A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

SPÓNER Péter: 42 nap a világ körül. Hadifogság Kelet-Szibériában 1918-1921

egyfajta ideológiai „szűrésnek!'' fogják alávetni a hatóságok. A gyakorlati ügyintézést és a tényleges szervezést a magyar táborparancsnokság által felállított ún. Táborsegélyező Bizottság intézte. Hasonló bizottságot állítottak fel a nikolszk-usszurijszki hadifogolytábor lakói is. Itt egy ún. Jóléti Bizottságot hoztak létre, amelynek albizottságaként működött a Hazaszállítást Előkészítő Bizottság (HEB).

43 Ennek tevékenysége gyakorlatilag megteremtette a júniusban megérkező vöröskeresztes misszió munkájának az alapját, hiszen megkezdték a foglyok összeírását, kísérletet tettek a más táborokban elhelyezett magyar hadifoglyok számának felmérésére, és egyfajta hazaszállítási sorrendet is felállítottak, amelyen később a misszió is csak kisebb korrekciókat hajtott végre. Ez utóbbi azért is nagyjelentőségű, mert e sorrend felállítása valamiféle konszenzuson alapult, ami nagyon fontos volt az esetleges konfliktusok elkerülése végett, hiszen ne feledjük, hogy ezeknek az embereknek a legnagyobb része már hosszú évek óta élt nyomorúságos körülmények között és minden vágyuk volt, hogy mihamarabb hazajussanak. A HEB által összeállított lista öt kategóriába sorolta a foglyokat. Az első kategóriába azok a foglyok tartoztak, akiknek hazajutását a hozzátartozóik fedezték, ők mindenképpen elsőbbséget élveztek. A további négy kategóriába rászorultság szerint osztották be a foglyokat. Legelőször kerültek besorolásra a súlyos betegek, őket követték az idősek - általában 50 éves kornál húzták meg a határt -, majd a családi okoknál fogva előrevettek következtek, végül az utolsó csoportba került mindenki más, akik között életkor szerint állítottak fel sorrendet. A misszió vezetői célszerűségi és szervezési szempontokat szem előtt tartva, a nikolszk-usszurijszki tábort jelölték ki központi gyüjtőtáborul, míg a misszió főhadiszállását Vlagyivosztokban állították fel. A „Magyar Vörös-Kereszt Missió" megérkezése utáni mintegy két hónap legfontosabb feladata a behajózásra várók létszámának felmérése volt. A számuk napról napra emelkedett, júliusban már meghaladta a háromezret. Jellemző a misszió téves helyzetfelmérésére, hogy terveik szerint az összes hadifogoly hazaszállítását megoldhatónak vélték legkésőbb 1920 őszére, mindössze öt amerikai ún. „transzporthajó" kibérlésével. Ehhez képest a misszió munkája még több mint egy évig tartott Szibériában. A legnagyobb gondot a fentebb is említett belső-szibériai helyzet, az ottani magyarokra vonatkozó ismeretek teljes hiánya okozta, amelyre vonatkozóan a szovjet hatóságok sem tudtak semmiféle felvilágosítással szolgálni. A legfontosabb információforrások az e területről érkező hadifoglyok, illetve a Nemzetközi Vöröskereszt ott dolgozó munkatársai voltak, majd az ősz folyamán a misszió által kiküldött munkatársak segítették felmérni a Szibéria beljebb fekvő részein lévő táborok magyar katonáinak létszámát.

44 A nyári összeírások, majd a konkrét szervezési feladatok lebonyolítása után a tényleges behajózás 1920 őszén kezdődhetett meg.

45 Kizárólag magyar hadifoglyokat 43 HL. Hadifogoly Gyűjtemény, 2. doboz 44 Minden beérkező információt feldolgozva is szinte lehetetlen volt a hazatérni vágyó magyar hadifoglyok számának felmérése, hiszen sok területről egyáltalán nem érkeztek hírek a misszióhoz. A kiküldött munkatársak is elsősorban csak a Csita környéki táborokat térképezték fel. 45 Ez a hivatalos ,M"gyar Vörös-Kereszt Missió" által szervezett hajókra vonatkozik. Azok a hadifoglyok, vagy legalábbis egy részük, akiknek a hazaszállítási költségét a Moníandon-féle misszión keresztül sikerült még a tavasszal kijuttatni, ugyanis már tavasszal hajóra szállhattak. Montandon a japán Sunko Maru személyszállítót bérelte ki, melynek fedélzetén 596 magyar hadifogoly térhetett haza. A Montandon-misszión keresztül első miskolciként Steinberger Árpád hadnagy, Wachter Adolf miskolci ékszerész veje szállhatott hajóra 1920. február 28-án. Miskolczi Napló, 1920. április 25. 328