A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

BALASSA Iván: A népi földművelés történeti-néprajzi kutatásának módszertanához

rendszerben történő elrendezés, mely lehetővé teszi, hogy az egyes kartonokat rövid idő alatt meg lehessen találni. Ma már az adatok nagyobb részét számítógépre vitték át, ami a gyűjtemény használhatóságát még csak növeli. Ezt a munkát sohasem lehet befejezni, mert kisebb gyűjteményekben újabb-újabb értékes tárgyak kerülnek elő, de meg a gyarapodás évenként a múzeumok többségénél rendkívül jelentős. Próbáltam az ilyen archívum megvalósítását más országokra is kiterjeszteni, mégpedig olyan módon, hogy létrehoztuk a Mezőgazdasági Múzeumok nemzetközi szervezetét és ennek éppen egyik feladata lett volna, hogy a saját országukban a mi tapasztalatainkat felhasználva hasonló gyűjteményt hozzanak létre. Arra gondoltam, hogy a kutatást mennyivel biztosabb alapokra lehetne építeni, ha minden ország múzeumainak mezőgazdasági anyagáról a miénkhez hasonló áttekintéssel rendelkeznénk. Sajnos ez nem sikerült, bár egy-két kezdeményezés elindult, de az eredmények nem teljesedtek ki. Ezért kénytelen voltam más módszerhez folyamodni. Az Akadémiai Kiadó gondozásában kiadtam német nyelven egy olyan kötetet, mely Közép- és Kelet-Európából tartalmaz földműveléssel kapcsolatos feldolgozásokat

14

. Ennek jelentősége többek között abban van, hogy pl. olyan kaukázusi népek (grúz, örmény, azerbajdzsán), melyek saját nyelvükhöz és ősi írásukhoz annyira ragaszkodtak, hogy más módon nem adtak közre, ezért az európai tudomány számára nagyon értékes kutatásaik hozzáférhetetlennek bizonyultak. Most ezzel a kötettel sok érdeklődő igényét kielégítettük, és magam is nagyon értékes összehasonlító adatokhoz jutottam. A földmegmunkáló kézi eszközöket sem hanyagoltam el, és többször foglalkoztam az ásóval,

15 melynek nemcsak a kertekben, hanem a hegyvidéki földművelésben is jelentős a szerepe. Többször érintettem a kapa kérdését is,

16 mellyel az ekéhez hasonló megmunkálást is lehet végezni. Megpróbáltam tisztázni a borona és a henger történeti néprajzát, formáját és a vele végzett munkát.

17 Többször visszatértem a földművelési munka szervezetéhez nagyobb munkáim egyes fejezeteiben, de külön tanulmányokban is.

18 Egy terjedelmesebb könyvben foglaltam össze az aratás munkaszervezetét, elsősorban a közép- és nagybirtokon a 19. század közepétől a 20. század közepéig. Évtizedeken keresztül egészen a mai napig foglalkoztat az a kérdés, hogy a honfoglaláskor és az azt megelőző időkből ismerték-e a magyarok a földművelést, milyen lehetett az, és mennyire befolyásolta vagy határozta meg az egész nép életét. Arra a megállapításra jutottam, hogy a 7-10. században a magyarság rendelkezett bizonyos földművelési ismeretekkel, ha az ezzel foglalkozók nem is képezték az egész nép meghatározó rétegét.

19 E kérdés vizsgálatának az a jelentősége, hogy igyekszik választ adni arra a kérdésre is, vajon elődeink a népvándorlás többi népeivel ellentétben hogyan maradhattak fenn a Kárpát-medencében és képezik napjainkban is a legnagyobb lélekszámú egységet. Életemből csaknem hat évet töltöttem Tokaj-Hegyalján, Sárospatakon, mint a Rákóczi Múzeum igazgatója, és több vonatkozásban foglalkoztam e vidék földművelésének kérdéseivel is.

20 Legtöbbet mégis Tokaj-Hegyalj a világhírű szőlőművelésével és borá14 Balassa l, (szerk.) 1972. 15 Balossal., 1973, 1993. 16 BalassaL, 1960. 17 Balossal., 1991, 1998. 18 Balassa /., 1955, 1985, 1985/a. 19 Balossal, 1970, 1971, 1972, 1990. 20 Balossal, 1964. 435