A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

GULYA István: A miskolci 10-es honvéd múzeum

Borsod-Miskolci Múzeumba. A háborút követő létbizonytalanság és a közlekedés hiá­nya nem tette lehetővé a múzeum Miskolcra szállítását. A múzeum ügyeit intéző Sáfrány Géza ny. altábornagy ekkor már nagyon beteges, nehezen mozog. 1946-ban a Népjóléti Minisztérium állami kezelésbe kívánja vonni a hadiözvegy és árvaalap vagyonát, ami sok huzavonával jár. A múzeum Zenepalotában levő helyiségeit más célra használják fel, a Borsod-Miskolci Múzeum túlzsúfolt, nem tudja a 10-es gyűjteményt befogadni. Elhe­lyezésére számba vették a színház és a miskolci laktanyák épületeit is. 37 Sorsa bizonyta­lan, helye nincs, a gyűjtemény tehát marad ahol van, a líceum pincéjében. Sáfrány altá­bornagy egy utolsó próbálkozással kísérletet tesz az árvaalap és a múzeum szétválasztá­sára: javasolja a népjóléti miniszternek, hogy a múzeumot Miskolc városa kapja meg, mivel sokat tett a gyűjteményért és a 10-es honvédekért. 38 1949. augusztus 19-én Fályi Béla őrnagy a Honvéd Múzeum (ma Hadtörténeti Múzeum) képviseletében elszállítja Egerből a 10-es honvéd múzeum ládáit. Az érintetteket nem értesítették, Leszih Andor segítségével tudták meg, hogy a honvédelmi miniszter az összes volt katonai alakulat muzeális anyagát a Honvéd Múzeum rendelkezésére bocsátotta. A 10-es honvéd múze­um anyagát beleltározták a Honvéd Múzeum és Levéltár gyűjteményeibe. Az ötévi pin­cében való tárolás megviselte a tárgyakat, a ruhaneműk többségét penész borította. 39 Több éves kényszerű száműzetés után véget ért a 10-es honvéd múzeum története, tár­gyai azonban nem kallódtak el, hanem az alapítók akaratának megfelelően megőrződnek az utókor számára. IRODALOM HOM. HTD.= Herman Ottó Múzeum Helytörténeti Dokumentáció 10-es Honvéd. A m. kir. miskolczi 10-ik honvéd gyalogezred tábori újságja. 1917-1942. évfolyamok. Barcy Zoltán-Somogyi Győző 1990 Királyért és hazáért: a m. kir. honvédség szervezete, egyenruhái és fegyver­zete 1868-1918. Corvina. Bp. A m. kir. 10. honvéd gyalogezred hadi kiállításának katalógusa. Miskolc. 1917. Sassy Csaba-Réti Béla (szerk.) 1939 A volt m. kir. miskolci 10. honvéd gyalogezred világháborús emlékalbuma. Miskolc Vezető a Borsod-Miskolci Múzeumban. Miskolc, 1929. 36 HOM. HTD. 73. 646. 1. Porcs Kálmán levele a M. Népjóléti Minisztériumhoz a hadiözvegy és árva­alap ügyében. 1945. 37 HOM. HTD. 73. 646. 1. Leszih Andor és Sáfrány Géza ny. altábornagy levelezése, 1946-1948. 38 HOM. HTD. 73. 646. 1. Sáfrány Géza ny. altábornagy levele a népjóléti miniszterhez, 1949. január 5. 39 HOM. HTD 73. 891. 1. Leszih Andor és Sáfrány Géza ny. altábornagy levelezése, Csillag Ferenc őr­nagy levele Leszih Andorhoz, átvételi elismervény másolata a 10-es honvéd múzeum anyagáról, 1949. 298

Next

/
Oldalképek
Tartalom