A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

UJVÁRY Zoltán: Az ünneptörés-ünneprontás és a kővé válás hiedelme Bornemisza Postilláiban

Másik példa szerint Bornemisza egy bizonyos Balasi Jánost arra kért, hogy ne induljon útnak vasárnap a prédikáció előtt. Az nem hallgatott rá, szekerének tengelye eltört, rakománya „mind elveszett." Azok is megbűnhődtek, akik nem gyónnak és úrvacsorával nem élnek. Mindezeket Bornemisza bálványimádásnak, ünneptörésnek nevezi, okozójának, előidézőjének az ördögöt tekinti. Az ki nem szentelte az ünnepet Vala egy Oskola Mesterből lot polgár, ki vélte hogy o annyit tanult, hogy Prédikáció nekul el lehetne. Ezt sokszor az o tel[he]tetlen szorgalmatossaga vasarnapis hol egy, hol mas dologra vitte, hol szőlőbe, hol szanto földre, hol sokadalomba. Kiről mikor meg szolitottac, azt felelte, hogy o érti á mit á Prédikátor mond. Es azt elis hitte hogy igaz, Es akorholis Istent szolgálhat, es imatkozhatic, es tanulhat. Ez ockal el faiul az Isten igeietul, vélem, hogy az igaz hitis meg hidegszic benne. Végre életibennis szerenczetlen lesz, Sot gyermekijs el halnac es minden marhaía felesegeuel egyben másra szál: o penig igy hal meg: Hogy egy vasárnap a terh alat el toric szekér, es azt mikor emelne, meg szakad es bélé ala esic, es miatta nagy (855 v°) kinual hal meg, ollykor mikor o maga sem vélne, es vigaztalot sem hiuatot hozza, hanem czac átkozódót. Kinek halalat orulte felesegeis. Sokan iartac igyis, hogy mikor intenem az tanulásra, es hogy gyakran meg gyonnyanac, es az wrnac szent Vaczoraiaual hiteket erositczec, Ezt az kic semminec vétec, ollykor holtac meg, hogy hon nem talaltac leki paztorokat, es vigaztalas nekul holtac meg, meg remult hitetlen sziuel. Egyszer Balasi Ianost kérem, hogy prédikáció elot ne indulna el vasárnap, Monda: siető dolgunc vagyon, azt maszoris meg talallyuc. Mondec neki: Meg lad, többet kel késned az vtonnis ez miat. Es mindon egy mély földet ment volna, az melly kotsin terhes ladaia volt, el toric az tengel, es soc ido tolt benne, míg másunnan tengelt hoztac. Az mit víttis kotsian az kiért sietet, mind el veszet végre. Ezeket az baluany imadasrol es ünnep törésről mondám, hogy erezed mint szokot azbannis be keuerni sokat az ordog. (854-855.) A méltatlan ünneplésre vonatkozóan számos példát olvashatunk a 16-17. századi munkákban. Csefkó Gyula több olyan vallásos tartalmú műre hívja fel a figyelmet, amelyek munkavégzést, mindenféle szórakozást tiltó adatokat tartalmaznak. Egy, 1654ből való példa: Vasárnapoknak főbben sátoros nagy ünnepeknek mint Húsvétnak, Karácsonnak és Pünkösdnek sz. napjának, reszegeskedéssel, házakban vagy kin az uczákon tánczolással és egiéb éktelen cselekdetekkel, mint öntöszködéssel, verekedéssel való meg fertéztetések az iffiú népektől ennek utánnak tilalmaztatnak. A vasárnap, ünnepnap megrontóit a következőképpen sorolja fel egy 1670-ben megjelent egyházi könyv: A kik réggel megjelenvén sok restséggel, tunyasággal, aluvással az Urnák gyuelekezetiben a' szent napon a' napnak toebb részét eltoeltik henyélésekben, bor italokban, korcsmákon, kapuk koezoett: házak alatt híjában való beszédekben, rágalmazásokban, trágárkodásokban, kártyázásokban, koczkázásokban, ostábla jádzásokban; széllel járásokba, mezoe látni, szántó foeld, gabona, szoeloe látni mennek, mennek szomszéd faluban, mennek nyulászni. Isteni tisztelet után mindent itilnek szabadosnak. Hegyre mezőre mennek; házokban kártyáznak; uttzán, városon, s' falun kivuel boecstelenuel jádzanak, kiáltoznak: korcsmákon isznak, tánczolnak. Az ünneptörésre, ünneprontásra vonatkozó adatok, valamint a méltatlan ünnepléssel kapcsolatosan kialakult hiedelmek, mondák, legendák a 11. századtól napjainkig nyomon követhetők. Különösen nagy irodalma van az ünneprontó tánc kérdéskörének. Az ünneprontók a hiedelem szerint súlyos büntetésben részesülnek: elragadja őket az ördög, kővé válnak, elsüllyednek. Arany János költeményében a pünkösd ünnepén táncolók a „pokol tüzes fenekére" jutottak. Idézzük fel a vonatkozó részeket: Zendül, kondul szent harangszó Csengve, búgva messze hangzó «Imára! Imára!» Jámbor népe a kis helynek Halkan lépve gyűlnek, mennek 1194