A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)
KÁPOLNAI Iván: Mezőkövesd város és környéke népességének alakulása a 20. század elejéig
már a 16. század derekán megkezdődött. (A magyar nyelvben századunkig - más szláv népekkel együtt - általában tótoknak nevezték őket, de ők magukat - a nyelvészek szerint 1458-tól adatolhatóan - szlováknak mondták, és az elmúlt évtizedekben a magyar szóhasználatban is ez vált általánossá.) A szlovákság beszivárgásával magyarázzák, hogy egyes helynevek - kicsinyítő képzős változatban - szlávos formát öltenek: pl. Ivánból Ivánka lesz, sőt Lövő helyett Lövinke is előfordul már 1546-ban a forrásokban. Nagyobb méreteket azonban inkább csak a török uralom után öltött a szláv népek - a szlovákokon kívül rutének (magukat ruszinoknak nevező, régebben kisorosz, újabban kárpátukrán névvel is jelölt népcsoportok) - megtelepedése tájunkon. 53 Az oszmán uralom emlékét ugyancsak őrzi jó néhány itt ragadt megkeresztelkedett müzlim harcos leszármazottjainak török hangzású családneve (Mezőkövesden pl. Ali, Bajzáth, Csirmaz stb.). A török hódoltság alatt megfogyatkozott népesség helyére más tájakról - részben szervezett keretek között - megtelepülő, egy ideig ide-oda hullámzó magyar és szláv népelemeken kívül megjelentek kisebb számban német ajkúak is, majd főleg a 18. század derekától, túlnyomórészt északkelet (Galícia) felől - érkeztek tájunkra zsidó lakosok is. Az utóbbiak nemcsak etnikailag (nyelvileg), hanem vallásilag is erősen különböztek a felekezetekre szakadt keresztény (keresztyén) lakosságtól és a későbbiekben, a vallási megoszlás kapcsán is szó esik róluk. Bél Mátyás - a szlovákok által Matej Bel néven ismert - felvidéki nagy polihisztor, evangélikus lelkész és tanár túlnyomórészt csak kéziratban fennmaradt latin nyelvű, megyénkénti országismertető művében az 1730-as évekből tájékoztat az egyes népelemekről tájunkon. Azt írja, hogy a megyét legnagyobbrészt magyarok lakják, kevés számban vannak németek is, a szláv népek száma azonban növekszik, s szinte alig van falu („nullus fere pagus"), mezőváros pedig nincs is, melyben szláv anyanyelvűek ne keveredtek volna a lakossággal. Borovszky Samu, megyénk múlt század végi monográfusa a 18. századról (1711-től II. József koráig terjedő időszakról) írt kéziratos munkájában ezen túlmegy, és már azt állítja, hogy minden borsodi településen éltek kisebb-nagyobb számban „tótok" és rutének. 54 Bél Mátyás tájunk települései közül Geszten és Sályban szlávok, Tardon szlávok és németek jelenlétéről tudósít - a magyarokon kívül. Ezt a megállapítást Borovszky számszerűsíteni igyekszik, s szerinte az első két községben a népesség fele szláv, Tardon pedig harmadolja a lakosságot magyarok, szlávok és németek között. Ezeket az arányszámokat Borovszky nyomán a népesség alakulásával foglalkozó későbbi történeti munkák is átveszik. Valójában azonban ezek a megoszlási arányok nehezen egyeztethetők össze a későbbi adatokkal (vagy pedig nagyobb arányú népességcserét kellene feltételeznünk, amiről azonban a munkánk során felhasznált források nem tájékoztatnak). Geszt ugyanis túlnyomórészt és Sály is többségében református (tehát feltehetően magyar) falu. Kétségkívül számottevő és ősei nyelvéhez ragaszkodó idegen ajkú népcsoport élhetett azonban mindkét faluban, mert - mint látni fogjuk - még a 19. század elején is használják szláv anyanyelvüket, sőt Geszten még a németet is. 55 Az összlakosságon belül azonban kisebbségben voltak (vagy esetleg átvették a református vallást?) Bél Mátyás magyar településnek mondja Lövőt és Nagymihályt, valamint - katolikus magyarnak - Szomolyát. (Az utóbbinak azonban tudunk szlovák lakosairól is.) Tájékoztatása szerint ugyancsak magyarok lakják - helvét hitvallásúak - Nyárádot is. Pedig 53 Borovszky i. m. 359. 54 Descriptio Comitatus Borsodiensis per Mathiam Belium adornata (Notitia Comitatus Borsodiensis; Borovszky i. m. 55 Az 51. lábjegyzetben már idézett Conscriptio 1783-1804. 280
