A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

BALASSA Iván: Lengyel-magyar kapcsolatok Tokaj-Hegyalján

Ugocsa, Szabolcs megyék hatóságaihoz, hogy fejenként 180 darab egységes űrméretű hordót készítsenek, hogy 'végül a lengyel birodalomból származó panaszoknak véget lehessen vetni és a helyes rend megőrizhető legyen",

15 A gönci hordóba került (140 liter) mindenféle hegyaljai bor, míg az aszút a fele nagyságú átalagban (70 liter) szállították, hogy a vámnál azt már eleve meg lehessen különböztetni, hiszen az utóbbi az előbbi árának többszörösét képezte. Ezt úgy igyekeztek kijátszani, hogy a gönci hordóba öntötték az aszút és így csak ízlelés útján lehetett azt leleplezni. A különböző hegyaljai borféleségek elnevezését egyszer a lengyel kölcsönözte a magyarból, máskor meg éppen megfordítva történt. Jó példa erre a máslás, mely a másol szóból eredeztethető;

16 jelentése: „az aszú törkölyére felöntött mustból, ritkábban borból kiforrott jó minőségű kövér, édesbor". A 17. századtól rendelkezünk arra vonatkozó adatokkal, hogy a lengyelek az aszút nevezték maslacznak, ami könnyen érthető, hiszen a jól sikerült máslás sokszor elérte a 2-3 puttonos aszú minőségét. Az érdekes az, hogy ezt a lengyellé vált szót a nyelvünk visszavette és az ottani értelemben használta nemcsak a köznyelv, hanem a szakirodalom is. 1770: „Mászlás borokat csinált pedig hat hordóval"; 1780: „Hagyok húszon ött Hordó Mászlás Borokat..."; jellemző, hogy Szirmay Antal - korának egyik kiváló hegyaljai borszakértője - még latin szövegben is mászlásX ír, mint ahogy ezt találjuk számos német szövegben is. A máslás szó „aszú" jelentése a 19. század végére kezd nálunk elfelejtődni és már nem találjuk a lengyel helyesírással megörökített mászlás formát sem. Nagyon jól lenne egyszer utánanézni, hogy vajon a mai lengyel nyelvben, esetleg szakirodalomban, megmaradt-e a tokaji aszú jelentése?

17 A Tokaj-Hegyalján az olyan bort, melyből az aszúszemeket nem szedték ki, a 1618. században főbornak nevezték. Ezt azonban feltehetően a 18. század második felétől, de bizonyíthatóan a 19. század elejétől kezdve viharos gyorsasággal kiszorította a lengyel eredetű szamorodni szó. 1825-ben írják a következőket: „...a lengyel urak magok ismét kezdik meglátogatni a Hegyalját, és a maga természeti valóságában lévő Ordinarium bort (Szamorodne vino = samorodne vino) és gyenge máslást, amelyet most Lengyelországban legörömöstebb isznak, leginkább keresik". Egy három évvel később megjelent német nyelvű munkában, a fentihez hasonlóan ezt az elnevezést találjuk. 1828: „...besonders in Jahrgángen, wo das Ausbruchen der Trockenberen nicht lohnend nicht genug ausfiele, so worden die sogenannten Szamo rodne (selbst gewachsenen) ein Mittelding zwischen ordináren und angemachten Weinen... erzeugt". A könyv szerzői kassai borkereskedők, tehát megállapításukat el lehet fogadni. Ettől kezdve napjainkig ezt a borfajtát a magyarban szamorodninak nevezik és erre más megjelölést nem használnak. Magam a hegyaljai borok magyar terminológiáját részletesen feldolgoztam, ezt rendkívül gyümölcsöző lenne a lengyel megfelelővel összevetni, mert meggyőződésem szerint még újabb egyezések, kölcsönzések kerülhetnek elő mind a két oldalról.

18 A bor szállítása csak akkor történhetett, ha az tökéletesen kiforrott és ha a hőmérséklet annyira süllyedt, hogy felmelegedésétől nem kellett tartani. A nagy - sok esetben több száz kilométeres - útra a szekeret megfelelően elő kellett készíteni és azt is figyelembe vették, hogy az utak kegyetlen rossz állapotban voltak. A nagy szintkülönbség miatt a kerekeket fékezni, illetve megkötni kellett. Kialakult egy általános terhelés, mely rendszerint 4-5 gönci hordóból állott, míg elöl a felinyi átalagban az aszút szállították. 15 Komoróczy Gy., 1944: 195. 16 TESZ. 17 Balassa I., 1991:516-520. 18 Balassa /., 1991.passim. 492