A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

BENCSIK János: Konfliktushelyzetek az aszú és a tokaji értékesítése körül

lyozása, továbbá a szakmányosok bérezéséről döntés. A záró pontban a jelen rendtartást megszegőket büntetni rendelik. A konjunktúra arra ösztökéli a tulajdonosokat, hogy minél többet és minél olcsóbban termeltessenek. Ez a társadalmi követelmény hívta életre egy emberöltő múlva az újabb „Puncta Regulamenti Culturae Vinearum"-ot 1641-ben. Ha beletekintünk az emlegetett rendtartásba, első renden az tűnik fel, hogy a termeltetést is szabályozzák ekkor, vagyis a szőlő- és borgazdálkodás egész folyamatára tekintettel voltak. Még arra is ügyeltek, hogy a régión belül mely szőlőhegy milyen talajjal rendelkezik, következésképp milyen erős földmunkával művelhetik azt meg. A rendtartás részletessége fényt vet olyan mozzanatra is, hogy vajon honnan szerezték be a szőlősgazdák (avagy vincelléreik) a szőlőkarókat. így pl. a Hernád menti Cserehátat említi elsősorban. Külön-külön rendeli bérezni a szőlőművelés egyes mozzanatainak elvégzőjét (pl. nyitó, karózó, kapáló, kötöző stb.). Szóba kerül a munkaeszköz, s azoknak javítása, rendbehozatala is. A szőlő körül dolgozó más rendű s rangú személyekről is szólnak, így a szőlő pásztorokról, hegy mesterekről. Végül is a rendtartás ellen vétők büntetését részletezik. Az 1641-ben tanácskozók szándéka azt mutatja, hogy a termelési költséget a lehető mimmumra lefaragják, illetve megfelelő eljárás szorgalmazásával fokozni a termés mennyiségét, s talán a minőségi javítást is elérni. A szőlőtermő területek iránt megnyilvánuló kereslet újabb lendületet kapott a békésnek mondott 18. század első negyedétől. Elsősorban a nagytermelők jelentkeztek ezzel az igénnyel. Ezt azonban korlátozta az idegenek földszerzésének tilalma. így hazánkban nem szerezhettek földtulajdont a helyben lakó (de nem honosított!) görög kereskedők. Persze megtalálták az útját-módját annak, hogy a tilalom ellenére ingatlanhoz jussanak. Több éves (tehát folyamatos) zálogbirtok szerzésére törekedtek. Ennek a törekvésnek klasszikus példája volt az orosz cár akciója nyomán szervezett Orosz Borvásárló Bizottság Tokajba telepítése.

13 Az így létrehívott termeltető és helyben értékesítéssel is foglalkozó katonai különítmény végig a 18. században itt működött, ekkor a cár visszarendelte a bizottság tagjait. A másik terület, ahol a konfliktusok kialakulhattak, z. kereskedelem volt. Az első fokozat a főnemesi családok borral való kereskedése volt. Közöttük Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem.

14 A család e törekvését a Rákóczi-féle szabadságharc szolgálatába állította.

15 Ezek közül legismertebb volt a Péter cárral fenntartott effajta diplomáciai kapcsolata a vezérlő fejedelemnek. A politikai, illetve katonai zűrzavar a 17-18. század második felétől nem kedvezett a „tiszta" profilú kereskedelemnek. Hiszen a zűrzavaros időben a szállításban részt vevő kereskedők áruválasztékát senki sem tudta szavatolni. így volt ez a „tokaji" borral is. A térségből származó, exportra kerülő bor többségét „tokajiként" vitték az északi piacokra. Egykori források tanúsága szerint a Miskolc környéki szőlőhegyeken termett, továbbá a Sajó és Hernád völgyét ölelő szőlődombok termékét a megegyező útirány következtében összetéveszthetően vitték „tokaji"-ként északi fogyasztóikhoz. Miután 1711-ben befejeződött a Rákóczi-féle kuruc-labanc háborúskodás, s az érintett Rákóczi-vagyonok sorsa néhány év múlva eldőlt (1715), s azokon osztozkodó főrendi családok rendezték vagyoni pozícióikat, hogy mondjuk gondolatilag is birtokba vették a jó hegyaljai szőlőiket, megindult azokon a termelés, s megtörténtek az első szüretelések, ezzel együtt jelentkezett a piaci konfliktus, mert hiszen a piacokon szemben u

TardhyL., 1963. "FalussyJ., 1995.37-48. 13 Köpeczi-Várkonyi 1976. 589