A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

BÁTI Anikó: A lakodalmi étrend, ételek változása 1941-1996

2. Főzés és tálalás A főzés technikája mindhárom korszakban az adott tűzhellyel és a felhasználandó alapanyagokkal függ össze. Az 1940-es években a csigaleves és a tejbekása cserépfazékban készült, volt közöttük ötvenliteres is, azokban a leves főtt, a kisebb edényekben pedig a tejberizs. Minden fazék leveshez egy levesestál vegyes zöldséget és kb. öt tyúkot számoltak. A csigatésztát még a lakodalom előtti estén kifőzték. Tálaláskor a levest a szakácsasszonyok két, külön fazékból szedték egy-egy tálba, hogy az ízek keveredjenek. Beletették a tésztát, végül a leves tetejére kevés fűszerpaprikával színezett piros zsírt öntöttek. A levesben főtt húsokat tányérokra halmozták és mellé leveszöldséget tettek. A marhapörköltet, a galuskát zománcos tálakba szedték. Ugyanígy tálalták a tejberizst is, tetejére mézet öntöttek. A második korszakban már üstökben főztek. A levesbe kilenc-tíz tyúkot számoltak üstönként, a húsokat madzagra felfűzték, és amikor megfőtt, könnyebben ki tudták szedni. A kalácsot és a hurkát is kemencében, tepsiben sütötték. Az egyes fogások tálalása a korábbiakhoz hasonlóan történt. A harmadik korszakban a leves az előzőekhez hasonlóan készült, de tálaláskor nem öntöttek rá paprikás zsírt. A csigaleveshez hasonlóan a töltött káposztát is üstökben főzik és a sültek mellé tálalt petrezselymes krumplit is. A fasírozottat, kirántott húst pedig sparhelton, tepsiben sütik. Az egyes fogásokat kölcsönzőből bérelt jénai tálakra rakják, ügyelve az ételek elhelyezésére, díszítésére is. 3. Az étkészlet Korszakunk első felében a terítéket rokonoktól, szomszédoktól szedték össze. Az 1940-es évek elején előfordult az is, hogy nem mindenkinek tettek külön tányért, hanem közösen étkeztek nagy tálakból, nem fémkanalakat, hanem fakanalakat adtak. Nem volt az asztalon terítő és szalvétát sem használtak. A tányérokon kívül fűszertartó és felszeletelt kenyér volt az asztalon. Pohár kevés volt, inkább üvegből itták a bort. A második korszakban a teríték: mélytányér, kanál, villa. Pohár nem jutott mindenkinek, többen üvegből ittak. Az asztalt terítő helyett csomagolópapírral borították, szalvétát nem használtak. Napjainkra az étkészletet kölcsönzőből bérlik, a teríték tehát egységes és jut minden vendégnek: mély-, lapos-, süteményes tányér, kés, villa, kanál, pohár. Az asztalt nylonterítő vei borítják, hogy le lehessen törölni, a szalvétát pedig egy-két éve nemcsak eredeti funkciója szerint használják, hanem díszítő, esztétikai szerepe is van: nyomdában ráírják az esküvő dátumát, az új pár nevét, a szalvéta színét pedig úgy választják meg, hogy az étkészlettel, a sátor díszítésével harmonizáljon. Az asztalokra vázákban virágot tesznek, korábban nem volt ilyen. Fűszertartót, kenyérkosarat és egy-egy tortapapírt raknak le a tálak alátéteként, négy személyre számolva egyet. Az étkészletben jelentős változások történtek, a polgári, civilizációs hatást itt lehet a leginkább lemérni. Ma már az asztalterítőt kivéve nincs különbség egy városi és egy falusi lakodalomban használt teríték között. Ez a változás is, az étrendhez hasonlóan, a város példáját követi, ahhoz igyekszik igazodni, bár jelentős időbeli eltolódással. 491