A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BENCSIK János–HAJDÚ RÁFIS János: A lovas kocsi a mezőkövesdi parasztgazdák kezén

A tanulmányban írtak összegzéseként a következőket tartjuk fontosnak: I. Mezőkövesden, a középkori eredetű mezővárosban 1848-cal bekövetkezett polgári átalakulás, a polgári tulajdon csak lassú átalakulást eredményezett, mind a társadalomban, mint a gazdasági életben. Gyors és látványos e folyamat a népviseletben (népművészet), kihasználva az ipar nyújtotta előnyöket; a gazdálkodásban csak az 1880-as évtizedben erősödött fel az átalakulás folyamata. Kibontakozását motiválta a település gyors népesedése, az erős endogámia, lokális, a mezőgazdasági termékek látványos konjunktúrája. A hagyományokhoz való ragaszkodás megnyilvánult a gazdálkodásban, amikor látványosan visszaszorult a legeltető állattartás, ugyanakkor megmaradt majd fél évszázadig a vetéskényszerrel érvényesülő nyomásos gazdálkodás, így pótolván a legelőterületet, melyből egyre nagyobb részeket vontak szántás-vetés alá. Az ilyen határhasználati rend nem kedvezett a tanyás gazdálkodás kibontakozásának, meghonosodásának. A parasztgazdáknak tehát a belterület állott rendelkezésére, ahhoz, hogy tovább folytassák az állattartást, a gabonatermelést. Az ólaskertekben rendezkedtek be a ló- és marhatartásra, sertéstartásra (kiszorult a juh), a szérűskert is ott volt. Az ólaskertekbe való kiköltözés az 1930-as években is elő-előfordult, és ekkor lezárult. E folyamat beletorkollott az 1940-es évek végén bekövetkezett erőszakos gazdaságpolitikába. Mezőkövesd tehát nem vált, nem válhatott az alföldi értelemben vett mezővárossá (pl. Makó).

59 II. A Hajdú Ráfis család példa lehet arra, hogy miként szőtte át meg át a hagyományokhoz erősen ragaszkodó família a város társadalmát. A matyó hagyományőrzés tipikus példáját mutatja a Hajdú Ráfis család. Hagyományokhoz való ragaszkodásuk megnyilvánult az élet minden területén: az öltözködésben, a lakás felszerelésében, a birtokszerkezetben, a tüzelősól-beli életben, a lovas kocsi használatában. III. A mezőkövesdi parasztok lovas szekere beleillett az alföldi, széltében elterjedt kocsi szekér típusába.

60 Nevezetesen a 20. században 2-4 ló vontatta, egy merev, juharfával stabilizált rúdú, 3 vastengelyes, elöl 2 kisebb, hátul 2 nagyobb kerekű szekér. Nyújtóval egyszeri összeillesztésű, elől-hátul gúzzsal rögzített, vasalt /öcsökkel. Kocsiszekrényét (a tk. rakodó tér) pedig lőcsökkel kitámasztott, sűrűn rácsozott, erősen és díszesen vasalt oldalak alkották, melyeket fűz vesszőkasokkal, (oldalkasokkal), a fenekét alsövénnyel borították. Egyébként elől-hátul görbesoroglyával zárták a szekrényt. Esetenként egyenes soroglyával nyújtották hátrafelé, arra fektették a faroskast. Az önellátásra utalóan ezeket a szekérkasokat a parasztgazda maga földjén nevelt fűzvesszőből készítette. A takarmányhordó félgömb alakú vesszőkast is a gazdaságban fonták, nem piacon vásárolták. 59 Erdei Ferenc: Magyar város, Bp. é. n. 60 Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság kerekes járműveinek történeti és táji rendszerezéséhez. Néprajzi Közlemények, XVIII. évf. Bp. 1973. 5-80. 993