A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

VOIT Krisztina: Adalékok a miskolci Herman Ottó Múzeum első évtizedeinek történetéhez

és szirmabesenyői nagy kiterjedésű fontos praehistorikus telepeken eszközölt ásatások. A Szirmai-féle szép fegyvergyűjteményt a vármegye vette meg a kultúralapból a múzeumnak. Ma már 5000-nél több tárgy van itt kiállítva. A nagyközönség lelkesen karolta fel az újonnan alakult régészeti egyesületet. A város a múzeumnak helyiséget adott, azt fűtteti is s mindenkorra évi 1200 korona javadalmat szavazott meg. A vármegye ha nem is ad állandó segélyt, de a kultúralap feleslegéből támogatni fogja e kultúrintézményt, így már tavaly 1900 koronát juttatott neki. Törzskönyve még nincsen ugyan, de szekrényenként össze vannak írva a lelőhely feltűntetésével a számozott tárgyak. Leltári mintát már nyomattak de még nem vették használatba. Általában annyi lelkesedéssel, szorgalommal s áldozatkészséggel fogtak a miskolcziak a múzeumokhoz, hogy a felügyelőség támogatására nagyon méltók." Wosinszky dicsérő, lelkendező szavai azért is különösen jelentősek, mert az egyesület indulása korántsem volt problémamentes. Gálffy Ignác a kezdetekre így emlékezett: „Múzeumunk működését az 1900. év második felében kezdette meg. Ez az idő is legnagyobbrészt keresgélés volt arra nézve, hogy mit is csináljunk. Helyhez és időhöz kötött hivatalunk, kirándulásokat csak a nyári szünidőben enged meg s nekünk még tervünk sem volt. Azonban Szirma-Bessenyőn Wittner Gyula tisztartó ur barátságos házánál épen ebből a célból többször megfordulván, meggyőződtünk, hogy múzeumunk alapját az a gyűjtemény képezheti, amelyet gróf Szirmay Alfréd volt birtokos költségén, vele együtt, sokszor pedig az ő megbízásából igen nagy részben Wittner ur maga legtöbbnyire a környéken szerzett be."

4 Mindenesetre sikerült a környék földbirtokosait is megnyerniük, hogy birtokaikon engedélyezzék az ásatásokat. így kezdenek el ásni Zbuska pusztán, Sályban, Mocsolyáson, Kovabányán, Halomváron, Harsányban, Aranyoson, Kisgyőrben, a vattai Testhalomban, a Berekben. Jellemző, hogy a nagygazdák már kevésbé voltak lelkesek és a földjeik „feltúrásába" nem egyeztek bele. A helyek kijelölésében és az ásatási leletek meghatározásában nagyon sokat segített Hampel József, az új felügyelő is. Feltehetően az ő személyes befolyása játszott közre abban az elhatározásban is, hogy a „fősúlyt az archeológiai leletek gyűjtésére fekteti miután a többi szakosztályhoz tartozó tárgyak kevéssé vannak az elkallódás veszélyének kitéve..." mert „...ha egy archeológiai tárgy avatatlan kezekbe kerül és tönkremegy, vagy egy praehistorikus bronz tárgy réz gyanánt beolvasztatik, ez a tudomány számára pótolhatatlanul elveszett."

5 A múzeumot a város és vármegye közönségének lelkesedése gyarapítja elsősorban, s erről az alapítók nem is feledkeznek meg, hálás köszönetet mondva a „kegyes ajándékokért", amelyek lehetővé tették, hogy „aránylag nagyon kevés tárgy van olyan, amelyet pénzért kellett vásárolnunk, tárgyaink legnagyobb részét közönségünk áldozatkész érdeklődése hordta össze".

6 Ez az elv volt érvényes a későbbiekben is, így 1905-1906 körül is: „...vétel utján csak akkor gazdagítottuk anyagunkat, ha a felmerült és felajánlott darabok, leletek megszerzése kitűzött céljaink érdekében ajánlatos volt." Ugyanakkor már törekszenek a tudatos gyűjteményépítésre is: „Az idegenbe vitt régiségeinknek és emlékeinknek fénykép, vagy gipszmásolatban leendő beszerzése még nem kezdetett el, bár célunk az, hogy a szomszédos és különféle múzeumokban és magángyűjteményekben 3 OL K 736. 5. cs. 478. t. 4 Borsod-Miskolczi Közművelődési és Múzeum Egyesület 1901. évi évkönyve. Miskolc, Forster, Klein és Ludvig ny., 1902. 34. p. 5 Uo. 1901. ápr. 25. Közgyűlési beszéd. 6 A Borsod-Miskolczi Múzeum ismertető katalógusa. A szakosztály közreműködésével. Szerk. Molnár József. Miskolc, Szelényi ny. 1902. 4. p. 1275