A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

VERES László: Az iparfejlődés tendenciái Miskolcon a 18.században

főző, tücsináló, tabakkészítő, valamint két posztókészítő üzem alakult a városban, amelyek csupán néhány évig működtek. Miskolc jelentősebb ipari létesítményei a vízimalmok, a ser- és pálinkafőzők, valamint a kőbányák és téglaégetők voltak. Ide számíthatjuk még talán a mészárszékeket is. A nagyobb ipari létesítmények azonban semmiképp sem tekinthetők tőkés jellegű kisvállalkozásoknak, a kézművesipar keretein túlmutató ipari létesítményeknek. A 18. századba lépő városban az 1702. évi Kötel-könyv szerint 4 vízimalom volt. A Hunyad utcai kapun kívül a Hevesi kerté vagy Kallónak nevezett területen állott a Bükk-Borsy család malma, amely 2 köves volt, valamint kender- és kásatörővel is rendelkezett. A város malma, az un. Papmalom az Avasi templom alatt 3 köves volt. A Szinva alsó folyásán működött a 16. századi eredetű Dőry-malom, amelyet AlsóMalomnak, majd később Belegrád malomnak is hívtak. Ez is két malomköves volt. Végül a tapolcai apátság 3 kerekű vízimalmát említi a Kötel-könyv, amely a Szirma utcai révhely mellett állott a város alsó végén. A malmot a források Ispotály és Vágómalom néven is említik. A 18. század derekára egy véglegesnek tekinthető, a 19. század végéig létező vízimalomrendszer fejlődött ki a városban. A malmok az energiaszerzés optimális lehetőségeit kihasználva a középkortól kezdve szinte mindig ugyanazon a helyen létesültek, a várost átszelő patakok közül csak a bővebb vízhozamú Szinván. A 17. században 6 vízimalom őrölt a város belterületén. Ezek elpusztultak, vagy súlyosan megrongálódtak 1691-ben, amikor nagy árvíz sújtotta a várost. A malmok közül 1702-re már az említett négyet újból üzembe helyezték. 1760 táján épült fel az egykori ZalatnaySzepessy-malom helyén, a mai Tizeshonvéd utcában a diósgyőri koronauradalom AlsóKirály malma, amely 3 kőre járt. Ekkorra újjáépült az egykori Kismalom is a mai Szemere utcai Szinva szakaszból kivezető malomárok fölött, amely a város tulajdonában volt és három kőre járt szintén. A malmok uradalmi, nemesi, egyházi és városi tulajdonban voltak. Üzemeltetésüket l-l molnár végezte 2-3 segéd segítségével.

14 A sörfogyasztás szokásának meghonosodása, illetve az első serfőzők megtelepedése, a műhelyek megalapítása a 18. század elejére esik Miskolcon. A mindszenti területen lévő apátsági serfőzőről 1709-ben, míg a város Hunyad utcai kapun kívüli serházáról 1714-ben esik először szó. A város belterületén Dőry András is létesített 1704-ben egy sernevelőt, de ez rövid életűnek bizonyult, mert 1711 után már nem tesznek említést róla a források. A tapolcai apátság serfőző házában 8-10 munkás 1746-ban 8 hónap alatt 385 hordó sört főzött. A havi kapacitás 3-4 főzéssel 48 hordó volt. A sörház a legszerényebb számítással is évi 1000 rajnai forint jövedelmet hozott az apátságnak a hozzá tartozó kocsmával együtt, amelyben évente 300 hordó bor, 400 hordó sör és 30 hordó pálinka fogyott. A serfőző működéséről 1775-ben tájékoztatnak a források. A miskolci serfőző története viszont jóval tovább, egészen 1880-ig követhető. Sajnos a termelés nagyságára utaló adatokkal nem rendelkezünk, de a munkások számát (15-20 fő) és az épület nagyságát alapul véve a mindszenti serfőzőnél legalább négyszer nagyobb lehetett a kapacitása a 18. század második felében, s az ország jelentősebb ser- és pálinkafőzői közé tartozott.

15 A malmok, a ser- és pálinkafőzők munkáslétszáma együttesen 50 körüli volt. A mészárosok száma ugyan ennek felét sem érte el, de a mesterség nem volt kevésbé jövedelmező, mint a serfőzés. 1755-ben a diósgyőri koronauradalom az un. Grassalkovichféle szerződés megkötése után saját maga hasznosította a mészárszékeket is. A 6 ura14 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 1. k. 677, 699.; Gyulai É., 1988. 142-146.; Veres L., 1975. 16-20. 15 Dobrossyl, 1985. 79.; KomáromyJ., 1956. 72-73.; B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 2. k. 316-319. 159