A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

VIGA Gyula: A tradíció és a változás néhány jellemzője a Bodrogköz népi műveltségében (Karcsa és Pácin példája)

III. 5. A KÖZÖSSÉGI NORMÁK KONTROLLJA: A SPORT A közösséghez való tartozás kifejezésének, a saját közösség normái másokkal való összevetésének egyik sajátos színtere a sportversenyeken, főleg a labdarúgó-mérkőzéseken volt. Szinte kulminált ilyenkor annak kifejezése, hogy az egyén elválaszthatatlanul részese a maga csoportjának, s a sikerben, a győzelemben, illetve a vereségben mindez manifesztálódott. A versenyzés, illetve a versenyzőknek való szurkolás lelkiállapota nem hasonlítható semmi máshoz: különösen a csapatsportban az egyén - mind a küzdő, mind az őt buzdító - önmagában hordja és kifejezi közössége egészét. Ilyenkor jószerével eltűntek a közösség belső hierarchiájának és tagolódásának jegyei, az azonosság és a másság kifejezése mindent elfedett. A rivalizálás már az iskolai tornavizsgákon megkezdődött: a versengés szelleme, a szomszédos közösséghez tartozók legyőzésének vágya már a gyermekekben kialakult. Már a második világháború előtt együtt volt a karcsai, pácini és a becskedi iskolák tornavizsgája: felváltva, hol Karcsán, hol Pácinban. Túl a szülők általános elvárásán, hogy a saját gyerekük ügyes, lehetőleg különb legyen a többinél - mindezt persze a szülő habitusa erősen befolyásolta -, itt nagyobb tét is volt: az adott közösséget képviselő gyermek sikeréért való aggódás, amiben a közösség sikere nyilvánulhatott meg. Fontos volt, hogy melyik gyerek győz a futásban, magasugrásban, távolugrásban!

53 Nem voltak lényegtelenek a versengés külsőségei sem. Mivel a vizsga programjában a három falu - általában 10 fő körüli - csapatának versengése is szerepelt, az egyes közösségek egyenruhába, öltöztették gyerekeiket, „képviselőiket". A pácini lányok előző este akáclúggal, mosószódával hajat mostak, apró fürtökbe fonták a hajukat, hogy az megszáradva, kibontva göndör legyen. A lányok viselete fekete lakkcipő, fehér zokni, fehér színű, selyem rakott ruha volt, az alján nemzetiszínű szalaggal. A ruhának puffos ujja volt, a rövid ujj szélén széles nemzetiszínű szalag. A ruhára piros, gombos mellény került, a gombok zsinórral voltak összefogva. A fiúk sötétkék rövidnadrágban, fehér ingben, fehér zokniban és fekete lakkcipőben szerepeltek. A másik két település gyermekeinek ruházata sokban hasonlított, s jellemző volt mindegyik csapatra a nemzetiszínű zászlók nagy száma és szerepe, a programra pedig a helyi népdalok és nemzeti érzelmű énekek megjelenése. A tornavizsga különleges alkalom volt, ahol megjelentek a szülők, nagyszülők, de - az emlékezet szerint - soha nem konfrontálódtak egymással a közösségek. A siker fontos volt, de nem számított valódi kudarcnak a sikertelenség sem. A résztvevők belátók voltak, a gyermek volt annyira megkülönböztetett tagja a közösségnek, hogy nem ment „vérre" a közdelem. Az 1950-es években aztán - együtt a két falu viszonyának változásával, a pedagógusok kapcsolataival, s más, külső tényezők hatásával - egyre kevéssé maradt meg a gyermek tornaversenyek rivalizáló hangulata. Sokkal erőteljesebb volt, s napjainkban is az, a futballmeccseken való rivalizálás. Ma már csak a meccseken van meg a régi ellentét, de ott sem a korábbi formában. A küzdelem végén a viszály elcsitul, s a két falu lakói akár együtt isszák meg borukat, sörüket, hogy az izgalmakat leöblítsék! 53 Nagy Géza, szül. 1932. 1147