A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

VOIT Krisztina: Adalékok a miskolci Herman Ottó Múzeum első évtizedeinek történetéhez

ADALÉKOK A MISKOLCI Herman OTTÓ MÚZEUM ELSŐ ÉVTIZEDEINEK TÖRTÉNETÉHEZ VOIT KRISZTINA A 19. század utolsó évtizedei meghatározó szerepet játszanak a magyar művelődés történetében. A hazai gazdasági és polgári fejlődés tevékeny hazafisággal és tetterővel karöltve egy igen gazdag öntevékeny egyleti mozgalmat indított meg. Ezek az egyletek, társulatok egyaránt irányultak a társas élet kereteinek, színtereinek megteremtésére és a tudományos érdeklődés minden ágára. A tudományos egyesületek legtöbbször a helyi értelmiségiekből verbuválódtak: középiskolai tanárokból, hivatalnokokból, néha különös érzékenységű főúri pártfogókból, vármegyei, városi előkelőségekből, egyházi méltóságokból és nem utolsósorban tehetősebb polgárokból. Figyelmük és tenniakarásuk kiterjedt a természettudományok területére is, azonban a szépirodalom sokszínű művelése és ápolása mellett a magyar történelmi múlt megismerése, emlékanyagának feltárása bizonyult a legnépszerűbbnek. És gyűjteni kezdtek lázas igyekezettel mindent: ritka ásványt, népdalt és népmesét, növényt és preparált csodás állatot, medvét és bogarat, pruszlikot és pásztorbotot, szőttest és brokátot; megunt és megbecsült régi tárgyakat, képet és szobrot; és mindent, amit a föld magából kivetett, kőbaltát és csontot, csorba cserepet és követ; mindazt, ami ősi és ami magában hordozza a misztikus múlt leheletét. Bizonyosan a buzgó dilettáns, olykor kártékony műkedvelő is sok volt a módszeresen kutató múltat igézők között, mégis ők rakták le jelenlegi közgyűjteményeink alapjait. A szó szoros értelmében alapok lerakásáról beszélhetünk, hiszen hamarosan elkezdenek épülni, formálódni azok az építmények, amelyek majd ezeket a gyűjtőszenvedélyen nyugvó tárgyegyütteseket méltó keretben kívánják a nagyközönség és a tudományos világ számára hozzáférhetővé tenni. Borsod vármegye törvényhatósága és Miskolc városa méltán vélhette úgy, hogy ebből a sereglésből nem lehet kimaradni: 1899-ben megalapította a Borsod-Miskolci Közművelődési és Múzeumi-Egyletet. Példában nem volt hiány: körben a Felvidéken, az Alföldön, Erdélyben - és természetesen a Dunántúlon is - működtek nagy múltú intézmények, így Aradon (Kölcsey-egyesület), Kassán (Felsőmagyarországi Múzeum-egylet), Kolozsvárott (Erdélyi Múzeum-egylet), Nagyváradon (Biharmegyei Történelmi és Régészeti Társulat), Temesváron (Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Egylet), Turóczszentmártonban (Múzeumi Tót Társaság), Zomborban (Bács-bodrogmegyei Régészeti és Történelmi Egylet), Déván (Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat), Nyíregyházán (Szabolcsmegyei Régészeti Társulat), Esztergomban (Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat), Gyulán (Békésmegyei Régészeti és Művelődéstörténeti Egyesület), Gyulafehérváron (Alsó-fehérmegyei Történelmi és Régészeti Társaság), Sopronban (Megyei és Városi Múzeum-egylet), Szabadkán (Múzeumegyesület), Szentesen (Csongrádmegyei Régészeti és Történelmi Társulat), Szombathelyen (Vasmegyei Régészeti Egylet), Tiszafüreden (Múzeum- és Könyvtáregylet), Trencsénben (Trencsénmegyei Természettudományi Egylet), Pozsonyban (Orvos-Természettudományi Egyesület), Szekszárdon (Tolnamegyei Régészeti és Múzeumi Társulat). Mellettük szá1273