Tompa - barátainak írt leveleivel ellentétben - mégiscsak megelégszik valamiféle testületi felelősség kimondásával, azaz Toldy személyes számonkérésétől nagylelkűen eltekint: „Nincs panaszom a tekintetes ur ellen, ki valóban nagy kitüntetéssel olvasztotta beszédébe versemet s kellő komolysággal kezelte". Az a csökönyösség viszont, amellyel Tompa újra és újra visszatér (mégpedig az argumentatio e silentio rafinált alakzatát felhasználva) a „változtatások" kérdésére, ezt a nagylelkűséget rögtön kétségessé is teszi: „Elhallgatom: minő változtatásokat kivánt tőlem a bizottmány, csupán csak azt hozom fel: [...] én a kivánt változtatások megtételére az utolsó pillanatban hivattam fel, midőn levelem, alig érhetett már fel Pestre. A legremekebb müvet is lehetne alkalmasabban tönkre tenni mint, ha maculaturájával nyomatnák ki. Versemnek öt-hatféle maculaturája jelent meg. Imé, maga e diszes emlékkönyv! [...] az Emlékkönyvben sincs a méltán megrótt s kijavitni kért hely változtatva". Magáról a megszégyenítő javítási procedúráról ugyan beszédesen hallgat Tompa, de mindazt kifogásolja, ami e megkésett és méltánytalannak vélt korrekciós igényből következik. Legfőképpen azt, hogy az apokrif szövegvariánsok az autentikus (szerzői) kézirat megléte ellenére terjedhettek el.

19 A szerzői szöveg botrányos instabilizálásáért nyilvánvalóan Toldyt terheli a felelősség, hiszen az emlékódát az általa „igen fontos"-nak tekintett igazítások nélkül olvassa fel (a centenáriumi díszünnepségen) és közli le (a centenáriumi emlékkönyvben). Az előbbit még mentheti az elkésettség, az utóbbira azonban már nincs magyarázat. A vádbeszéd Toldyt személyében 18 Bisztray, I, 338-339. Itt arra az ódái szituációra utal Tompa, amelyet az ünneplő közösségnek (azaz a lírai beszélőt is magában foglaló ,,mi"-nek) a széphalmi Kazinczy-síremléknél való megjelenése hoz létre. Például: „Szép nap virradt fel Széphalomra", „Rózsát hozzon a vad folyondár, / Mely e mohos sírkőre foly!" (első strófa); „Kinyugszik itt, csendes ligetben?" (második strófa); „Mit mondjunk jőve hűlt porodhoz?" (tizenhatodik strófa). 19 Ezt a nem kívánatos fejleményt már november 25-én megemlíti Csengery Antalnak: „Az ünnepélyen Toldy úr mást olvasott; a P. Loyd mást fordított; a magyar lapok mást közöltek; így világ elé jött a maculatura is." (Bisztray, I, 328.) A Kazinczy-óda az ultima manus elve alapján autentikusnak tekinthető szövegváltozata a LÉVAY József által szerkesztett Kazinczy-emlényben (Miskolcz, 1860) jelent meg Kazinczy emlékezete címen. Ahogy a szerkesztő írja: „Emlékkönyvecskénk valódi nyereményének tartjuk, hogy e szép költeményt, maga a szerző által apró javításokkal ellátva és sajtó alá készítve, közleményünk sorába igtathatjuk s vele az egésznek belbecsét növelhetjük." (124.) Egyedül ebben a nyomtatott változatban olvasható a 4. versszak 6. sorában Bár a Tán helyett. (Egyébként ezt a helyet - sértőnek és igaztalannak érezve - Toldy kifogásolta, Tompa javította, ám a kényszerű javítás nyilvánvaló logikai hibát eredményezett.) A többi szövegváltozat tehát - legalábbis ehhez képest - nem autentikus. A KEMPELEN Győző-féle emlékkönyv (Kazinczy-ünnep Magyarországon 1859-ben, Szeged, 1860) például nagyon sok eltéréssel közli a szöveget (néhány fontosabb: a Lévayféle változat 7. és 8. strófája között megtart egy kihagyott versszakot; az 5. strófa utolsó két sora variáns; a 6. strófában súlyos nyomdahiba található: A mennybe helyett A mennyiben, stb.). A későbbi kiadások, például az ARANY János, GYULAI Pál, LÉVAY József és SZÁSZ Károly által gondozott, reprezentatív Tompa Mihály összes költeményei (Bp., 1870) és a Franklin Társulat 1942. évi Tompa-kiadása {Tompa Mihály összes művei), illetve e Franklin-kiadás alapján készült Tompa Mihály összes költeményei, I—

II (Bp., 1994, Felfedezett Klaszszikusok ó.) Kazinczy Ferenc emlékezetére című szövegváltozatai is eltérnek egy-két helyen a szerzői változattól. 529