A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

SZILÁGYI Miklós: Hagyomány és újítás a népi gazdálkodásban

technikatörténész Barbarits Lajos tanulmánysorozata a vetés, az aratás, a cséplés gépesítéséről,

13 valamint az etnográfus Varga Gyula több tanulmánya a parasztgazdaságok eszközkészletének átalakulásáról.

14 Idézhetőek ebben a vonatkozásban a mezőgazdaságtörténeti összefoglalásokba belefoglalt adatok és következtetések is; pl. Egyed Ákosé Erdély dualizmus kori mezőgazdaságáról

15 és Gunst Péteré a Trianon utáni Magyarország mezőgazdaságáról.

16 Ezeknek a jeles tanulmányoknak - a néprajzi leírásokhoz képest különösen feltűnő - szemléleti újdonsága a következőkben összegezhető: - Forrásként döntően nem az emlékezést és a régies formák megfigyelését, hanem a hivatalos adatfelvételeket és a kortársak modernizáció mellett elkötelezett állásfoglalásait, helyzetjelentéseit használták, lehetőséget kínálnak tehát a múltra emlékezések forráskritikai indítékú ellenőrzésére. - Elsősorban nem a parasztgazdaságok eszközváltásairól informálnak a tanulmányok forrásai, hanem a nagyüzemekéről-középgazdaságokéról. Aki tehát, mint Varga Gyula, a parasztgazdaságok „teljes" és „részleges" eszközváltásaira következtet belőlük, bonyolult forrásértelmezési-forráskritikai műveletekre kényszerül. Arra mégis jó lehetőséget adnak, hogy a magyar mezőgazdaság egészét átjáró modernizáció részeként, ne elszigetelten paraszti döntésekként értelmezzük az eszközváltásokat. Keressük tehát a választ arra a kérdésre is, hogy vajon mi minden motiválta a parasztok közvetlen vagy közvetett „példakövetését", illetve a kínálkozó példa elutasításának olykor racionális, olykor irracionális érvrendszerét.

17 - Lehetőséget kínálnak e források arra is, hogy a mezőgazdaság egésze, s ennek részeként a parasztgazdaságok korszerűsítésének társadalmi programját, törvényi-jogi és szervezeti hátterét az elemzési szempontok közé emeljük. Azaz: ne csupán megismerjük, vegyük is számításba a korszerűsítést propagáló és támogató állami politika, intézményrendszer, társadalmi-gazdasági szervezetek tényleges befolyását. És vegyük figyelembe a hazai ipar és az import-kereskedelem felkínálta eszköz- és gépválaszték minőségét és mennyiségét: a kisüzemi hasznosíthatóság lehetőségét vagy lehetetlenségét.

18 A 19-20. századi eszközváltásokról felhalmozódott ilyen kutatási eredményektől függetlenül - kritikusan és önkritikusan - meg kell állapítanom, hogy bőven van még tennivalónk. Hiszen nemcsak a változások tényei a fontosak - érteni, értelmezni szeretnénk a parasztgazdaságok eszközváltással-gépesítéssel kapcsolatos magatartását, ezzel együtt a paraszti elfogadások és elutasítások hagyományból megérthető-levezethető érvrendszeréti Ennek az előadásnak végül is a kutatási feladatok ilyen értelmű számbavétele a vállalt feladata. 13 Barbarits L, 1958, 1965: 517-549, 1972:437-474, 1974:426-445, 1975: 121-143, 1977: 178-198, 1979: 432-463. - A cséplés gépesítéséről 1. még: Sándor V., 1962: 403-446. 14 Varga Gy., 1972: I. 267-348, 1982: 291-301, 1985a: 183-206. - L. még Balogh L, (1972: I. 349428) és Balassa L, (1979: 303-316) összefoglalását, valamint az utóbbi eke-monográfiáját (1973). 15 Egyed A, 1981 - az „újítások" elterjedésének adataihoz 1. különösen: 213-219. 16 Gunst P., 1970: 426-438 - L. még a Gunst P. (1998) szerkesztette agrártörténeti összefoglalást. 17 Egy példa az elutasítás paraszti magyarázatára: Gönczi F, (1914: 562) figyelte meg, hogy a göcsejiek „a modernebb vasekét még mindig nem merik használni, mert 'az után nem lesz kenyir', vagyis kevés terem". Majd értelmezi is az elutasítás logikáját: mivel a faekével évszázadokon át sekélyen művelték meg a földet, a vaseke felszínre hozza a „holtréteget", s ez az első évben valóban kevesebbet terem. 18 L. erről pl.: Sporzon P., 1910; Hevesi Gy., é. n. [1917?]; Sass G, 1931; Gruner L., 1932; Sass G, 1936; Rotmeyer l, 1936; Farkas Á., 1944. 465