A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

KALICZ Nándor– S. KOÓS Judit: Település a legkorábbi újkőkori sírokkal Északkelet-Magyarországról

A kapcsolatok távolsága nem meglepő, mivel az obszidián például (Tokaj-Zempléni-hegységből, Melosz-szigetről) a helytől idegen nyersanyagok között az egész neolitikum folyamán, sőt a neolitikumot megelőzően is hatalmas területeken kedvelt kőfajtának számított (WILLMS 1983). A mocsolyási lelőhely az obszidián-kereskedelemnek is egyik fő útvonalán fekszik. A kő helyi feldolgozását a késztermékeken kívül az obszidiánrögök, magkövek és a nagyszámú gyártási szilánk bizonyítja. A mezőkövesdi lelőhely a Szatmár csoporthoz tartozik, vagyis az AVK legkorábbi fázisát jelenti. Azok a jellegzetes vonások, melyek ez utóbbi kultúra klasszikus fázisától megkülönböztetik, a következők: A kerámiaformákban a bikónikus, vagy ahhoz közel álló formák játszanak jelentős szerepet. Az edényfestés terén a sötét színű, gyöngyözéses mintát a fejlődésnek csak ebben a szakaszában alkalmazták (12. kép 1-17). Gyakoriak a különböző szakrális agyagtárgyak, közöttük is sok a kisméretű oltár, az ember- és állatalakú szobrok (9-10. kép), sokszor különleges megformálásban („kentaur"), melyek a későbbiekben csak igen szórványosan fordulnak elő. A legtipikusabb leletekből említünk meg néhányat: A szakrális szféra leleteihez tartoznak a kisebb-nagyobb alacsony, négylábú oltárok és kis trónustöredékek, a kis agyagszobrok ill. töredékeik, amelyek mindenekelőtt nőket és ritkábban állatalakokat utánoztak (9-10. kép). Mintegy 30 ilyen figura került felszínre. Egy kis szobrocska különleges egyedi darabnak számít, amelynek háromszögletű lapos emberfeje és négylábú állatteste van (10. kép 5). Ez az alkotás talán a későbbi kentaur ábrázolások valamilyen előfutára lehetett. (Természetesen ebben az esetben az állat még nem ló, hanem bika volt.) Párhuzamai ismeretesek Dél-Szerbiából (Koszovó), a késő Vinca kultúrából (TASIC 1959-60, 11-82, 23. t. 1-2, 24. t. 1-3, 25. t. 1-3; GMBUTAS 1974, 237. és 238. kép: M. Gimbutas szerint ezekben a figurákban maszkos bikákat lehet felismerni). Valószínűleg a szertartásokhoz vagy varázslásokhoz tartoztak, mint ahogy ebbe a körbe tartozhatott egy érdekes agyagtárgy, amely az 1. ház omladékaiból került elő. Ez egy ovális agyaglap, amely bal tenyérbe illik bele. Felső lapját bekarcolt meanderminta díszíti (9. kép 10). Hasonlít a korai Vinca kultúra cipó alakú idoljaihoz (VASIC II, 1936, 72-74. ábra; uő. IV, 1936, 89. ábra. A felsorolt leletek Vincán 7, 3-4, 5 m mélységekből kerültek elő). A meanderminta gyakori a kultikus tárgyakon, de megjelent bekarcolva a korai időszak edényein is. A leletek az AVK legidősebb fázisát, azaz kialakuló szakaszát képviselik, amely „Szatmár csoport" néven vált ismertté. A finom és durva kerámia egyaránt pelyvával soványított. A formakincs meglehetősen egyszerű: egyvonalas, görbe és egyenes vonalú, ritkábban meandroid karcolt minta díszíti az edények egy részét (13-14. kép). A karcolt díszítés összessége különbözik a klasszikus időszak mintakincsétől, bár már kezdetben megjelentek olyan motívumok, amelyek az AVK egész élettartamán keresztül használatban maradtak. Az edényeket festették is, méghozzá sötét, feketés vagy barnás színnel. Sajnos az edények felületét a talaj jelentős mértékben lemarta, mégis sok esetben megmaradt a gyöngyözéses festékminta, amely csak a Szatmár csoportra jellemző (12. kép 1-17). A nagyobb, vastag háztartási és tárolóedények felületén az ujjal huzigált híg agyagmassza (felkent barbotin) általános (15. kép 1-10). A kisméretű edényeknél megszokott az alacsony csőtalp (13. kép 12-14) (hiányzik a magas), valamint az aszimmetrikusan bikónikus edények alacsony vastag nyakkal (13. kép 1-5, 8). Természetesen feltűnnek a későbbi fázisra jellemző, jellegzetes formák is. Szokatlan gyakorisággal fordulnak elő a lapos csontkanalak (11. kép 4-15), melyek a Körös kultúra spatuláinak lehetnek továbbfejlődött változatai azzal a különbséggel, hogy a mi példányaink mindig laposak és nem masszívak. Általában állatbordából készültek. A csontkanalak ugyanebben a 67