A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)
P.FISCHL Klára–HOLLÓ Zsolt–LENGYEL György–LUGOSI Petra–SZŰCS Tamás: Rézkori zoomorf edény Csincséről
adnak ki (2. kép 2). A perem bütykei ebben az esetben az edény négy sarkán lennének, ami megfelel a párhuzamként említett edények ún. karéjainak. A másik rekonstrukciós elképzelés szerint a bütyöksor a rövidebbik oldal középső részén halad és a perem felcsúcsosodása szintén ott található (2. kép 1). Hasonló, lekerekített sarkú edényformája van a tiszakeszi-fáykerti 21. sír edényének is, mely tárgy a legközelebbi korszakbeli párhuzama az itt publikált edénynek (Patay 1957, 35, IV. tábla 3). Csonkakúpos testű és karéjos peremű - bár lábatlan - egy tiszavalk-kenderföldeki szórvány edény is, melyet peremkiképzése miatt sorolhatunk inkább a hunyadihalmi körbe (Patay 1978, 33-34, Abb. 54). A csincsei edény lábainak formája inkább a bodrogkeresztúri kultúra lábas korsóira 5 , mint a négyszögletes hunyadihalmi edények tömbszerű, talpból kialakított lábaira 6 emlékeztet. De a hunyadihalmi körből is ismert rátett, oszlopszerű lábkialakítási forma, mely korongos tapadású füllel ellátott edényen jelenik meg a tiszavalk-kenderföldeki 57. sírban (Patay 1978, 60, Taf. XVII/6). A Lazfiany-csoport 7 Sebastovcei temetőjének 39. sírjából is ismert hasonló felépítésű, de egyenes peremű, díszítetlen tárgy (Siska 1972, Abb. 31/3, Taf. IX/1). A csincsei edény párhuzamainak sorában olyan tárgyakat és lelőhelyeket említettünk, ahol a bodrogkeresztúri kultúra és a hunyadihalmi csoport kapcsolatát lehet megfigyelni 8 . A két kultúra jellegzetes Ieletanyagának közös előfordulását Bognár-Kutzián Ida a bodrogkeresztúri kultúra B fázisának határozta meg. Véleménye szerint ebben a korszakban a bodrogkeresztúri kultúra második fázisa együtt élt a hunyadihalmi csoport első periódusával (Bognár-Kutzián 1972, 194-209; Bognár-Kutzián 1973, 32-38, 44^8; Bognár-Kutzián 1973a 306-309, 313-314), majd ezt a követően a déli eredetű (Salcu^a IV) hunyadihalmi csoport átveszi a hatalmat az Alföldön és megszünteti a bodrogkeresztúri kultúra életét. A hunyadihalmi csoport második fázisára ebből kifolyólag már nem jellemző a karcolt díszítés, míg a közös bodrogkeresztúri-hunyadihalmi fázisban a karcolt dísz és a korongos tapadású fülekkel ellátott edények együtt vannak jelen. A közös horizont meglétét Patay Pál is leírja. Korábban ő is a bodrogkeresztúri kultúra fiatalabb fázisának egyidejűségét hangsúlyozta a hunyadihalmi csoporttal (Patay 1975, 49, 52, 62). A tiszalúci leletanyag feldolgozása során azonban ezt a fázist a bodrogkeresztúri kultúrából folyamatosan átfejlődő hunyadihalmi kultúra jellemzőjeként értékeli. A két kultúra elterjedési területének azonossága miatt elveti azt a nézetet, miszerint egy idegen gyökerű új kultúra párhuzamosan élne a bodrogkeresztúri kultúra második (B) fázisával, hanem a hunyadihalmi kultúra helyi átfej lődését hangsúlyozza, melynek datálását a bodrogkeresztúri kultúra ideje utánra teszi (Patay 1987, 113-114; Patay 1995, 110). A közös fázis meglétét 0 sem tagadja, csak másként interpretálja. E fázishoz sorolhatjuk a basatanyai (Bognár-Kutzián 1963) a pusztaistvánházi (Hillebrand 1929) és a tiszavalk-kenderföldeki (Patay 1978) temető legfiatalabb sírjait. Ugyancsak a bodrogkeresztúri-hunyadihalmi átmeneti időszakhoz köti a tárgyalt edényt az a tény, hogy a hunyadihalmi kultúra életének második szakaszára nem jellemezőek az itt párhuzamként említett karéjos peremű, szögletes edények (Horváth 1990, 89). A korongos ta5 Ez az edénytípus gyakori a bodrogkeresztúri kultúra leletegyütteseiben, összefoglalóan, példákkal illusztrálva lásd: Patay 1975,23. 6 Lásd az előző jegyzet! 7 A Lazfíany-csoportot összefoglalója SiSka és Kalicz Nándor is a hunyadihalmi csoporttal egykorú és rokon anyagi műveltségnek tartja (Kalicz 1980, 51). 8 A tiszakeszi-fáykeri lelőhelyet a publikálás során a bodrogkeresztúri kultúra idejének elejére keletezte a szerző (Patay 1957, 39), a 22. sír edényét a kultúra összefoglalása során viszont Bognár-Kutzián Ida véleménye alapján a hunyadihalmi csoporttal való kapcsolat bizonyítékának tekinti (Patay 1975, 29). 96
