A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

PUSZTAI Tamás: Előzetes jelentés a telkibányai Szent Katalin ispotály 1997-98. évi feltárásáról

forrásokból már ismert, 15. század közepi pusztulással és tulajdonoscserével.

24 Az ispotály északi épületalapjaira ásott sírok az egykori hajó területére nem terjednek át, feltehető, hogy a pálosok egy ideig még használták a hajót. Erre utalnak a hajóból előkerült festett vakolattöredékek is, melyek a pálos szentélyben talált festett vakolattöredékekkel egyeznek meg. Az egykori ispotálytemplom szentélyének alapfalaira több felnőtt sírját ásták. Az itt talált sírokban - szemben az ispotálymester épületére ásott sírokkal - gyermek csontváza nem volt. Ezek a temetkezések esetlegesen a pálosok saját temetkezéseiként értékelhetőek. Az egykori ispotály szentélyének falaira ráásott sírokra az épület utolsó periódusában egy középen széles, két cölöplyukkal meghatározott ajtónyílással tagolt, rossz minőségű kőből, rossz minőségű habarcsba rakott, vékony rekesztőfal épült (s4). A rekesztőfal a belső teret a hajó és a pálos szentély vonalában választotta ketté. Ez a fal ha az általa fedett temetkezéseket a pálosokhoz kötjük - nem a pálos korszak elején, hanem annak következő szakaszában kerülhetett a helyére. Az s4 fal valamint a pálosok által épített s31 diadalív pillére közötti területen, az északi - kiszedett - falhoz kapcsolódva előkerült egy 1,4x1,6 méter oldalhosszúságú, a korabeli belső padlószint fölé 40 cm-rel emelkedő falazott kő alapozás (s6). Az épület nagyobbik része - a hajó bizonyosan - a 16. század közepére elpusztulhatott,

25 a pálos szentélyt esetleg még tovább is használhatták egy ideig, de ennek az időszaknak a meghatározása az innen előkerült régészeti leletanyag további elemzése nélkül nem lehetséges. Az előkerült régészeti jelenségek értékelése során több kérdés merül fel. Igen sok a bizonytalanság az 1367 előtti időre feltételezett egyenes záródású szentélyű épülettel kapcsolatban. Számos egyéb kérdés mellett tovább kell kutatni az s61 kör alakú alapozás szerepét az ispotály épületében, valamint s4 és s6 funkcióját a pálos korszak épületében. Feltehetően az ispotálytemplom középvonalában található s61 kör alakú alapépítmény szerepének tisztázása fog leginkább hozzájárulni az épület ispotályként való használata és az ebből adódó belső szerkezeti sajátosságainak - végeredményben egy ispotályformának - a megismeréséhez. Az előkerült romemlék mindenesetre számos tanulsággal szolgál már most, a megfigyelt jelenségek feldolgozásának kezdeti szakaszában is.

26 Az ispotály céljaira emelt épületek elrendezésének kialakítása során alapvetően két út figyelhető meg. Az egyik, ahol a nyomorultakat az ispotály templomának kisebb egységekre osztott hajójában helyezik el. E megoldás az ispotály lakói számára fontos lelki gondozás számára szükséges,

27 hiszen így a szentélyben zajló szertartások részesei lehetnek. A második út, amikor a nyomorultakat egy külön épületben helyezik el, de a lelki gondozás érdekében ehhez az épülethez közvetlenül kapcsolódik egy kápolna, vagy 24 A templom északi oldalához kapcsolódó épület alapfalaira ásott sírokban kettőben találtunk pénzérmét, a 36-os sírban Hunyadi Mátyás obulusa (C.II. 244, K-V/M körmöcbányai veret), a 47-es sírban Habsburg Albert kassai veretű év nélküli (1439) dénárja volt. 25 A feltárás során gyakorlatilag alig került elő a régészeti objektumok datálását elősegítő leletanyag. A pálos hozzáépítés területén talált néhány kerámiatöredék elemzése még nem történt meg, ezért a pálos épületrészek pusztulásáról sincsenek még pontosabb adataink. 26 Az ispotály helyzetének pontos meghatározása segít megszünteti azt a bizonytalanságot is, mely a Telkibánya környezetében található gönci és (Gönc) ruszkai pálos kolostorok kapcsán ismert írásos források konkrét épülethez kötése során esetenként tapasztalható. Feltételezhető, hogy azok a vélekedések, melyek szerint a Szent Katalin ispotályra vonatkozó történeti adatok egy részét a gönci Boldogasszony pálos kolostorra kell vonatkoztassuk, módosításra szorulnak. 27 Az ispotályok középkori szerepére I. Somogyi 1941; Pásztor 1940. 126