A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BALASSA Iván: A gabona kézi vetése Magyarországon

a kocsiderékba, hogy visszafelé nézzenek, aratáskor majd haza kívánkozzanak a hambárba" (Doroszló, Bács-Bodrog m. Kovács Endre 1993. 25). Az elindulásnak is voltak szertartásai. A lovak elébe az ostorral keresztet húztak (Visonta, Heves m. Hoppal Mihály 1975. 110), hogy szerencsés munkát végezzenek. Máshol tojást tettek az induló szekér elé, ha a ló beletaposott, akkor abban az évben nem számíthattak jó termésre. Arra is ügyeltek, hogy valami kedvezőtlen találkozás ne veszélyeztesse a vetőmagot, majd a vetést. „Hejcén (Abaúj m.), ha útközben pappal, vagy szekéren egyedül ülő asszonnyal találkoztak az rossz termést jelentett. Mogyoróskán, ha nyúl szaladt át az úton a vetőre induló ember előtt, szerencsétlenségnek tartották. Az ilyen esetben vissza is fordultak és újra indultak otthonról ugyan úgy, mint előszörre" (Ikvai Nándor 1967. 90). Berettyóújfaluban a gyereket küldték ki a kapu elé az útra, hogy jelt adjon, ha asszony jár az utcán (Sándor Mihályné 1976. 222). Ha végre baj nélkül megérkeznek, akkor először a zsákokat pakolják le, egymástól olyan távolságra, hogy a feltöltést minél könnyebbé tegye. Arra nagyon vigyáztak, hogy levételkor nehogy a zsák alja a földhöz ütődjék vagy húzzák a kijelölt helyére, mert ez ismét csak a vetésnek ártana (Algyő, Csongrád m. Bálint Sándor 1977. 2. 292). Amikor először megtöltik a vetőabroszt, illetve annak megfelelőjét, akkor az abban elhelyezett só, hamu után még valami vasat is tesznek. Muraszemenyén (Vas m.) zárt lakatot helyeztek el és arról vetettek, hogy a gabona üszkösödését elkerüljék (Némethy Endre 1939. 62). Baranyában vasra lép a vető, hogy erős legyen a termés, mások azzal is megelégszenek, ha a bicskát rejtik el a kötényben (Berze Nagy János 1940. 173). Itt a vas babonás erejében bíznak és hogy ezt meg ne törjék, a vetés befejezése után azt a vetés közé ássák (Szendrey Zsigmond-Szendrey Ákos 1943. 227). Mielőtt a gazda az első vetőmagot elszórja, mindig leveszi a kalapját és akárcsak a templomban keresztet vet, ha katolikus. Majd a vető Isten segítségét kéri és elszórja az első három marék magot. A Mezőség falvaiban (Kós Károly 1994. 107) az elsőt a madaraknak ajánlották, a másodikat az egereknek és csak a harmadikról mondták: „ezt már megtartom magamnak". Hasonló szokás Kalotaszeg felvaiban is él, ahol egy maroknyi földet szórtak az útra, ezzel a mondással: „Itt nőjjön a burján!" (Ethn. 3. 367). Ugyanitt a rontás ellen is védekeztek: „Ha vetés közben valaki a szántó mellett elhalad, anélkül, hogy így köszönjön: 'Isten áldja meg a munkát!', akkor a vető ember egy maroknyi gabonát dob az útra e szavakkal: 'Ennyit neked adok!' Ti. azt hiszik, hogy az, aki ezen köszönés nélkül elhalad a szántó 'áldását magához ragadni akarja" (Wlisloczkiné Dörfler Anna 1892.367). Gyergyóban a vetés elkezdése előtt kelet felé fordulnak és kalapot levéve keresztet vetnek és ezt mondják: „Isten adjál áldást, s az egereknek szájfájást". Mások megelégszenek ennyivel: „Jézus segéjj meg!" (Enyedi Emese 1995. 189). Mátészalkán csak így fohászkodtak: „Istenem segíts befejezni", majd a végén könyörögtek: „Istenem adjál jó időt és jó termést!" (Farkas József 1992. 46). A Hegyközben (Abaúj m.) mielőtt a vetéshez látnak leveszik a kalapjukat és a katolikusok keresztet vetnek és „Az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében" kezdenek munkához. A reformátusok megemelték kalapjukat és Isten áldását kérték (Balassa Iván 1964. 74). A Zempléni-hegység falvaiban: „A vetés megkezdésének is voltak hagyományos szokásai: Keresztalakban dobtak, hintettek egy maréknyi földet, másutt maggal a nyakban letérdelve imádkoztak vagy kalapjukat megemelve 'Istenem segíjj meg' - mondással kezdték el a vetést" (Ikvai Nándor 1967. 90-91). Mátraderecskén (Heves m.) mezítláb kezdték el a vetést, kalapjukat megemelték és rövid imát mondtak (Balassa Iván 1989. 28). 1048