A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

SZABADFALVI József: Sétabotok Északkelet-Magyarországon

hosszú, fejszélessége 14,5 cm. Fogója farkasfejet ábrázol kissé sematikusan, csupán szájjal és nagy fogakkal, valamint kör alakú bemélyített szemmel és a főként fogóként is használt füllel (15. kép). A botot 1950-ben Igaz Mária az Egercsehi melletti Magashegyi tanyán Fodor Barna juhásztól vásárolta (DIV. 55.46.1.). A sétabot, kígyós bot névvel beleltározott, puhafából faragott darabot a Heves megyei Szúcson Ostorócki József faragta 1952-ben, és Manga János ugyanebben az évben vásárolta meg. A készítő nevét a bot fején meg is örökítette. A szépen kivitelezett bot feje és szára naturálisabban ábrázolt mint az előző. Szárán a már többször ismertetett kígyó fut végig gondos, domború faragással és növényi elemekkel. Kiterített rajzát a 16-os képen láthatjuk. Ékes fogó jú botok A görbebotok vagy más néven sétabotoknak vannak nagyon mívesen kialakított darabjai is. Egyik-másik esetében arra is gondolhatunk, hogy ezek már valójában nem is használati eszközök voltak, hanem valamiféle díszes eszközként szolgáltak és csak rendkívüli esetekben vették kézbe. Lássuk ezek közül is a tájunkról ismerteket: Sajószentpéterről, a Kelemen-gyűjteményből, ajándékozással került a Herman Ottó Múzeumba két szinte azonos díszítésű bot, amelyeket pásztorbot néven leltározott be Bodó Sándor. Készítőjéről és készítési helyéről az ajándékozó nem tudott, következésképpen a leltárkönyvben sem szerepel. Mindkettő szára viszonylag rövid, csak 82, illetőleg 83 cm hosszú, fogója pedig 15, illetőleg 16 cm-es, valószínűleg mindkettőt gyökérből szökkent hajtásból vágták ki (77.40.1.; 77.40.2.). ívelten hajló fogójukon aprólékosan ornamentált, ökölbe szorított, az egyiken valószínűleg kesztyűs kezet láthatunk. Szárukon erőteljes domborúsággal és meglehetősen naturalisztikusan faragott díszítés emelkedik ki: kígyó kúszik rajtuk végig, feje előtt a megdermedt békával. Az egyik boton, mint a képen is láthatjuk, a hüllő mellett domborúan faragott falevelek vannak ugyancsak domborúan kiképezve (17, 19. kép). 1929-ben Görömböly-Tapolcáról került a Herman Ottó Múzeumba egy nagyon érdekes fejű és viszonylag hosszú gyökérbot (53.874.1.), amelynek 113 cm-es hosszúsága arra utal, hogy inkább tekinthetjük díszbotnak, mintsem sétapálcának. A somfa csemetéből gyökerestől kimetszett és faragott bot feje lófejű és halfarkú szörnyet ábrázol. A lény szeme két bevert gombostű, szárán pedig a következő szöveg olvasható: EMLÉK GÖRÖMBÖLY TAPOLCA GYÓGYFÜRDŐRŐL VASADI JÁNOS. A szöveget finom grafikus díszek övezik (17 c) és 18 b) kép). A Miskolc melletti Görömbölyön vásárolták a Herman Ottó Múzeum legattraktívabb pásztorbotját (58.119.1.1.). A botot a Madarassy László többször idézett művéből is ismert Berze János Egercsehin faragta 1939-1940 táján. A 97 cm hosszú tárgyat Dulai Ferenc uradalmi juhásztól vásárolták. Fogantyúja zárt ovális hurok, amely kígyó formára van kiképezve. A „juhar-jávorfából" faragott boton a kígyófej teljesen visszahajlik a bot szárához. A boton még egy másik kígyó is végigfut erőteljesen kidomborodó faragással, közötte ugyancsak domborműves kiképzéssel címer, pásztor, házi- és vadállatokkal, tölgy- és makkdísszel, alul pedig gazdag tulipánkoszorúval (20. kép). Az egri Dobó István Vármúzeum is őriz két hasonló eszközt (21a-b) kép): Az egyik gazdag növényi ornamentikával díszített, teljesen zárt fejű botot a Heves megyei Egerbaktán, 1955-ben Szabó Sándor kosárfonó juharfából faragta (DIV. 55.108.1.). Erről a botról és díszítményeiről is messziről látszik, hogy faragójának nem volt a botfaragás terén gyakorlata. Már az anyag kiválasztása is szokatlan, s az egyes ornamensek szokatlanul sekélyen vannak befaragva. A másik egri bot viszont kimondottan ízléses. A legszebb Borsod megyei hurokfejű bothoz teljesen hasonló a másik egri kígyósbot (Gy. sz. 1115