A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)
CSÍKI Tamás: A régiófogalmak néhány elméleti és módszertani problémája
helyelmélete alapján leírható - a két világháború közötti agrárszerkezet faktor-, illetve clusteranalízist is felhasználó, ökonometriai vizsgálata során megállapította, hogy a kedvezőtlen agrárpiaci viszonyok s a gazdaságok fokozott önellátási kényszere miatt a termelési, továbbá az ezzel összefüggő technológiai-munkamegosztási specializáció alacsony szinten rekedt, ami a mezőgazdasági körzetek homogenizálódásához vezetett. 16 Ez a magyar mezőgazdaság egészére (komplex szemlélete esetén) nyilvánvalóan helytálló megállapítás (bár ennek hosszú előzményei lehettek), ami a konkrét, helyi vizsgálatok alapján úgy árnyalható, hogy valóban a legjobb alföldi gabonatermelő vidékek elcsatolása után pl. a békési löszháton vagy a Dél-Dunántúlon (Zala megyében) is jelentősen nőtt és 50% fölé emelkedett a kenyérgabona vetésterülete (ez azonban nem törvényszerűen a gazdaságok - valamennyi gazdaság - romló piaci lehetőségeinek a következménye), ezzel szemben a Tiszántúlon csökkent, ahol a takarmánytermelés (s ezen belül a kukorica) részesedése nőtt meg, amit nem (vagy kevésbé) szerkezeti torzulásnak, mint inkább a termelés specializációjának tekinthetünk. 17 Vagy az agrártörténet ugyancsak feltárta, hogy az Alföldön működtek, s a világháború után megerősödtek a mezőgazdaság környezetüktől fejlettebb szigetei: a Duna-Tisza-közi tanyás területek kertkultúráira, az egykori mezővárosok művelési-technológiai fejlettségére vagy általában a nagyobb iparforgalmi centrumok (pl. a fővárosi öv) differenciáltabb fogyasztására épülő, valamint a feldolgozóipari vertikumok (cukor- vagy konzervgyárak stb.) által erősített, sajátos agrártermelési körzetek létére utalhatunk 1 , ami mind-mind a területi s az ezzel összefüggő ágazati specializáció erősödését jelentheti (ezt a két világháború között az Országos Magyar Gazdasági Egyesület által szervezett adatgyűjtés is alátámasztja 19 ), ha ennek valóban meg is voltak a piac gyengeségéből vagy a birtokstruktúra sajátosságaiból származó korlátjai. Sőt arra is vannak - úgy véljük általánosítható - adataink, hogy egyes északkelet-magyarországi falusi településeken, ahol a világháború után a mezőgazdaság eltartóképessége csökkent, s a termelés színvonala rendkívül alacsony szinten rekedt, éppen ez váltott ki pl. a miskolci piacra épülő s a kormány által is támogatott baromfi- és tojástermelés vagy gyümölcstermesztés révén, igaz kényszerű és korlátozott termelési specializációt. 20 Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy a gazdaság térbeli jelenségeinek vizsgálatakor, vagyis a történeti régiók fogalmának meghatározása során fontos tényezőként kell figyelembe vennünk a területi munkamegosztással összefüggő specializációt, ami a régiófogalom dinamizmusát, illetve hierarchizálását: vagyis egymásra épülő térszerkezeti szintek kialakítását is lehetővé teheti. A munkamegosztás történeti folyamatában a rendelkezésre álló irodalom ennek két fajtáját különíti el. Az első esetben a cserekapcsolat ami a munkamegosztás alapja - olyan egymás mellé rendelődő területek között jön létre, amelyek termelési s ezt meghatározó földrajzi-táji feltételei viszonylag állandóak, ezáltal kapcsolataik is jórészt változatlanok s hosszabb távon differenciálatlanok maradnak, ami a történetileg kialakult termelési-ökonómiai feltételeik stabilitását (vagy konzerválódását) eredményezi. Ilyenfajta (talán nevezhetjük: kistáji) munkamegosztás alakulhat ki és 16 Uo. 169. 17 Timár L., 1986. 61-63. A világgazdasági válság után a legfontosabb kenyérgabona, a búza termelése a Dunántúlon ugyancsak csökkent. GunstP., 1970. 134. 18 Berend T I.-Szuhay A/., 1973.; Für L., 1984.; Timár i. m. 70. stb. 19 Lásd még: Magyary Z.-Reichenbach B., 1941. 20 Pl. Csíki Tamás: Szirmabesenyő gazdaság- és társadalomtörténete a kapitalizmus korában (kézirat). Vagy a borsodi bányatelepülések (Sajókaza, Mucsony, Sajóbábony, Kurityán stb.) köré telepített gyümölcsösökre utalhatunk, (szerk.): Orbán S., 1970. 133. 350
