A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

DANKÓ Imre: Múzeumok és barátaik

Sokan azt gondolják, hogy a múzeumbarátok működésének klasszikus időszaka a múlt század dereka, második fele volt, amikor is a kiegyezés után múzeumi vonatkozásban gyorsan akarták behozni a két-három évtizedes lemaradást. A megyeszékhelyeken, a nagyobb városokban sorra tűntek föl azok a „múzeumbarátok", akik elsősorban jó és tevékeny patrióták voltak, több-kevesebb jártassággal bírtak az efféle ügyekben, telítve voltak helytörténeti, honismereti igényekkel. Legtöbbjük tanár-tanító; pedagógus volt. Szép számmal képviseltették köztük magukat a lelkészek, a művészek és az egyszerűbb közigazgatási állásokban dolgozók, például nagy számmal a jegyzők. Ezeknek az embereknek az volt a céljuk, hogy a kérdéses városban múzeumot hozzanak létre. Csak hát hamar rá kellett jönniük, hogy ez nem megy olyan könnyen. Ekkor kezdtek el keresni lakóhelyeiken, illetve annak környékén olyan tekintélyes, jómódú, vagy éppen fontos hivatalt viselő embereket, akik tekintélyüknél fogva alkalmasak lehettek egy létesítendő múzeum számára támogatást, pártfogást, segítséget szerezni. Ezek a tiszteletreméltó férfiak közigazgatási szemléletű emberek lévén, először is arról gondoskodtak, hogy mielőbb megalakuljon és kezdjen működésbe egy megyei, vagy ritkábban városi és még ritkábban járási egyesület, alapszabállyal, tisztikarral, évenkénti közgyűléssel és, ami talán a mi szempontunkból a legfontosabb, közkönyvtári és múzeumi tervekkel. Ezeknek a múlt század 60-90-es éveiben alakult egyesületeknek általában ilyen neveik voltak: Hunyad Megyei Régészeti, Mívelődéstörténeti Könyvtár- és Múzeum Egyesület (gyakran: Társulat). Átnézve ezeknek a könyvtári-múzeumi egyesületeknek a dokumentumait az lett előttem világossá, hogy az egész szervezkedést elindító egy vagy két ember a kialakult szervezetben könyvtáros, illetve múzeumőr lett. Sok esetben elárulva, hogy az egész egyesületet ők, vagy éppen csak ő, egy személyben mozgatta és hozta létre. Az egyesületek tiszteletreméltó tisztikarának, vezetőségének az volt a feladata, hogy tekintélyt szerezzen az egyesületnek és rajta keresztül a könyvtár, illetve a múzeum eszméjének és a tekintélyhez, a tekintély fenntartásához teremtsék elő azokat a konkrét támogatásokat is, általában a megyéktől, városoktól, ami feltétlenül kellett a könyvtár, illetve a múzeum megalapításához, elemi felszereléssel való ellátásához és a szerény működés megindításához, folytatásához. De jók voltak ezek az egyesületek arra is, hogy pályázhassanak az akkor már megalakult Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelősége, illetve a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa alkalmi, vagy rendszeres segélyéért. Az ilyen keretek közt működni kezdett múzeumok barátai elsősorban azok voltak, akik létrehozták ezeket az egyesületeket és az egyesületek keretein belül a múzeumokat. De nemcsak így és nemcsak közvélemény-formálással, hanem például műtárgyajándékozással is, gyűjtésekkel kimagasló műtárgy megvételére, ásatások szervezésével, kiállítások rendezésével és még sok minden mással. Ezeknek az egyesületeknek, társulatoknak az volt talán a legjelentősebb tevékenységük, hogy voltak, hogy puszta létükkel előkészítették a talajt a múzeumok számára, s hogy sok esetben létre is hozták a múzeumokat. Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy az első időkben a múzeumbarátok, a múlt század második felében és a századfordulón, akármilyen gazdasági-, társadalmi- vagy kulturális-művelődési viszonyok között éltek is, fő feladatuknak múzeumok létesítését tekintették és a már létrejött múzeumok megerősítését, fejlesztését sokszor konkrét munkával, műtárgy-ajándékozással, gazdasági segítségnyújtással és gyakran önkéntes - ma talán úgy mondanánk, hogy társadalmi - munkával. Azoknak az időknek a múzeumbarátja, amikor már létrejöttek és működtek az előzőekben említett Régészeti-, Mívelődéstörténet-, Könyvtár- és Múzeum Egyesületek, a múzeumbarátság közösségi formát öltött. Leggyakrabban egyrészt azzal és úgy, hogy az egyesület megvásárolt saját 611