A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

SZABADFALVI József: Sétabotok Északkelet-Magyarországon

sabbak 106-107 centiméteresek; a leghosszabb meghaladta a 110 cm-t; az átlag 82-95 centis. Felvetődik a kérdés, minek kell tekintenünk a 110-130 cm hosszú, fogantyú nélküli, járás-kelésnél is használt botokat. Példaképpen megemlítem a Borsod-AbaújZemplén megye népművészete című reprezentatív kötetben közölt sajóvárkonyi (Sárospataki Református Gyűjtemény), illetőleg a debreceni Déri Múzeumban őrzött két ember28 fejes botot. A sétabotok nagyobbik felén nem találunk díszítést, a díszítettek viszont gazdagon ornamentáltak. Legáltalánosabb díszítési mód az erőteljesen bemélyített, jellegzetes domború faragás. Ezek plaszticitása vetekszik más pásztorművészeti ágak hasonló technikájával. A gazdag domborműves faragás topográfiai helyzete miatt nem a dunántúlival, hanem a Felföld szlovák és magyar pásztorművészetével mutat rokonságot. A közölt botok azt is igazolják, hogy a domborműves ornamentálás mellett megtalálható a karcolt díszítés is. Nagyon jellegzetes díszítőelem a boton végigkúszó kígyó a békával. Ennek funkcionális magyarázatát még keresnünk kell. Úgy érzem, hogy az Erdész Sándor

29 és Fügedi Márta

30 által elősorolt, az eddigi kutatásokon alapuló lehetőségek nem adnak elegendő magyarázatot kérdéseinkre. Úgy vélem, a kígyóábrázolások között külön típusnak kell tekintenünk a békát elejteni szándékozó kígyó figuráját. Csak két boton fordul elő fémintarzia. Ezek a Bükk hegységtől délre eső síkságról valók és rokonságban vannak a felső-tiszántúli hasonló díszítőtechnikával. A legdíszesebb botok ajándéknak készültek, vagy pedig búcsún árusított darabok voltak (lehettek), de ezeknek is általában elkészültek egyszerűbb, használható variánsai is. Kétségtelen, tovább kell vizsgálnunk a kapcsolatot az állandó használatban lévő és a bizonyos ünnepi, sőt szakrális funkciójú botok között. Mindezek után térjünk vissza a görbebotok néhány általánosabb vonatkozására: Közhely ugyan, de megemlítendő, hogy az ember első eszköze a felkapott, majd már többször is használt husáng, vagy - általában védekezésnél - a dorong. Ehhez nyújt ötleteket a bot szavunk jelentésének története is: Először személynévként fordult elő 1138/1329-ben

31 Both formában. 1372 u./1448-ban: nagy feyew bottual (nagy fejű bottal) alakban, jelentése már itt is 'bunkó, Kőiben, Keule'. Az etimológiai szótár szerint: „rend szerint fából készült, hüvelyknyi vastagságú, rúdformájú eszköz támaszkodásra, ütlegelésre stb.; Stock, Stáb" 1585-ben már 'díszes pálca, mint a hatalom jelképe, jogar' jelentéssel is előfordult. 2 Ezen utóbbi jelentés az eredet keresésének is igen figyelemre méltó momentuma! Általánosabb jelentése szerint feladata a járás segítése, valamint a védekezés és a verekedés eszköze. 1595-ben már 'buzogány' jelentése is volt. Úgy tűnik, hogy a botok egy részének a hossza az elmúlt századokban sem haladhatta meg a „sétabot" méretét, hiszen azok a támaszkodást is szolgálták. Gondoljunk továbbá a fokosokra,

32 vagy az ugyancsak ilyen hosszúságú ólmosbotokra. A történeti adatok azt is sejtetni engedik, hogy a botnak a felső része fogóként is szolgálhatott. 28 Szabadfalvi J., 1997a 80. 29 Erdész S., 1984. 30 Fügedi M., 1993. 31 Az első évszám az oklevél eredeti keltezését jelzi, a második pedig a megmaradt másolati példány évszámát. 32 TESz., I. 352. 33 Vö. Bátky Zs., 1906. 28-29. 1120