A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

NAGY Géza: Adatok Karcsa társadalmának megismeréséhez

A vő mindig magával vitte szerszámait (kasza, kapa, villa stb.), ruháját. Rendszerint a lányos háznál volt a lakodalom. Itt a vőt kellett megismertetni a rokonsággal. A vő lakó- és hálóhelye együtt volt a családéval. A családba került vő jó vagy rossz sora rendszerint az anyósától függött. VAGYONI HELYZET, ÖRÖKÖSÖDÉS Amíg élt az apa, a családban minden az övé volt, de ettől függetlenül rendszerint úgy rendezte a dolgot, hogy azért a fiai is boldoguljanak. A kívánatos mindig az volt, hogy az ősi házban a bútorzat együtt maradjon, s az ősi házban maradó fiú fizesse ki a testvéreket. Megtörtént azonban az is, hogy mindent eladtak és a pénzen osztozkodtak. Voltak olyanok is, akik csak a tárgyakon, bútorokon osztozkodtak. A lányok rendszerint az anya ruháit, bútorait kapták. A szerszám, a gazdasági felszerelés mindig a fiúké maradt. A lányok kielégítése még az apa és az anya életében megtörtént. A házból elkerülő fiú- és lánygyermeknek gazdahelyen üszőt neveltek. Szegényebb helyeken a szülők arra igyekeztek, hogy a menyasszonytánc pénzből legalább egy malacot vehessenek. Az örökhagyó még életében megmondja, hogy kinek mit ad, s ennek a szónak igen nagy az ereje. Ha csak lehet, az örökhagyó holta után is érvényt szereznek neki. A férjhez menő lánynak az anyja baromfit nevel, amit aztán a lány magával visz új otthonába. A földbirtokból a fiúk nem részesülnek egyenlő arányban. A nagyobbik rész azé, aki haláláig gondozza a szülőket. A többi fiútestvér azonban mindig egyenlő darab földet kapott. A lányok ingatlanrészesedését illetően többféle vélemény alakult ki, feltehetően nem is volt ez soha egységes. Volt olyan felfogás, mely szerint a lány csak az anyai ingatlanból kapott egy részt, vagy mindet ő kapta. Ha a családban egy fiú és több lánygyermek volt, akkor előfordult, hogy a fiú az ingatlan felét kapta, a lányok pedig a másik felén osztozkodtak. Volt úgy is, hogy a lányok stafírungot, állatot kaptak, de földet nem. Volt negyed is, mely szerint a föld negyedét mindig a lányok örökölték. Ha a szülők közül az anya halt meg előbb, az ő jussát nyomban szétoszthatták. Sok apa az anyai jussból elégítette ki lányait. Fiú csak akkor kapott belőle, ha nem tudtak békésen megegyezni. Ha az anya férjére akart vagyonából valamit hagyni, azt végrendeletben tette. Ebben azonban majdnem mindig szerepelt „míg az uram él, addig az övé legyen" kitétel. Ha a férj hagyott a feleségére külön, ő is kikötötte a végrendeletben: „addig élvezhesse, míg újból férjhez nem megy". Második házasságnál a férj nem hagyott a feleségére semmit, ha nem szereztek együtt. Legtöbbször azonban megtörtént, hogy a második feleség rávette a férjét vagyonának odaajándékozására. így semmizte ki a második feleség férje vagyonából az első házasságból származó gyermekeket. A század elején már szokás volt, hogy az apa életében rendelkezett vagyonáról. Gyermekeinek adta munkálásra a földet, de nem íratta nevükre. Ha ilyen megegyezés történt, szerződést kötöttek hites emberek előtt. A szerződésben kikötötte, hogy a földhasználat fejében megállapított mennyiségű terményt vigyenek az udvarába. Bár ezt a fiúk nem mindig teljesítették. A CSALÁDI ÉLET SZEREPLŐI A gazda, apánk, atyus volt a feje annak az egy fedél alatt élő, közös birtokon, közösen gazdálkodó vérrokonokból és ezek házastársaiból álló csoportnak, melyet családnak, nagycsaládnak neveztek. Ebbe a családba beletartozhatott - rajtuk kívül - két vagy 1167