A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. (2001)

FRISNYÁK Sándor: A kultúrtáj kialakulása és terjedése Borsod vármegyében

1. ábra. A holocén klímafázisai és régészeti-történelmi korszakai a Kárpát-medencében A települések körüli müveit földek (kultúrtájak) kezdetben még nem voltak állandó jellegű képződmények. A parlagoló vagy szántó-legelőváltó, az erdős dombságokon szántó-erdőváltó földművelési módszer alkalmazásával a határnak csak egy darabját hasznosították, majd annak kimerülése után más területrészt vontak be a művelésbe. A 12-13. század fordulójától - a középkori agrárforradalom hatásaként - áttértek a kétes háromnyomásos rendszerre, és a hatékonyabb fordítós eke használatára. A földműves kultúra fejlesztésében, a korszerű módszerek elterjedésében fontosak lehettek a monostorok mellett működő (minta-) gazdaságok (Bélháromkút = Bélapátfalva, Boldva, Kacs, Százd, Tapolca stb.). A földművesfalvak szántóföldjei, kertjei és szőlői a településközi tér apró „szigetei" voltak, amelyek a népesség növekedésével egyre terebélyesedtek. A kultúrtáj fejlődés nem volt töretlen, a 13. században a tatárok, a 16-17. században a törökök pusztították a kultúrtáj at fenntartó lakosságot és az épített környezetet. A népesség nélkül maradt település- és gazdasági tér degradálódott. A borsodi tájak közül a síkságok és a dombságokat tagoló folyóvölgyek (= közlekedési folyosók) szenvedtek a legtöbbet. A 18. század elején - a gyér népesség miatt - a potenciális mezőgazdasági földalap alig 67%-át foglalták el a szántóföldek, így a kultúrtájak még csak izolált területfoltok voltak. A vármegye lakossága - a betelepítések révén - 1712-től 1787-ig 24-25 000-ről 136 000 főre növekedett, s ez idő alatt valósult meg a kultúrtáj helyreállítása és fejlesztése. A kultúrtáj-rekonstrukció a dél-borsodi sík földeken volt a legdinamikusabb. A dombvidéki tájak egyes helyein az agrárium térnyerése az ipari célú erdőirtásokkal függ össze. Pl. Nagyvisnyón 1715-től 1720-ig az erdőirtások révén 77%-kal nőtt a szántó- és 223%kal a rét- és legelőterület.

21 A vármegye kultúrtáj-növekedési üteme alig maradt el a népesség gyarapodásától. 1790-ig a szántóként művelt terület aránya 34,2%-ra, 1847-re 34,5%-ra, 1900-ra 47,1%-ra emelkedett, amelyhez még hozzá kell adnunk néhány % kert- és szőlőterületet is. A szőlő általánosan elterjedt, de tájformáló és gazdasági jelen21 FrisnyákS., 1995. 217