A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

PORKOLÁB Tibor: „A költőpátriárka gyónókönyve” (A Lévay-naplókról)

[...] 1911. február l. [...] Az új év megtartott engem eddig abban kivételes lelki-testi jó állapotban melyben az óév átadott neki. Följegyzésre méltó különös örömeket nem hozott, de történt körültem néhány veszteség, mely többékevésbé engem is érintett. Közelemben aratott a halál. A múlt hónap közepén váratlanul röppent ki az élők sorából Miskolczon özvegy Melczer Gyuláné Vay Róza bárónő. Minden előző jel nélkül szívszélhűdés vetett őneki véget egy pillanat alatt. Sok kedves emlékem fűződik hozzá megyei főjegyzőségem éveiből, midőn férje alispán volt. Költői hajlamú, szellemes, nemes lelkű nő volt. Irántam mindig a legmelegebb rokonszenvet érzette és tanúsította egész haláláig. Hatvankilenc éves volt. [...] Bizony mindig ritkábban látogat már az elbúcsúzott múzsa. Alig írtam valami újabbat. Egy hatstrófás versecske lett a kedvencem, melyet Gyermekeim címmel a kertem fáiról írtam közelebb. Nem új az eszme. Egyszer már hangot adtam annak a Beszélő fák című versemben.

33 Talán valami ismétlést sem kerülhettem ki, mely az én képzeletem szűk körének új bizonyítéka. De a darabka mégis kedves nekem hangja és formája miatt. [...] 1911. március 20. [...] A közelmúlt napok engemet eléggé érzékenyen érintő körülményeket hoztak. Följegyzésöket nem akarom akkorra halasztani, midőn majd Szentpéterre kilátogathatok az „üres fészekbe". A sorrend így következik. A múlt nyáron tátrai hüsölésem alatt írtam egy Aratás című versecskét. Annak az egyszerű életnek képe forgott előttem, melyet az én öreg szüleim folytattak. Vágyakoztam utána. Közvetlen természetességgel vetettem papírra annak vonásait, végezve azzal, hogy az egyszerű boldog élet után való ábrándom és vágyakozásom elkésett. A „Budapesti Szemlének" küldtem a verset.

34 Ámulatba ejtett a hatás, melyet a kis költemény ott az írók között ébresztett. Rendkívül magasztaló nyilatkozatok történtek: Kozma Andor elragadtatással írt nekem róla oly kifejezésekkel, hogy szinte magam előtt pirultam. Ő olvasta fel a Kisfaludy-társaság március havi ülésén. Ott is úgy fogadták, amint ilyes lyrai költeményt talán soha sem. Beöthy Zsolt tolmácsolta a hatást. Elhatározták, hogy nekem üdvözletet küld a társaság, - hogy taggá választatásom ötvenedik évfordulóját, mely a jövő évben lesz, itt Miskolczon tartandó gyűlésében fogja ünnepelni a társaság.

35 így juttat nekem dús virágot életem késő téli évszakában a „múzsa kegyelme", - így hanyatlik alá rózsafelhők közt a lemenő nap! Következnek a szomorúbb tartalmú események. [...] Ebben a hónapban erős influencza lepett meg engem. Néhány napig kint járva hordoztam. De azután orvos kézre kerültem s két teljes hétig ki sem léphettem a szobából. Nem voltam fekvő beteg, de testben, lélekben és kedélyben úgy összetörve, hogy szinte szerettem volna önmagamtól megszabadulni. Nem olyan ágyhoz szegező betegség ez: de valami lappangó, az egész szervezetet átható, szinte megbénító csapás. Erős köhögés, förtelmes köpködés, taknyosság és teljes étvágytalanság. Éppen tíz esztendeje, hogy gyomorhurutban nagy beteg voltam, melyből aztán a Tátra gyógyított ki. Azóta soha egy órára se volt betegségnek mondható bajom. Annál nehezebbemre esett most ez a - meglepetés. Most már, a harmadik héten, kezdek magamhoz térni. Néha ki is mehetek a szabad levegőre, de még mindig érzem a baj maradványát. Megtörtént amit régen várnom lehetett. Az én szeretett barátom Horváth Lajos március 12-dik napján esti 9 órakor jobb létre szenderült. Szinte két év óta kötötte őt szobához s tartotta távol a társaságtól az emésztő betegség: aszthma és érelmeszesedés.

36 Gyötörte az elfulladás. Rohama napjában kétszer-háromszor is meglepte. Sokat szenvedett. Szenvedését, melyről tudta, hogy a vége biztos halál, kivált az utolsó időkben türelmetlenül, szinte lázongva viselte. Nem bírta megérteni se az Istent, se a természetet, mely őt ily sokáig sajtolja. Sokszor kérdezte: mit követhettem el életemben, hogy ezt a hosszú kínzást megérdemeljem. Nem volt már vigasztalására sem gyönyörű kertje, sem kedves szép lakása, sem nagy vagyona. Úgy nézte és emlegette, hogy mind az már nem az övé. Ereje elfogyott. Szervezete, alakja összetört. Az egykor példányszerü, daliás szép férfi egy összetöpörödött, meggörbült, parányi csontvázzá változott. Ránézve igazán megváltás volt a halál, melyért gyakran oly szívszakadva könyörgött. 32 Megjelent: BSZ, 417. szám (1911); = Lévay, 1925. 33 Megjelent: BSZ, 354. szám (1906); = Lévay, 1909. 34 A költemény a lap 412. számában (1911) jelent meg (lásd az 1911. ápr. 5-i naplójegyzetet), és Voinovich is közölte (= Lévay, 1925). 35 A nagyszabású jubileumi ünnepségre 1911. november 19-én került sor. Erről részletesebben lásd: Lévay, 1912; Porkoláb, 1997. 36 Lévay ide csatolt lábjegyzete: „1906 óta nem láthatta már a Tátra, melyet 30 évig látogatott". 786