A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)
PORKOLÁB Tibor: „A költőpátriárka gyónókönyve” (A Lévay-naplókról)
Emlékezésre méltó estét töltöttem a Hungáriában Szilágyi Dezső, Gyulai, Than Károly és dr. Hőgyes Endre társaságában. Minnyájunk figyelmét folytonosan Szilágyi Dezső kötötte le áradatként hullámzó beszédével. Széles mederben szinte rohanva követték nála egymást az eszmék, állítások, ismeretek, hasonlatok, a legkülönbözőbb változatosságban. Politika, vallás, bölcsészet, történet mezején csak úgy röpködött az ő rendkívül erős és gazdag szelleme. Nem is társalgó, hanem inkább előadó volt köztünk, aki minél érdekesebben akarja lejátszani hallgatói előtt egy vacsorái alkalomhoz mért szerepét. Ez a szertecsapongó orátori hév mintha nem annyira hitet és bizalmat, mint inkább csak gyönyört keltett volna szívünkben. Többek közt azt állította, hogy neki egy élet hosszú tapasztalása után az a leszűrődött, erős, ingathatlan meggyőződése maradt meg, hogy múlhatatlan, biztos feltétele a sikernek úgy a közpályán, mint a magán életben ez a három: 1. föltétlen, kérlelhetelen, szigorú önzés 2. alkalmazkodás, azaz hasznossá tudni tenni magunkat, ahonnan hasznot remélünk 3. hízelgés. Önmagára nézve úgy nyilatkozott, hogy neki az életben minden legkisebb sikert lépésről-lépésre, erőfeszítéssel, úgyszólván verejtékkel kellett kivívnia, - hogy őt mindig akkor szólították az ügyek élére, midőn rá szorultak s nem mellőzhették, - hogy mindig érezte, hogy a körülte mozgó és zajló embertömegben ő a legelső, különb mindenkinél, - hogy megutálta az emberek ostobaságát, üres gőgjét, gonoszságát stb. Nem úgy tetszike, mintha e vallomás leple alól a hatalomvágy nyújtogatná felénk hódító karjait? [...] 1900. május 24. Gyakorolni kell lelkünket a gondolkozásban is. Foglalkoztatni komoly tárgyakkal komolyan, fegyelmezett odamélyedéssel, kitartással, minél gyakrabban. Megszoktatni bizonyos benső munkássághoz még azon esetre is, ha e munkásságot külső eredményekben kifejezni nem akarnánk. A gondolkozástól is el lehet szoknunk. Bizonyos henyeség könnyen hatalmába keríti benső világunkat. A lélek felületesen szálldogál egyik tárgyról a másikra, anélkül, hogy eszmélve, figyelve bármelyiken is megállapodnék. Leül mintegy a patak partjára s bámészkodva, eszmétlenül várja, „míg lefoly a víz". Mint művelés nélkül a kert, foglalkozás nélkül az agy is begyöpösödik. így vagyunk az írogatással és a szónoklással is. Huzamos elhanyagolás által kijövünk a sodrából. Nehezünkre válik minden sor, minden mondat, mely egykor oly könnyen ment s még örömünkre is szolgált. Aztán a szemrehányás elől menekülni igyekszik a lelkiismeret a bölcs Salamon bölcsességének árnyékába, hogy „hiábavalóság! minden csak hiábavalóság..." 11 És ez a bénulás többnyire hajlott korában éri utói az embert. - Arany János egykor ily formán írt a beteg Tompának: csak foglalkozás nélkül ne légy! babrálj, csinálj akármit, ha egyebet nem, kis széket faragcsálj... 12 Ő maga pedig, akinek akaratereje csudálatosan tudott küzdeni a kor és a test gyöngeségeivel, utolsó idejében Horatius verseit könyvnélkülözgette, mint monda, a lélek tornajátékául. Ezeket a sorokat magamra gondolva jegyeztem ide. [...] 1900. június 13 . [...] A múlt vasárnap, e hó 10-én Kun Bertalan püspökünk miskolczi papságának 50 éves fordulóját ünnepeltük a miskolczi új templomban. Önmaga mondotta a hálaadó könyörgést és alkalmi beszédet saját híveinek s a különböző hatóságok és hitfelekezetek képviselőinek roppant gyülekezetében. Megható volt az ünnepély. Apró, különben csekély értékű részleteit is szívrehatóvá tette a ritka alkalom. A 83 éves főpap csudálatos lelki-testi erővel végezte az elég hosszadalmas szent szolgálatot s viselte az ünnepeltetésével járó izgalmakat. Szerencsés halandó, akit ily hosszú idő alatt meg nem dönthettek sem hivatalának terhei, melyek alatt a pályáján elérhető legmagasabb csúcsra emelkedett, sem az idők viszontagságai, melyeken szerencsésen keresztül evezett, sem családi életének változatos körülményei, melyek közt három feleség dőlt ki oldala mellől. 11 Préd. I. 2. 12 A hivatkozott levélrészlet: „De mit csinálj te Hanván, kérded. Akármit, ha gyalogszéket vagy kerekes rokkát is. Fúrj, faragj, kertészkedjél. [...] Csak azt ne tedd, hogy leülj a szobába tépelődni." {Arany, 1888-89,11/250.) 779
