A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

KALICZ Nándor–S.KOÓS Judit: Újkőkori arcos edények a Kárpát-medence északkeleti részéből

3. A harmadik lehetőség, amelyre azonban nincs bizonyítékunk, hogy az együttes esetleg egy edénydepot része lenne, amelyet ismeretlen okból földbe rejtettek. Azonban ezt a feltevést tartjuk a legkevésbé megalapozottnak. A Tiszadob csoport fazekastechnológiájának sajátosságai mellett feltétlenül ki szeretnénk emelni a mezőzombori leletegyüttes különleges vonásait, amelyet főleg a szimbolikus jellel ellátott arcos edény jelenléte hangsúlyoz. Jól ismert tény, hogy az AVK minden egyes közeli és távolabbi csoportjával e kulturális fejlődés kezdetétől a végéig a középső neolitikumot képviseli KeletMagyarországon (a Kr. e. 6. évezred első felétől a Kr. e. 5. évezred első harmadáig). Az AVK fiatalabb fejlődési fázisában fellépő csoportjai a Tiszadob csoport, a Bükk kultúra, a Szilmeg és Esztár csoport, valamint az önállóbb Szakáihát kultúra. Ezek a csoportok elfoglalják az egész Alföld területét, és - már ami a kerámiát illeti - többé-kevésbé önálló jellegzetességekkel rendelkeznek (KALICZ-MAKKAY 1977.). Különleges leletei ennek a nagy kultúrkomplexumnak (tehát az AVK-nak) - amelyet a szellemi kultúra körébe sorolnak - az arcos edények, amelyek tulajdonképpen minden csoportjában megtalálhatóak (mint pl. a szilmegi: BOGNÁR-KUTZIÁN 1966. és a sonkádi: KOREK 1977, 17. kép 1 stb.). A kis, díszítetlen arcos edényeket figyelmen kívül hagyva, a különleges arcos edények között két csoportot különböztethetünk meg. Az egyik típus a Szakáihát kultúrára jellemző a Dél-Alföldön. E kultúra arcos edényeinek ismertetőjele a nagy méret és a speciális arckiképzés. Az ábrázolás legjellemzőbb vonásai az arcot magában foglaló, M alakú bekarcolt vonal, valamint önállóan megformált, vagy a nyakrészhez ragasztott, magasba emelt karok. Ezekhez a jellegzetességekhez még más egyéb kiegészítő vonások is tartoznak, mint a spirál és meander, fésű és háromszög minta, valamint a vörös és sárga festés. Az M-motívummal keretezett arcábrázolások elterjedését elsősorban kialakulási, központi helyükről ismerjük (az Alföld középső része és a Közép-Tisza-vidék), ahol az egész Szakáihát kultúra is elterjedt (KALICZ 1970, 31-34; KALICZ-MAKKAY 1972, 9-13, 6-7. kép; uők 1977, 91-92; GOLDMAN 1978, 13-60; PAVLŰ 1966, 700-721; uő. 1997/98, 111-113). Innen jutottak a Dunántúlon keresztül északnyugat felé Délnyugat-Szlovákiáig ezek az ábrázolások, így tehát a Közép-európai Vonaldíszes Kerámia kultúrája településterületének keleti feléig nyomon követhetjük a szabályos M-motívumú arcos edények elterjedését (KALICZ 1988, kézirat; KALICZ 1998, 27-30; PAVÚK 1969; 1981, 38-40. kép; KUZMA 1990, 429-452). Ez esetben a Kottafejes díszű kerámia csoportjára gondolunk, továbbá a Zseliz és Keszthely csoportra (TOMPA 1937, 8. t. 3; uő. 1942, 1. t. 11-12; KALICZ 1998, 12. kép 8-11, 13. kép 1-2). Távolabb északnyugat felé további arcos edények fordulnak elő, melyek kapcsolata a Kárpát-medencével egyértelműnek tűnik. Ezeknél a távolabbi edényeknél az arc kialakítása elvesztette eredeti értelmét, csak az M-jel eldeformálódott kivitelezése maradt meg (PAVLŰ 1966, 216-217; MAURER 1982, 1013, 15-16. képek; KAUFMANN 1976, 4-6. kép). Még a szakáiháti területtől délre, a Bánátban is előfordult néhány arcos edény M-mintával. Ott ugyanezeket az edényeket más formában alkották meg (LAZAROVICI 1983, 5. kép 3-4, 8. kép 10, 15. kép 3, 7, 9). Feltűnő, hogy a legnagyobb arcos edény az elterjedési területtől messze délre, Vincán került elő (VASIC 1936/2, 69. kép, 108-109. t). Tulajdonképpen sokkal kisebb területen fordulnak elő azok az arcos edények a jellegzetes szimbólummal, amelyhez a mezőzombori edény is tartozik (16. kép). Ezeknek az ábrázolásoknak a különlegességére már a 70-es években felfigyeltek. Kalicz N. és Makkay J. több tanulmányban is bemutatták az AVK szimbolikus ábrázolású arcos edényeit (KALICZ 1970, 33-34; KALICZ-MAKKAY 1972, 13-14; uők 1977, 61-64). A 18