A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

DÖMÖTÖR Ákos: A népi elbeszéléskultúra változásai a Hangony völgyében

A NÉPI ELBESZÉLÉSKULTÚRA VÁLTOZÁSAI A HANGONY VÖLGYÉBEN DÖMÖTÖR ÁKOS Míg Istvánffy Gyula a múlt században a matyók körében

1 és Pintér Sándor a palócoktól

2 számos tündérmesét jegyzett fel, addig a hetvenes évek derekán végzett néprajzi terepmunkám alkalmával azt tapasztaltam a Hangony völgyének négy községében, hogy a népi elbeszéléskultúra szerkezete teljesen átalakult az utóbbi száz esztendő elmúltával. A hosszú lélegzetű tündérmese úgyszólván teljesen kiszorult a táji szájhagyományozódásból. A hiedelemmondai tradíció viszont igen élénken újult fel még a középkorúak emlékezetében is. Az eredetmondák archaikus rétegét a helybeli cigányok őrizték meg. A helyi környezettel szoros kapcsolatot mutató és magyarázó történeti mondák számos tapasztalati tényt őriztek meg, hogy némelykor vándormotívumokkal gazdagítsák a régió hagyomány világát. A népi próza alakulásának fontos jellemzője volt, hogy a falusi adomázgatást fokozatosan a városi viccek egyre erőteljesebb jelentkezése váltotta fel. Paradox jelenség, hogy az azóta napvilágot látó viccgyűjtemények egy-két évtizednyi késéssel adtak hírt egy olyan szájhagyománybeli anyagról, amely az archaikus táji társadalmakban bizonyos mértékig elterjedésnek örvendett. A Hangony-völgyi szájhagyomány másik jelenkori vonásaként figyeltem meg, hogy a falucsúfolók a négy községben főleg a televíziózás és a modern vicckultúra hatására kiegészültek új elbeszélésekkel vagy prózai anyagokkal. Emellett megmaradt a borsodszentgyörgyiekre (disznósdiakra) való irányulás mint az elbeszéléskör kristályosodási tényezője. Régi vándoranekdoták és új helyi tradicionális prózai anyagok rendeződtek a borsodszentgyörgyiekről szóló falucsúfolók körébe. így tehát azt lehet mondani, hogy a tündérmeséi műfaj eltűnésével, a városi kultúra hatásaként jelentkező modern viccekkel szemben a táji hagyomány világ belső fejlődéstendenciájának erejét is meg lehetett állapítani. A HIEDELEMMONDÁK JELENSÉGEGYÜTTESE A HANGONY-VÖLGYIEKNÉL A néphiedelmek jelentős részében fordult elő a boszorkány alakja. Kizárólag a negatív, vagyis a rontó mágiát gyakorolta. Horváth B eláné 1977 decemberében elmondta nekem Hangonyban, hogy Borcsa néni úgy rontotta meg a teheneket, azok véres tejet adtak, vagy tejük elapadt (D2083.2.1. mot). Látható, hogy ez a hiedelemmotívum a világon szerte elterjedt. A magyar nyelvterület hiedelemvilágában közismert (Bihari L/l. V *1/A). A Hangony-völgyi boszorkánymondák nagy részében a rontó személyét név szerint megjelölték. Domaházán 1976 szeptemberében hallottam a következő többelemű hi1 Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény. Miskolc, 1963. 2 Pintér Sándor. A népmesékről. XIII. eredeti palóc népmesével. Losonc, 1891. 1199