A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BODÓ Sándor: A Herman Ottó Múzeum mint tudományos műhely

1983-ban Harmattá Jánossal, Kálmán Bélával, Szathmári Istvánnal, Imre Samuval a földrajzi nevek gyűjtésének jelentőségét tekintették át. 1986-ban az észak-magyarországi táj régészeti feladataival, s a Taktaköz kutatásának néprajzi eredményeivel foglalkoztak. 1988-ban a Sátoraljaújhelyen eltemetett Nemes Lampérth József emlékét idézték (többek között Szabó Júliával, Losonci Miklóssal) és a miskolci tudománytörténet jeles alakja, a száz éve született Marjalaki Kiss Lajos kutatói-szellemi hagyatékát tették mérlegre. 1989-ben Lévay Józsefre, a város koszorús költőjére emlékeztek, s tanácskoztak a múzeum, tudomány és közművelődés kapcsolatáról. Az 199l-es kötetben igen nagy terjedelemben adták közre a Miskolc társadalma a feudalizmus korában címmel megrendezett konferencia anyagát, amely a Miskolc várostörténeti monográfia előkészítésének volt fontos állomása. A Közlemények utolsó (28.) kötetének fanyar ízt, s egyben jelképes értelmet ad az, hogy a szerkesztők itt adták közre a „Fiatal néprajzkutatók II. konferenciája" valamennyi előadását. Hofer Tamás bevezetőjét 16 tanulmány követi. A Közlemények modorában, stílusában írott tanulmányok - gazdasági okok miatt - ezt követően a HOM Évkönyve lapjain jelentek meg. A Herman Ottó Múzeum Évkönyvének 1973-ban megjelent XII. kötete óta valóban elmondható, hogy a sorozat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében művelt, múzeumokban folytatott tudományos kutatások és más társadalomtudományi diszciplínák egyik legfontosabb szervező ereje volt, ill. az ma is. A legutóbbi (XXXV-XXXVI.) kötettel - e helyütt - befejezve az áttekintést, összegezésként leszögezhető, hogy a megszokott rovatrendben tanulmányok százai jelentek meg, jó szakmai színvonalon. A múzeum egy-egy kötettel köszöntötte 1988-ban Szabadfalvi Józsefet, 1989-ben Végvári Lajost, az 1994-es kötetet pedig a fiatalon elhunyt egykori kolléga, Kunt Ernő emlékének szentelték. A szerzők mindenekelőtt a megyei múzeumi szervezet munkatársai, de mellettük rangos tudósok sora publikált. Csupán néhány személyiség felemlítése elegendő a szakmai színvonal illusztrálására. Közölt tanulmányt a miskolci évkönyvben Parádi Nándor, Fodor István, Zádor Mihály, Gunda Béla, Hoffmann Tamás, Fél Edit és Hofer Tamás, Balassa Iván, Ujváry Zoltán, Scheiber Sándor, Paládi-Kovács Attila, Batári Ferenc, Péter László, Bodnár Éva, Németh Lajos stb. Szereplésük ténye önmagában is mutatja a publikációs orgánum tudományos elismertségét. A kötetek szerkesztői feladatait 1991-ig Szabadfalvi József és Viga Gyula, 1992 óta Veres László és Viga Gyula végezték és végzik. Akár önálló fejezetet lehetne szentelni a múzeum többi tudományos sorozatának. A miskolci Herman Ottó Múzeum Néprajzi Kiadványai sorozat húsznál több kötetet ért meg. Ugyan már 1958-ban elindult Bodgál Ferenc Borsod megye néprajzi irodalmát számba vevő füzetével,

10 s fontos darabja Lajos Árpád „Borsodi fonó"-ja (1965),

11 kiemelkedőbb művek csak 1976-tól jelentek meg. Szabadjon közülük néhány méltató mondattal mégis csupán három kötetre ráirányítani a figyelmet. 1981-ben látott napvilágot a „Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről". A tanulmányfüzér évtizedeket átívelő kutatómunka jeles kutatási eredményeit teszi asztalra. Fontos dolgozatok összegezik a zempléni terület településeinek népi gazdálkodását, szociális kultúráját és folklórtradícióit. A múzeum munkatársai hagyományosan fordítottak figyelmet a tájon élő nemzeti kisebbségek kultúrájának kutatására. Ezt jelzi az az 1984-ben kiadott kötet is, amelynek megjelenését több éves terepen folytatott munka előzte meg: „Répáshuta, egy 10 Bodgál Ferenc 1970-ben folytatta a néprajzi irodalom bibliográfiai közlését, de e kötet nem része a Herman Ottó Múzeum Néprajzi Kiadványai sorozatnak. 11 Lajos Árpád kötete másodközlésben (mint egy dedikációban írta: Jobbképű kiadásban") 1974-ben jelent meg. 1293